2020.03.08. Részletes beszámolóval mintegy hónappal ezelőtt jelentkeztünk: most csak dióhéjban soroljuk, mi minden történt. Új első osztályunkat, a 9/ny-t köszönthettük Marti Zsófia tanárnő társaságában a Holnapután vetítésén. Nagy öröm okos, kritikus és vitakultúrával bíró diákokat látni-hallani, a Tanárnő felkészültségéről nem is szólva: ezúttal is ámulatba ejtő ismerethalmazt adott át. Köszönjük!

Az Élősködők vetítése következett teltház mellett, melyre Sólyom Attila tanár úr az osztályát is elhozta. Köszönet a figyelemért, a beszélgetésért! Nagy-nagy köszönet Vincze Teréz esztétának, hogy eljött és a segítségével bonthattuk ki a film üzenetét. Sokat tanultunk és máskor is örömmel látjuk mint a koreai filmművészet szakavatott nagykövetét!
Köszönet jár Bayer Kittinek is, aki szintén hozzájárult az estébe nyúló beszélgetéshez a koreai kultúra iránti rajongásával és nyelvtudásával.

A kommunista diktatúra áldozatainak emléknapján vetítettük Szász Attila Örök tél című nagy hatású filmjét, melyre Gera Marina színművészt is elhívtuk. Sajnáljuk, hogy egyéb kötelezettsége miatt nem tudott eljönni. A film minden nézőt megfogott: hosszan beszélgettünk, családi legendáriumok is előkerültek - ez az élő történelem...

Legközelebb március 10-én jelentkezünk majd, amikor a Kontroll nélkül című német filmet vetítjük, melynek vendége Csaba Attila tanár úr lesz. A film hőse egy koragyermekkorában súlyosan traumatizált, szeretetlenségre ítélt kislány, aki végletes agresszióval reagál az őt szeretni nem képes anya hiányára. A film befogadása a nézőt is próbára tevő élmény, ám nagyon fontos tanulságokkal bír és igen fontos beszélnünk róla.

A továbbiakban:

március 17.: Ide nekem a hiúzt is! (magyar ouentui , 2019, 32 perc, rendezte: Gadó György Pál) és Aliszka (magyar dokumentumfilm, 2009, 52 perc, rendezte: Gadó György Pál, Szűcs Tamás)
Vendég: Darányi László, a Duna-Ipoly Nemzeti Park munkatársa, valamint a filmek alkotói.
Perőcsényi barátunk Darányi László, a Duna-Ipoly Nemzeti Park munkatársa, aki hosszú évek óta követi szenvedélyesen a hazánkban ismét megjelent hiúzokat…. Hogyan tovább?

március 24: Mű szerző nélkül (német-olasz történelmi dráma, thriller, 2018, 169 perc, rendezte: Florian Henckel von Donnersmarck, a film 16 éven aluliaknak nem ajánlott)
Vendég: szervezés alatt.

március 31: FOMO – Megosztod és uralkodsz (magyar dráma, 2019, 91 perc, rendezte: Hartung Attila)
Vendég: szervezés alatt.

április 07.: A láthatatlanok (francia dráma, vígjáték, 2018, 102 perc, rendezte: Louis –Julien Petit, a film 16 éven aluliaknak nem ajánlott)
Vendég: szervezés alatt.

április 21: Akik maradtak (magyar dráma, 2019, 83 perc, rendezte: Tóth Barnabás)
Vendég: Tóth Barnabás rendező.

Házunk tája hírei:

Sikerrel zárult iskolánk idei sítábora
: köszönet a szervező és kísérő kollégáknak a munkájukért!

Március 6-án, pénteken csaknem 200 öregdiák töltötte meg az osztálytermeket. Ezúttal is a 10, 20, 30, 40, 50 és 60 éve végzett volt növendékeinket hívtuk meg a rendezvényre, amely egyben az idei iskolanapok nyitó programja is volt. Köszönet a sok-sok előkészítő munkáért Bordács Erika kolléganőnknek és a fogadásban részt vevő valamennyi lelkes diáknak és tanárnak.

Hamarosan itt az idei Petőfi Napok! Köszönet a DÖK (Diákönkományzat ) tagjainak és segítőinek - elsősorban Persányi Norina tanárnőnek - a előkészítő munkáért, az ötletelésért. Remek programok várják a tanulóinkat!

A koronavírus okozta nemzetközi helyzet következtében nem utazhat Svájcba az eredeti márciusi időpontban a petőfis csapat: egyelőre várunk és drukkolunk, lehessen megoldást találni még e tanévben...

Nagyszabású és példa értékű kezdeményezésbe fogott a Petőfi Gimnázium közössége: egyéb forrás híján az összefogás erejében bízunk, azaz bízik az a 10 kolléga, aki vállalta, hogy megszólítja tanítványait, ismerőseit és arra kéri őket, támogassák lehetőségeik szerint az egykori gondnoklakásból - egy sokoldalúan hasznosítható közösségi tér kialakítását.
Ezúton is kérjük az iskolánkhoz bármilyen szállal kötődő olvasóink segítségét, anyagi támogatását! A felajánlásokat az alábbi felületen várják nagyköveteink: Jó ügyekért - Közösségi- és tornaszoba kialakítása.


Kulturális programok, ajánló:

Március 3-án -nyílt az Egymásra hangolva című kiállítás a Nemzeti Galériában, amely olyan emblematikus alkotók munkásságán keresztül mutatja be a báb és a képzőművészet kapcsolatát, mint Bod László, Boráros Szilárd, Bródy Vera, Gábor Éva, Hoffer Károly, Koós Iván, Ország Lili, Schéner Mihály vagy Szűr Szabó József.

Újraingyen nézhető a Havanna, ck odasa című dokumentumfilm. A film Irén, Ágnes és Zsuzsa - három magyar nő - történetén keresztül mutatja be a 21.század Kubáját.

Március 9-én 18:30-kor Aronofsky Anyám című filmje lesz a Pótkulcsban.

Március 10-én az Urániában Közelkép Filmklub:Zárójelentés - Szabó István filmje.

2020. március 11. 17:00 – Tárlatvezetés
A MMA Népművészeti Tagozatának akadémikusai és köztestületi tagjai kiállításon mutatják be azon alkotásaikat, amelyeket nemzeti imádságaink, egyházi himnuszaink és népénekeink inspiráltak. A „Himnusz – A magyar nép imái" című kiállításon Kósa Klára keramikus népművész, a kiállítás kurátora tart tárlatvezetést az érdeklődőknek.

Március 11-én 18:30-kor filmbemutató! A mi Kodályunk - Filmbemutató és közönségtalálkozó az Urániában

Március 13. 18:45 Faludi Filmklub, Premier Kultcafé: Tóth Péter Pál: Kodály Katonája – Szőnyi Erzsébet zeneszerző portréja (2013) 51’

Március 14-én 18 órakor a Várkert Bazárban: Klimt és Schiele: Amor és Psyche – A szecesszió születése

MIKOR MEGYEK GALÍCIA FELÉ - KONCERTFILM BEMUTATÓ - március 15., vasárnap 17:00 – Uránia
Az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság támogatásával koncertfilm készült az I. világháború 100 éves évfordulójára írt zeneművekből, amelyeket a Honvéd Férfikar és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara ad elő. A filmben a korszakot megjelenítendő elhangzanak a Doberdón és Przemysl erődjeiben felvett korabeli irodalmi alkotások, valamint régi híradó felvételek is.

Március 17-én: Mozitörténeti séta Deák Gábor vezetésével

MOZIZZ A JEZSUITÁKKAL: SAJNÁLJUK, NEM TALÁLTUK OTTHON (12): március 19., csütörtök 17:30, Uránia
A vetítés utáni beszélgetés résztvevői: Sajgó Szabolcs és Bellovics Gábor jezsuita szerzetesek, valamint Lukácsy György filmkritikus

Március 19. 18:00 – Mozi a Vigadóban | Akadémikusportrék – Béres Ilona színművésznő
A Magyar Művészeti Akadémia Akadémikusportrék című, ingyenes vetítéssorozatában a nézők olyan művészek életútjába, gondolkodásába nyerhetnek bepillantást, akik jelentősen befolyásolták, alakították a magyar művészeti életet. Fekete Ibolya portréfilmjében emlékezetes színpadi és filmszerepeit felidéző archív felvételekkel gazdagított portréban rajzolódik ki Béres Ilona nagy ívű művészeti pályája és rendkívül színes egyénisége.

Március 20-án: Észt Hét: Új észt animációk - Film ...

Március 20-án, 18:45 Faludi Filmklub, Premier Kultcafé 20.: Ken Loach: Szesztolvajok (2012) 101’ – vendég: Lukácsy György filmkritikus, újságíró

Március 23-án 18 órakor: Historia Est - Nagyanyáink praktikái

Március 24. 18:00 – Keddi kaleidoszkóp | Az olasz–magyar kulturális kapcsolatok II.
A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti Tagozatának Keddi kaleidoszkóp című pódiumbeszélgetés-sorozata 2020 tavaszán négy pódiumbeszélgetésen az olasz–magyar kulturális kapcsolatokat járja körül. A program címe: Szálakat szőni nemzetek között – az olasz–magyar kulturális kapcsolatok jelene. Március 24-én Németh Pál pécsi szobrásszal beszélget Sulyok Miklós művészettörténész, az MMA levelező tagja.

Március. 27. 18:45 Faludi Filmklub, Premier Kultcafé Szalay Péter: Tündér remények (dokumentmesszé) (2018) 23’; Szalay Péter: Vázlat prófétákról (2017) 30’

Március 31. 17:30 – Dárday István és Szalai Györgyi 80
A Dárday–Szalai alkotópáros hosszú évtizedeken át forgatott játék- és dokumentumfilmjeit a magyarországi társadalmi valóság iránti kivételes problémaérzékenység jellemzi. Az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozata filmvetítéssel és kerekasztal-beszélgetéssel köszönti Dárday István Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendezőt, az MMA rendes tagját, valamint Szalai Györgyi Balázs Béla-díjas filmrendezőt, érdemes művészt, az MMA rendes tagját 80. születésnapjuk alkalmából.


Kulturális hírek, olvasnivalók:

Az Akik maradtak és a Foglyok a Magyar Filmdíj legjobbjai.


Az NFI Filmszakmai Döntőbizottsága 405 millió forint támogatást szavazott meg Rohonyi Gábor Ha elfárad, viheti címmel készülő, fantasy elemekkel dúsított vígjátékának. Gratulálunk, Gábor! Várjuk a filmet!

Duplázott a Valan a Fantasporto - Porto International Film Festivalon! Bagota Béla kapta a legjobb rendező és a legjobb forgatókönyv díját!továbbiak

>Pálfi György sci-fi drámáját, az Az Úr hangja-t és Balsai Mónit díjazták az X - A rendszerből törölve-ben nyújtott alakításáért Limában, az Insólito filmfesztiválon. Tóth Barnabás Akik maradtak / Those Who Remained című alkotása Atlantában nyerte el a legjobb narratív film díját.

Megjelent !!! Hollywoodi Reneszánsz - Pápai Zsolt könyve

Átalakul a Pécsi Tudományegyetem filmszakja: gratulálunk, Lichter Péter! Sok sikert!

Film készül Hosszú Katinkáról. Az NFI támogatásával készülő, nagyszabású dokumentumfilm roducere Lajos Tamás, forgatókönyvírója és kreatív producere Köbli Norbert - forgatókönyvíró, rendezője Pálinkás Norbert, vezető operatőre Nagy András. Tervezett bemutató: 2020 karácsonya.

A legelvetemültebb bűnözőt is meg tudjuk szeretni - Filmes kisokos a hvg.hu-n

Novák János újabb öt évig a Kolibri Színház élén! - Színház.online

Muzsikás és az Amadinda közös lemeze 5. lett a legnevesebb világzenei listán

Hatszázmilliót költött a Fonóra a magyar Steve Jobs – egy mecénás története | Forbes.hu

Grecsó Krisztián a frissen megjelent Magamról többet c.kötetéből olvassa fel a címadó ciklus Két kiló hetven deka című versét.
#csakazemberolvas

tven éve nem látott fekete sas bukkant fel a Kígyósi-pusztán - BEOL


Reméljük, hamarosan találkozunk klubunkban!
2020.03.02. Néha az élet diktálja hírleveleink ritmusát: hol technikai akadályok merülnek fel, máskor váratlan baj az oka, ha nem a szokásos heti rendben hallatunk magunkról.
Most a gyász és a veszteség okán nem jelentkeztünk: ezúton is tolmácsoljuk Baum Attilának, hírleveleink és honlapunk gondozójának és családjának a részvétünket és együttérzésünket Édesapja elhunyta alkalmából.
Igyekszünk visszatalálni a rendszeres híradáshoz, addig is a legfontosabb változásokról szólunk:

Nagy Anikó Mária Vonal felett című dokumentumfilmjének március 3-ra tervezett vetítése elmarad.
A változtatásra a jövendőbeli 9. évfolyamra a vártnál jóval nagyobb számban jelentkező, több, mint 1000 tanuló szóbeliztetése miatt kényszerültünk, mely több napon át, tanítás nélküli munkarend keretében zajlik. A Vonal felett elmaradt vetítését pótolni fogjuk, erről időben hírt adunk majd. A rendező és valamennyi érdeklődő megértését köszönjük!

Legközelebb március 10-én jelentkezünk majd, amikor a Kontroll nélkül című német filmet vetítjük, melynek vendége Csaba Attila tanár úr lesz. A film hőse egy koragyermekkorában súlyosan traumatizált, szeretetlenségre ítélt kislány, aki végletes agresszióval reagál az őt szeretni nem képes anya hiányára. A film befogadása a nézőt is próbára tevő élmény, ám nagyon fontos tanulságokkal bír és igen fontos beszélnünk róla.

A továbbiakban:

március 17.: Ide nekem a hiúzt is! (magyar ouentui , 2019, 32 perc, rendezte: Gadó György Pál) és Aliszka (magyar dokumentumfilm, 2009, 52 perc, rendezte: Gadó György Pál, Szűcs Tamás)
Vendég: Darányi László, a Duna-Ipoly Nemzeti Park munkatársa, valamint a filmek alkotói.
Perőcsényi barátunk Darányi László, a Duna-Ipoly Nemzeti Park munkatársa, aki hosszú évek óta követi szenvedélyesen a hazánkban ismét megjelent hiúzokat…. Hogyan tovább?

március 24: Mű szerző nélkül (német-olasz történelmi dráma, thriller, 2018, 169 perc, rendezte: Florian Henckel von Donnersmarck, a film 16 éven aluliaknak nem ajánlott)
Vendég: szervezés alatt.

március 31: FOMO – Megosztod és uralkodsz (magyar dráma, 2019, 91 perc, rendezte: Hartung Attila)
Vendég: szervezés alatt.

április 07.: A láthatatlanok (francia dráma, vígjáték, 2018, 102 perc, rendezte: Louis –Julien Petit, a film 16 éven aluliaknak nem ajánlott)
Vendég: szervezés alatt.

április 21: Akik maradtak (magyar dráma, 2019, 83 perc, rendezte: Tóth Barnabás)
Vendég: Tóth Barnabás rendező.

Hírlevelünk végén kérjük Olvasóinkat, kövessék iskolánk közösségének, valamint klubunknak friss történéseit az iskola internetes felületein!

Reméljük, hamarosan találkozunk!
2020.02.03. A tűzön át (16) című francia filmet láthattuk legutóbb a CirkoFilm jóvoltából, s ezzel véget ért klubunk első féléve. Vendégünk volt Leitner Béla tűzoltó zászlós, akinek nemcsak a szakértelme, de az embersége, érzékenysége is lenyűgözött bennünket. Gratulálunk Papp Antal ezredes úrnak, hogy ilyen munkatársai vannak és reméljük, találkozunk és dolgozunk még együtt közös ügyekért! Hálás köszönet Németh Mária kolléganőnknek a szervezésben nyújtott segítségéért.

Legközelebb, február 4-én fél 4-kor egy könnyedebb történetet ismerhet meg közönségünk: Saint Céron, a kedves dél-francia kisvároska a helyszíne a Raoul Taburin című filmnek: a főhőse élő kerékpárszerelő-legenda, akinek súlyos titka, hogy sosem tudott biciklizni…. Köszönet a Vertigo Filmnek a vetítés lehetőségéért.
Szeretettel várjuk az érdeklődőket!

A továbbiakban:

Február 11: Holnapután (amerikai akciófilm, 2004, 124 perc, rendezte: Roland Emmerich)
Vendég: Marti Zsófia tanárnő - PSG.

Február 18.: Élősködők (dél-koreai dráma, 2019, 132 perc, rendezte: Bong-Joon-ho, a film 16 éven aluliaknak nem ajánlott)
Vendég: Vincze Teréz esztéta.

Házunk tája hírei: Iskolánk diákjai remekül szerepeltek a "A Muki Bácsi Fizikai Kísérletek" Versenyének budapesti fordulóján, Hegyi Lola 10.E (tanára Szvetnik Endre) első, Sugár Dominik 10.A (tanára Lőrincz János) harmadik helyezett lett, így mindketten bejutottak az országos döntőbe. Gratulálunk!

Farkas Bertalan űrutazásáról tartott előadást gimnáziumunkban dr. Szabó József tábornok. Köszönet a szervezésért a kollégáknak! ?

A Budapest Fővárosi Diákolimpia V-VI. korcsoportos fiú zárt röplabda kupán iskolánk csapata 3:1-re győzött a Piarista Gimnázium csapata ellen. Gratulálunk nekik! :)

Iskolánk diákjai, akárcsak tavaly, az idén is nagykövetként támogatták a BIDF rendezvényeit:mintegy 120 fővel vettünk részt a Short 1 válogatás 3 rövidfilmjének vetítésén.
A filmek értelmezése tovább folyik a kisebb közösségeinkben, de már most látjuk, értő és érzékeny közönségre találtak a középiskolás korosztályban.


Kulturális programok, ajánló:

Ezekben az órákban zárult a BIDF! Az idei a logóhoz választott nevéhez – A siker is történet! - méltóan valóban hatalmas siker, a dokumentumfilm ünnepe egy héten át.
Köszönet a szervezőknek, minden közreműködőnek – nagy élményt jelentett!

Örömmel adjuk hírül, hogy a BIDF fesztivál keretében a sajtó és a nyilvánosság számára is bemutatkozott a néhány hete létrejött MADOKE, a Magyar Dokumentumfilmesek Egyesülete. A tájékoztatón Józsa László elnök, Tuza-Ritter Bernadett elnökhelyettes, valamint Dér Asia, Oláh Kata és Zurbó Dorottya elnökségi tagok ismertették az egyesület programját és idei terveit. Gratulálunk a sok remek ötlethez; sikert és sok munkatársat, támogatót kívánunk!
Olvasóinknak csak ajánlani tudjuk a nap mint nap gazdagodó honlap rendszeres látogatását. Megtudhatjuk például, hogy február 3-9 között 6 díjnyertes dokumentumfilmet láthat ingyenesen a nagyközönség. Filmnézésre fel!

Február 3-án 18:30-kor az Itáliai utazás sorozat keretében a Martin Eden lesz műsoron. A helyszín az Uránia.

Február 3. | 19.30 – SZÓ • SZÍN • JÁTÉK – "… én láttam a világot" – Csoóri Sándor-emlékest az MMA sorozatában.

Folytatódik a KÖZELKÉP filmklub: február 4-én, 18:00 órakor Varga Balázs vitaindító szavait követően a Valan – az angyalok völgye című új magyar film lesz terítéken. A vetítés helyszíne hagyományosan az Uránia.

Február 5., szerda, 18:45–21:45: Yaron Zilberman: A búcsúkoncert / Faludi 6.45 filmklub, Premier Kultcafé.

Február 5-9.: Finn Filmnapok - Finnish Film days 2020

A nevek dala február 6-tól a mozikban! A részben hazánkban forgatott film két jóbarát sorsát követi. Martint (Tim Roth) évtizedeken át gyötri gyerekkori barátjának (Clive Owen), a lengyel-zsidó csodagyerek hegedűsnek, Dovidlnek eltűnése -harmincöt év után végre nyomára bukkanhatnak…

Február 8-án: Filmes workshop • Hogyan építs fel egy filmes vállalkozást.

FACT - Nemzetközi Diákfilmvesztivál - ingyenes program

Február 9, 19 óra: Rájátszás, egy különleges koncert!

Február 9-én 15 órakor szintén az Urániában mutatják be a Béres József életéről készült filmet, A feltalálót.

Február 11-én 16 órakor a Pro Nederlandistica Alapítvány gyermekvonatokról szóló könyvének bemutatójára kerül sor az Uránia kávézójában.

Február 12-én 17 órakor beszélgetéssel egybekötött vetítésre várják az érdeklődőket a szervezők az Uránia dísztermében: a Ferenc pápa – Egy hiteles ember című dokumentumfilm adja a beszélgetés kiindulópontját, melyről Sajgó Szabolcs és Bellovics Gábor jezsuita atyák, valamint Lázár Kovács Ákos és Gelencsér Gábor beszélget majd. Moderátor Szőnyi Szilárd.

Február 13. | 16.00 – Örömteli hír, hogy a megjelent Szekfü András kiváló interjúkötetének 2. része: Így filmeztünk 2 – Válogatás fél évszázad magyar filmtörténeti interjúiból. A könyv bemutatójára a Filmes Házban kerül sor. Budapest, IX. kerület, Ráday utca 31/K

Február 19-én Robert Bresson Talán az ördög (1977, 95 perc) című filmje szerepel a Faludi Akadémia sorozatában. Kezdés, mint mindig: 18:45, Premier Kultcafé.

Február 22, 18 óra, Párbeszéd Háza: Ars Sacra filmklub! Műsoron: Gulyás testvérek: Mint mi közülünk egy – Halász Endre atya 1. rész (2000)

Felhívás! Forgass filmet és nyerj értékes filmes díjakat! – Cinemira filmes verseny gyerekeknek - Gyerek Film Fesztivál.


Kulturális hírek, olvasnivalók:

Életének 79. évében elhunyt Richly Zsolt rajzfilmrendező, Balázs Béla- és Károli Gáspár-díjas, kiváló művész, címzetes egyetemi tanár.

Életének 72. évében elhunyt Andorai Péter Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze. Számos filmjét láthattuk klubunkban: nagy formátumú művész volt, aki kitörölhetetlen emléket hagy a nézőben. Legyen neked könnyű a föld, Simon Mágus!

Száz éve született Federico Fellini, minden idők egyik legnagyobb filmrendezője.

Egy órányi ismeretlen filmanyag került elő a húszas évek Magyarországáról
; a tekercseket a Budapesti Klasszikus Film Maraton szakmai programján mutatta be a holland filmarchívum - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap kedden az MTI-vel.

A létezés eufóriája nyerte el a legjobb dokumentumfilm díját Triesztben - Filmtett - Erdélyi Filmes Portál

Milánóban díjazták a Pilátus alkotóit, a Szabó Magda regényéből készült tévéfilm a legjobb film díja mellett a legjobb rendező, a legjobb színésznő, a legjobb operatőr és a legjobb vágó díját is elnyerte.

Hartung Attila FOMO – Megosztod, és uralkodsz című filmje kapta a B. Nagy Lászlóról elnevezett fődíjat a magyar filmkritikusok pénteki budapesti díjátadóján, ahol Cserhalmi Györgyöt, a nemzet színészét életműdíjjal tüntették ki.

Nemsokára a könyvesboltokban az 'Akik maradtak' alapjául szolgáló könyv legújabb kiadása!
A filmet, mely a hazai kritikusoktól is egy sereg díjat kapott, áprilisban, a rendező Tóth Barnabás társaságában láthatja klubunk közönsége.

Sikerhullámot lovagol a magyar dokumentumfilmes szakma - Librarius.hu

Ezerarcú Művészet – Kurátorok egymás között – a Huszárik életműről - Gelencsér Gábor filmesztétával, az ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének docensével, a Talán mindenütt voltam című, a Huszárik életművet bemutató és elemző könyv szerzőjével Rácz Anna beszélgetett. A végéhez értünk az elmúlt évtized kimagasló mozgóképes teljesítményeit összegző sorozatunknak. A kisfilmek és a dokumentumfilmek után az egész estés fikciós alkotások közül választottuk ki a legjobbakat, és az eddigieknél is nehezebb dolgunk volt. Nagy viták és fájó vesz...

A Filmhu szerint az évtized – a tízes évek legjobb magyar nagyjátékfilmjei.

Kaposvár Díszpolgára lett Molnár Piroska.

"A férjem megpróbált hídember lenni" – Harmath Artemisz a Térey-ösztöndíj körüli vitáról.

Bereményi Géza kapta idén a Kölcsey-emlékplakettet.

Székely János erdélyi író A nyugati hadtest című munkája román nyelven is megjelent! Éljen!

Dokumentarista remekmű lehallgatási naplókból. Obiectiva Theodora - Hajdu Szabolcs rádiójátéka a Tilosban

Megnyílt Szokolay Dongó Balázs kiállítása

500 növény között meditálhatunk Budapest legzöldebb kertjében - Őserdő nyílt a belvárosban - ArtNews.hu

Maradandó kulturális élményeket kívánunk minden olvasónknak és reméljük, klubunkban is találkozunk!
2020.01.19. Almási Tamás Folyékony arany című munkája nyitotta klubunk 2020-as évét. Szívmelengető és megtisztelő, ha valaki otthonosan érzi magát nálunk és az is, ha mi is otthonosan várhatunk egy visszatérő vendéget: tudjuk, mindig értékes filmet készít és mindig jó vele beszélgetni. Ha ez a kettő találkozik, az meg különösen nagy ajándék.
Ezt köszönjük Almási Tamásnak és minden érdeklődő nézőnek!
Mindig szeretettel várjuk vissza és további sikereket kívánunk!
Külön öröm, hogy filmes érdeklődőket is köszönthettünk a közönség soraiban: köszönjük Józsa Laci és Hernáth Csaba! Nektek is minden jót a sok remek tervhez!

További műsorunk:

Január 21-én
fél 4-kor A tűzön át (16) című francia dráma lesz műsoron, mely tökéletesen illeszkedik a "Hogyan tovább?" sorozatba: főhőse egy harmonikus családban élő tűzoltó, akit visszavonhatatlanul megváltoztat egy mentőakció, melyben ha nem is az élete, de arca és még sok minden elvész. "Menteni vagy odaveszni"– így szól a parancs. Felkavaró, megindító és elgondolkodtató valós történet, amely nem csak tűzoltóknak és tűzoltókról szól…

Január 28: a tervezett vetítés későbbre tolódik a BIDF fesztivál, valamint jegylezáró konferenciák miatt.

Február 4: Raoul Taburin (francia-belga vígjáték, 2018, 89 perc, rendezte: Pierre Godeau)

Házunk tája hírei:

A Budapest fővárosi Diákolimpián V. - VI. korcsoportos röplabda MIX kupán iskolánk vegyes csapata bronzérmes lett.
Gratulálunk és köszönjük!

Iskolánk diákjai, akárcsak tavaly, az idén is ott lesznek a BIDF-en mint a Short 1 válogatás nagykövetei: támogatják a Veszélyes játszmák szekcióban versenyző 3 rövidfilmet! Köszönet érte!


Kulturális programok, ajánló:

Cseh Tamásra emlékezik Romhányi András műsorával a Magyar Művelődési Társaság
a TIT Stúdió Egyesület Székházában január 20-án, hétfőn 17.00 órai kezdettel.

Január 20-án 18:30-kor folytatódik az Itáliai utazás sorozat az Urániában: műsoron egy nagy klasszikus , Fellini: Amarcord.

Szintén január 20-án Östlund Lavina című filmje várja a Pótkulcs klubjának nézőit 18:30-kor.

Január 22. 16.00: "Fut velem egy rossz szekér..." Ady 100 kamara-kiállítás az OSZK_ban.

Január 22-én A magyar kultúra napja a PIM-ben!

Január 22., szerda, 18:45–21:45: Philomena – Határtalan szeretet / Faludi 6.45 filmklub
Helyszín: Premier Kultcafé

Január 23. – április 5. – Himnusz – A magyar nép imái népművészeti és iparművészeti kiállítás a magyar kultúra napja alkalmából.
A kiállítás 2020. január 23. és április 5. között látható a Pesti Vigadó V. emeleti kiállítóterében.

A Művészet templomai sorozatban: Gauguin Tahitin – január 23-tól az Uránia műsorán!
A premierelőadás vendége klubunk kedves vendége, Gila Zsuzsa művészettörténész.

Január 23-án, 18órakor : Kiállítás-megnyitó - Japán csodálatos világa. Helyszín: Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ.

Januűr 24-én, 18:30, MagNet Ház: A hülyeség kora és a klímaváltozás

Utolsó vetítés az I. világháborús veteránokról!!! Akik már nem öregszenek meg – január 25-én 20 órakor az Urániában!

Január 26-án 13:30-kor az Uránia Összhang sorozatában a Drakulics elvtárs című magyar filmet láthatják az érdeklődők akadálymentesített vetítés keretében.

Itt az immár 6. BIDF!
A programot a linkre kattintva megtalálod. Mi is ott leszünk!

Január 27-29: Transmedia - A Neverending Story - MOME

Január 27, 18 óra: Mozgóképes egyetemi szakok kisfilmjei a Trafóban.



Botlatókő készül Szerb Antal emlékére.
Szerb Antal halálának 75. évfordulója alkalmából botlatókövet fognak avatni az író utolsó szabadon választott lakhelyénél, a Hűvösvölgyi út 81. szám alatt. A megemlékezést január 27-én 16 órakor tartják a ház előtt (rossz idő esetén a Hűvösvölgyi Könyvtárban).

Jób lázadása - Vetítés és beszélgetés január 27-én 18:00 órától az Urániában.
A vetítés után Kabay Barna társrendezővel, Petényi Katalin forgatókönyvíróval és filmben Lackót alakító Fehér Gábor főszereplővel Molnár Antal történész beszélget a filmről.

Január 28, 18 óra: Ars Sacra Filmklub: A Bármicvó fiúk – Oláh kata és Csukás Sándor filmje a Párbeszéd Házában.

Január 28, 19 óra: A titkos túlélő - vetítés a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából az Urániában a rendező és az alkotók jelenlétében.

Január 29., szerda, 18:45–21:45: Szuchy Zsuzsanna: Tenyérnyi gyerekek / Faludi DOKU filmklub a Premier Kultcaféban.

Január 29-én díszbemutatóra kerül sor az Urániában, melyen az alkotók is részt vesznek: a Budapest–hadművelet az 1983-ban a Szépművészeti Múzeumból ellopott hét festmény kalandos útjáról szól.

Beszélgetés az Oscar-jelölt Talal Derkivel január 31-én 15-15.kor a BIDF szervezésében.

Január 31-én Kolumbia –nap az Urániában, melynek keretében A kígyó ölelése és a Monos című filmeket láthatja a közönség 17:30 és 20 órai kezdettel.

Február 1-jén 16 órakor Mácsai Pál exkluzív tárlatvezetése Keleti Éva kiállításán, a Műcsarnokban.

2020. február 3. | 19.30 – SZÓ • SZÍN • JÁTÉK – "… én láttam a világot" – Csoóri Sándor-emlékest az MMA sorozatában.

Folytatódik a KÖZELKÉP filmklub: február 4-én, 18:00 órakor Varga Balázs vitaindító szavait követően a Valan – az angyalok völgye című új magyar film lesz terítéken. A vetítés helyszíne hagyományosan az Uránia.

Február 5., szerda, 18:45–21:45: Yaron Zilberman: A búcsúkoncert / Faludi 6.45 filmklub, Premier Kultcafé.

Február 5-9.: Finn Filmnapok - Finnish Film days 2020

Február 9, 19 óra: Rájátszás, egy különleges koncert!


Kulturális hírek, olvasnivalók:

"Büszkék vagyunk az Akik maradtak című filmre"

És mi is azok vagyunk Tóth Barnabás és alkotótársai munkájára! Szívből gratulálunk és nagyon örülünk, hogy a film az alkotókkal együtt klubunk vendége lesz áprilisban!

Filmes anyaggal bővült az MMA-lexikon.
A Pesti Vigadóban tartotta a Magyar Művészeti Akadémia a www.mmalexikon.hu honlapon elérhető Magyar filmek a kezdetektől napjainkig című, az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet gondozásában megjelent online lexikon sajtóbemutatóját, amely a magyar filmkultúra legfontosabb alkotásait mutatja be.

Megtartotta hagyományos évnyitó találkozóját a Dunatáj Alapítvány. A Péterffy András-vezette dokumentumfilmes műhely mintegy 40-50 alkotót tömörít és az elmúlt évtizedekben több száz hazai és határon túl készült filmmel a szakma megkerülhetetlen közössége: örülünk, hogy a filmjeik vetítésével mi is támogathatjuk a munkájukat.

MIÉRT IS?

Örömmel vettük a hírt, miszerint: Érdekvédelmi szervezetbe tömörülnek a magyar dokufilmesek.

MMA-portréfilmek 2020-ban.
Az új esztendőben is folytatódik a portrésorozat a köztelevízióban. Az MMA megbízásából készülő 52 perces portréfilmek továbbra is az M5, valamint a Duna World csatornákon láthatók.

Harmadszor adják át a Kovács László–Zsigmond Vilmos operatőrdíjakat. Február 7-én, pénteken este 18 órakor a Pesti Vigadó dísztermében tartják a díjátadó eseményt. Az életműdíjat idén Máthé Tibor, Jancsó Nyika és Szalai András, a Bojkovszky Béláról elnevezett díjat kiemelkedő életművéért Hajdú Miklós fővilágosító kapja. Ez évben először Kameraman díjat is kiadnak, ezt Bille Lászlónak ítélték, a szintén most debütáló Fénymegadó díjat pedig Kovács László veheti majd át.
Február 6-án az Európai Operatőr Szövetség, az IMAGO tizenegy tagú vezetőségének részvételével nemzetközi szakmai program is kapcsolódik a rendezvényhez.

Egy vígjátékot közepesre megírni is baromi nehéz - Beszélgetés Orosz Dénessel, a Seveled rendezőjével - Soós Tamás interjúja. /art7/

Fürdővilág az osztrák-magyar monarchia idején - Fonyódot, Borszék testvérvárosát archív felvételeken keresztül bemutató kiállítás nyílt a bukaresti Magyar Intézetben.

Nick Cave húszezer arca

Ki itt belépsz – Budapest 20+1 legszebb kapuja Bódis Krisztián képein

Maradandó kulturális élményeket kívánunk minden olvasónknak és reméljük, klubunkban is találkozunk!
2020.01.13. Mindenekelőtt köszöntjük olvasóinkat az új esztendőben és kívánunk mindenkinek sok szép filmes és egyéb kulturális élményt, jó beszélgetéseket, minden jót!

Mi bizakodóak vagyunk; erre jogosít fel az óév utolsó vetítése is, amikor sosem látott mennyiségben láthattunk a közönség soraiban filmes vendégeket; őszinte érdeklődést és figyelmet tapasztalhattunk meg Mohi Sándor Ott legbelül dal van című filmje kapcsán. Köszönet minden egyes szakembernek, aktív beszélgetőnek a részvételért, köszönet a rendezőnek a filmért, mely néprajzi szempontból is valóságos kincsesbánya.

Köszönet a Dunatáj Alapítvány munkatársainak is a vetítés lehetőségéért, valamint a közvetítő munkáért, mellyel az iskolánkban összegyűjtött adventi-karácsonyi adományokat célba juttatták a rászorulóknak.

Idei első vetítésünkre január 14-én kerül sor; a kiváló dokumentumfilmes, Almási Tamás Folyékony arany című munkáját láthatja közönségünk.
A film nemzeti szimbólumunkról, a tokaji borról – benne is az aszúról - és a minőségi nagy borért dinasztiák óta megszállottan küzdő, szenvedélyes emberekről szól. Igazi évkezdő élmény!
Köszönjük az Eclipse Filmnek, Ugron Julianna producernek a vetítés lehetőségét!
Várunk minden érdeklődőt erre a kivételes alkalomra, melyen a rendezőt és az újévet is köszönthetjük!

További műsorunk:


Január 21.: A tűzön át (francia dráma, 2018, 118 perc, rendezte: Frédéric Tellier, a film 16 éven aluliaknak nem ajánlott)
Vendég: szervezés alatt.

Január 28: a tervezett vetítés későbbre tolódik a BIDF fesztivál, valamint jegylezáró konferenciák miatt.

Házunk tája hírei:

Szomorúan tudatjuk, hogy dr. Ibos Ferencné, iskolánk egykori tanára, igazgatóhelyettese eltávozott közülünk. Emlékét a róla elnevezett színháztermünk is őrzi; nem feledjük!

Kulturális programok, ajánló:

Január 13. 17.00: Mária Anya – Mária Anyánk (kiadvány-bemutató)
A Magyar Művészeti Akadémia és a Szent István Társulat az MMA Andrássy úti irodaházába várja az érdeklődőket a Mária Anya – Mária Anyánk. Szűz Mária élete és alakja a magyar népi Mária-költészetben Erdélyi Zsuzsanna gyűjtése szerint (Szent István Társulat, Budapest, 2019, 1032 p. CD-melléklettel) című könyv ünnepélyes bemutatójára.

Petra von kant keserű könnyei – a Pótkulcsban, január 13-án, 18:30-tól.

Január 17-én 18 órakor : Művészet és pszichoanalízis

Lélek és betű – portré Jelenits István piaristáról - január 15-én 18:45-kor a Faludi DOKU klubban. A helyszín a Premier KultCafé.

Megbélyegzetten – Varga Ágota dokumentumfilmje január 17-én 18:30-kor az Uránia dísztermében.

Január 18, 16 óra: Klimt és Schiele: Amor és Psyche – A szecesszió születése, VárBazár

Január 20-án 18:30-kor folytatódik az Itáliai utazás sorozat az Urániában: műsoron egy nagy klasszikus , Fellini: Amarcord.

Január 22. 16.00: "Fut velem egy rossz szekér..." Ady 100 kamara-kiállítás az OSZK_ban.

Január 22-én A magyar kultúra napja a PIM-ben!

Január 23. – április 5. – Himnusz – A magyar nép imái népművészeti és iparművészeti kiállítás a magyar kultúra napja alkalmából.
A kiállítás 2020. január 23. és április 5. között látható a Pesti Vigadó V. emeleti kiállítóterében.

Január 23-án, 18órakor : Kiállítás-megnyitó - Japán csodálatos világa. Helyszín: Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ.

Januűr 24-én, 18:30, MagNet Ház: A hülyeség kora és a klímaváltozás

Itt az immár 6. BIDF!
A programot a linkre kattintva megtalálod. Mi is ott leszünk!

Január 27-29: Transmedia - A Neverending Story - MOME

Január 17-én Séta Ady Endrével és Finisszázs az Ady-kiállításban és e...

Január 27, 18 óra: Mozgóképes egyetemi szakok kisfilmjei a Trafóban.

Január 28, 18 óra: Ars Sacra Filmklub: A Bármicvó fiúk – Oláh kata és Csukás Sándor filmje a Párbeszéd Házában

Február 1-jén 16 órakor Mácsai Pál exkluzív tárlatvezetése Keleti Éva kiállításán, a Műcsarnokban.

2020. február 3. | 19.30 – SZÓ • SZÍN • JÁTÉK – "… én láttam a világot" – Csoóri Sándor-emlékest az MMA sorozatában

Február 5-9.: Finn Filmnapok - Finnish Film days 2020

Február 9, 19 óra: Rájátszás, egy különleges koncert!

Kulturális hírek, olvasnivalók:

Nemrég kaptuk a hírt, hogy hamarosan befejeződik a Tisza mozi bővítése, átalakítása. Érdemes ellátogatni az újjászületett, ám patinás térbe, ahol köszönettel fogadják a filmes relikviákat.

A párizsi múzeumok digitálisan elérhetővé tesznek több mint 100 ezer műalkotást

Fáznak, éhesek. Mivel etessük télen a madarakat? Ajánlott és tiltott eleségek listája

Maradandó kulturális élményeket kívánunk minden olvasónknak és reméljük, az idén is találkozunk klubunkban!
2019.12.02. November 26-án kivételes élményben lehetett részünk: Szekfü András filmtörténész felvezetése után Szabó István Édes Emma, drága Böbe című filmjét láthattuk, majd a vetítést követően a rendezővel beszélgethettünk tovább. A teltházas színházteremben, majd az intimebb "szalonunkban" lélegzetvisszafojtva hallgattuk vendégeinket: a diákok és kollégák napok múltán is emlegették – ahogy Célina és Julcsi (9.ny) mondta – az "elvarázslást". További alkotókedvet és minden jót kívánunk vendégeinknek! Ígérete szerint visszavárjuk Szabó Istvánt 10 múlva (is)!

Legközelebb, december 3-án, a Mikulás érkezésének közeledtére és a beköszöntő télre gondolva Rémi Chayé sokszorosan díjazott animációjával várjuk nézőinket: a francia-dán koprodukcióban készült A messzi Észak története egy izgalmas és szép kaland a XIX. század végi orosz világból: biztosan jó élmény lesz minden mesekedvelőnek 0- 100 éves kor között…

A továbbiakban:

December 10: Három egyforma idegen (angol dokumentumfilm, életrajzi dráma, 2018, 97 perc, rendezte: Tim Wardle)
Vendég: szervezés alatt.

December 17.: Ott legbelül dal van (magyar dokumentumfilm, 2019, 57 perc, rendezte: Mohi Sándor)
Vendég: Mohi Sándor rendező és Tánczos Vilmos néprajzkutató (Kolozsvár).

Házunk tája csupa jó hírei:

Büszkék vagyunk rá, hogy ebben a félévben két osztályunk vesz részt olyan programokban, amelyek a VEKOP pályázat keretében zajlanak. A 9.E Antigoné-projektje még tart, a 12.C osztályban két érettségi tétel élményszerű kidolgozása folyik a pályázat adta anyagi lehetőségek segítségével. Köszönet Flaskay tanárnőnek a szervező és kapcsolatépítő munkájáért! A Fidelio cikke e témában

Az egészséges életmód és a környezetvédelem kapcsán a Csík zenekar koncertjén vettek részt a 9.c, a 9.e, a 10.c és a 11.a osztály tanulói.

Újabb Petőfis sportsikereknek örülhetünk, a részletekért közösségi oldalunk ajánljuk.

A világ legjobb utazási célpontjai között az Országos Kéktúra – ez önmagában is remek hír, hátha még azt is hozzátesszük, hogy az útvonal látnivalóinak a németre fordításában Horváth Edina kolléganőnk is részt vett, akkor még jobban örülünk!

Közeledik az adventi időszak, koncertekre készülünk: az iskolai ünnep december 18-án lesz, előtte azonban Perőcsénybe látogatunk: december 14-én 15 órakor várjuk a falubelieket és minden érdeklődőt a református gyülekezet imatermében.

Több éves hagyomány, hogy az adventi időszakban gyűjtést is szervezünk: az adományokkal a Miskolc melletti Lyukó völgyben és a Budapest utcáin élőknek szeretnénk segíteni, örömet okozni. Reméljük, sokan csatlakoznak az idén is az akcióhoz, az adományokat december 17-ig tudjuk fogadni.


Kulturális programok, ajánló:

December 2-án folytatódik az Uránia Itáliai utazás című sorozata. Műsoron: Tornatore Mindenki jól van (1990).

December 3-án a FONÓ várja a táncos lábú érdeklődőket. Tánctanítás: Vajdaszentiványi táncok

A Faludi Akadémia klubjában december 4-én 18:45-kor a Menjek/Maradjak projekt Édes otthon című epizódja lesz műsoron, melynek rendezője Loránd Balázs Imre. A színhely a Premier Kultcafé, a vetítés után beszélgetés az alkotókkal.

2019. december 5–6. A remény évei II. - konferencia a Magyar Nemzeti Galériában.

December 5-től az Uránia tűzi műsorára az Akik már nem öregszenek meg (They Shall Not Grow Old) című filmet, mely az I. világháborút idézi meg.

December 6-án az
Európai Moziéjszaka alkalmából Női séfek nyomában járhatunk, sőt, szakemberekkel is beszélgethetünk Palágyi Eszter Michein csillagos séf, valamint Mautner zsófia és Jókuti András gasztroblogger személyében.

December 6-án 19:30-kor Bartók, Wagner, Dvořák - 2019. őszi hangverseny a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen.

Szilágyi Varga Zoltán mozgó- és állóképeiből láthatunk válogatást az Uránia tereiben december 7-én, sőt 18:30-kor személyesen is találkozhatunk a művésszel a kávézóban.
A belépés díjtalan, de a vetítések esetében regisztrációhoz kötött. Regisztrálni weboldalunkon lehet.

December 8-án 12 órakor: Gólya-Gyüttment karácsonyi vásár és családi nap.

Saly Noémi újabb könyvbemutatója december 11-én a Virág Benedek Házban

December 11-én Szabó István Az ajtó című filmje szerepel a Faludi filmklub műsorán. Kezdés 18:45-kor, a színhely a Premier Kultcafé, a vetítés utáni beszélgetés moderátora: Dombrovszky Linda filmrendező

2019. december 12. 16.00: Barokk freskófestészet Magyarországon I. kötetbemutató.
Helyszín: Pázmány Péter Katolikus Egyetem díszterme, Szent II. János Pál pápa terem (1088 Budapest, Szentkirályi u. 28.)

December 12-én 17:30-kor az Urániában látható a Jób lázadása - A digitálisan felújított változat díszbemutatója.

December 13-án 18:30-kor új epizóddal jelentkezik A művészet templomai sorozat az Urániában. A legújabb részben az Ermitázzsal ismerkedhetünk meg. A vetítés vendége Gila Zsuzsa művészettörténész.

Újabb csodás Midnight Music koncert a Várkert Bazárban december 13-án éjjel!

December 14-én Sóvirág, avagy a létezés eufóriája a Vígszínházban 19:30-kor.

Különleges Karácsonyi Nagykoncertre látogathatunk a Várkert Bazárba, december 15-én: Both Miklós és Bolya Mátyás kutató munkájának köszönhetően megismerhetjük, milyenek voltak a hajdani ukrajnai karácsonyok…
Kulturális hírek, olvasnivalók:

Remek filmes vonatkozású hírek érkeztek a nagyvilágból!
Elnyerte a televíziós Oscarként is emlegetett Nemzetközi Emmy-díjat Gera Marina színésznő az Örök tél főszerepéért!
Reméljük, klubunk következő félévében a művésznővel és a filmmel is találkozhatunk!

A BBC Enyedi Ildikó és Mészáros Márta egy-egy művét is a legjobb nők által rendezett filmek közé választotta.

9. alkalommal rendezték meg Münchenben a rangos diákfilmes fesztivált, ahol idén Kis Hajni diplomamunkája, az emigrálni készülő nagymama története lett a legjobb film.

A hétvégén véget ért a 22. Faludi Nemzetközi Filmszemle és Fotópályázat, íme a díjazottak listája..
Az eseményen a diákjaink is jelen voltak: a mi díjunkat Nagy Anikó és Lukácsy György filmje, az Így jöttem I-V. kapta.

Krasznahorkai László kapta a Nemzeti Könyvdíjat.

"Benne van minden, amit érzek a hazámról" – Interjú Sándor Péter színművésszel.

A Metamorphoses Meseterápiás Egyesület a Művészek a klímatudatosságért elnevezésű kezdeményezéshez olyan több-százéves népmesékből álló válogatással csatlakozott, amelynek darabjai a teremtett világ iránti felelősségre szólítanak. A kötet könyvalakban is megjelent a Magvető Kiadó gondozásában.

Ásót fogtak, hogy újra annyi magyar erdő legyen, mint az ipari forradalom előtt.

Itt a hideg idő, gondoljunk a madarainkra! Szeretettel ajánljuk a Lepkéskert oldal tanácsait!

Maradandó kulturális élményeket kívánunk minden olvasónknak és reméljük, klubunkban is mielőbb találkozunk!
2019.11.24. Köszönjük mindazok figyelmét, akik rendszeresen várják és olvassák a híradásunkat, és nézzék el nekünk, hogy az elmúlt hetekben nem tudtuk tartani hírleveleink szokásos rendjét.

Most legutóbbi vetítéseink tömörített krónikája következik; bár mindegyik hosszabb beszámolót érdemelne:

November 5-én Dér András Az ismeretlen Antall József című portréfilmjének II. részét vetítettük. Vendégünkkel, Dr. Tóth Eszter Zsófia történésszel, a korszak és az Antall-életmű jó ismerőjével beszélgethettünk. Köszönjük az alkotóknak a filmet; vendégünknek a sok ismeretet és a készséget is, hogy máskor is szívesen eljön, akár rendhagyó történelemórák keretében is! Reméljük, az Antall-portré valamennyi része hamarosan széles körben is hozzáférhető lesz!

A Bajnokok következett a sorban: Gyulai Zsuzsanna, tanár, a Nem Adom Fel Kávézó munkatársa és Szekeres Júlia rehabilitációs szakember társaságában hosszan beszélgettünk a fogyatékkal élőkről, a hozzájuk való viszonyunkról, arról, hogyan gondolkodjunk…
Köszönjük, felejthetetlen és felemelő este volt, s biztosan találkozunk még!

Legutóbb Tuza–Ritter Bernadett filmjét, az Egy nő fogságban-t láthattuk. Köszönjük az érdeklődést Kóródi Ildikó tanárnőnek és diákjainak és minden nézőnek!
Köszönet vendégeinknek, Tuza–Ritter Bernadett rendezőnek és De Coll Ágnes emberkereskedelmi szakértőnek a filmért
, a lebilincselő beszélgetésért! Legszívesebben kötelezővé tennénk minden középiskolás számára, hogy megismerje a jelenséget és a film nyomán is egy, a mainál szolidárisabb és érzékenyebb társadalomban élhessünk. Együtt küzdünk a közöny ellen, s várjuk a rendező e témában tervezett következő munkáját is, melyhez sok erőt és kitartást kívánunk!

Legközelebb:

November 26-án Szabó István Édes Emma, drága Böbe című filmjét vetítjük a Filmarchívummal együttműködve.
A film a rendszerváltás idején játszódó története kiválóan illeszkedik tematikus sorozatunkba, mely a Hogyan tovább? címet viseli. A film hőseinek – két, évek óta a fővárosban, munkásszállón élő vidéki orosztanárnőnek – eddig sem ígéretes - élete egyik napról a másikra kilátástalanná válik. Mihez kezdenek, mibe kapaszkodnak? Egy felkavaró, finom eszközökkel dolgozó, máig érvényes történet, kiváló színművészek felvonultatásával.
Megtiszteltetés, hogy a vetítést követően körünkben köszönthetjük majd Szabó István filmrendezőt és Szekfü András filmtörténészt is.

A továbbiakban:

December 3: A messzi Észak (francia-dán családi animációs film, 2015, 81 perc, rendezte: Rémi Chayé)
Vendég: szervezés alatt.

December 10: Három egyforma idegen (angol dokumentumfilm, életrajzi dráma, 2018, 97 perc, rendezte: Tim Wardle)
Vendég: szervezés alatt.

December 17.: Ott legbelül dal van (magyar dokumentumfilm, 2019, 57 perc, rendezte: Mohi Sándor)
Vendég: Mohi Sándor rendező és Tánczos Vilmos néprajzkutató (Kolozsvár).



Házunk tája csupa jó hírei:

Újabb szépítő akció:
vállalkozó szülők és diákok egy csoportja Marti Zsófia tanárnő vezetésével a hétvégéjét feláldozva festette ki iskolánk egyik tantermét. Köszönjük a kezdeményezést és a munkát!

Lezajlottak a nyílt napok, sok-sok érdeklődő látogatta a tanórákat; méltán reméljük, hogy sok tehetséges új tanítványunk lesz jövőre is!

Se szeri, se száma a sportsikereknek; a napokban tartott szalagavató bál remeknél remekebb produkcióinak: az érdeklődőknek az iskola közösségi oldalát ajánljuk tájékozódásra.

Iskolánk diákjai és tanárai csoportosan is ellátogattak az idei LUX Filmnapok vetítéseire. Köszönet a rendezvényt szervező Uránia munkatársainak a lehetőségért! Ismét nagy élményt jelentettek a fináléba jutott filmek, melyeket meg is beszélünk.

Közeledik az adventi időszak, koncertekre készülünk: az iskolai ünnepen túl a mi börzsönyi falunkba, Perőcsénybe is eljutunk majd: december 14-én 15 órakor várjuk a falubelieket és minden érdeklődőt a református gyülekezet imatermében.


Kulturális programok, ajánló:

November 25-én 17 órai kezdettel ismét Dunatáj Mozi: ezúttal Csoóri Sándor világát ismerhetjük meg. A film munkatársai: Sipos István rendező és Kurucz Sándor operatőr. A színhely: a TIT Stúdió Egyesület székháza, Zsombolyai u. 6.

Itt az Első Ünnepi Könyvvásár a PIM udvarán, november 25-én 11 órától!

November 25-én 18 órakor: Megemlékezés az elhurcolások 75. évfordulójára a Magyar Nemzeti Múzeumban.

November 27-én a Faludi Akadémia nemzetközi filmszemléjének vetítéseire látogathatunk el a Premier Kultcaféba.
Különösen ajánljuk az egyik 30-i programot: Nagy Anikó és Lukácsy György filmjére középiskolás nézőket is várnak! Így jöttem…!

November 27-én 18 órakor: Műcsarnok Filmkör - Paul Schrader: A hitehagyott.

November 27- december 1: itt a 17. ANILOG Nemzetközi Animációs Fesztivál!

November 29-én 30%-os kedvezménnyel vásárolhatunk mozijegyeket az Uránia pénztáraiban!

November 29-én, 20 órakor: Friday Organ Concerts / Pénteki Orgonaestek a Bazililikában.

November 30-án 7 órai kezdettel egy Tanúhegyek nyomában teljesítménytúra várja a sportolni vágyókat Badacsonytomajon.

November 30-án, 19:30-kor a Szent Gellért templomban ad koncertet a Monteverdi kórus Kollár Éva karnagy vezényletével.

December 1-jén Régimódi karácsony címmel indul az adventi időszak a Károly-kertben.

December 1-jén érdemes a Szépművészeti Múzeumba látogatni: Tárlatvezetés: Rembrandt és tanítvá...

December 2-án folytatódik az Uránia Itáliai utazás című sorozata. Műsoron: Tornatore: Mindenki jól van (1990).

December 3-án a FONÓ várja a táncoslábú érdeklődőket: Tánctanítás: Vajdaszentiványi táncok

December 5-től az Uránia tűzi műsorára az Akik már nem öregszenek meg (They Shall Not Grow Old) című filmet, mely az I. világháborút idézi meg.

December 6-án 19:30-kor Bartók, Wagner, Dvořák - 2019. őszi hangverseny a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen.

December 8-án 12 órakor: Gólya-Gyüttment karácsonyi vásár és családi nap.

December 12-én 17:30-kor az Urániában látható a Jób lázadása - A digitálisan felújított változat díszbemutatója.

December 13-án 18:30-kor új epizóddal jelentkezik A művészet templomai. A legújabb részben az Ermitázzsal ismerkedhetünk meg. A vetítés vendége Gila Zsuzsa művészettörténész.

Újabb csodás Midnight Music koncert a Várbazárban december 13-án éjjel!

Kulturális hírek, olvasnivalók:

Köszöntjük 84.születésnapja alkalmából
a Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth nagydíjas, valamint kétszeres Kossuth-, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas Törőcsik Marit, akit klubunkban is megismerhettünk és sosem feledünk!

A televíziós Oscarként is emlegetett Nemzetközi Emmy-díjra jelölték Gera Marina színésznőt a tavaly a legjobb európai tévéfilm díjával kitüntetett Örök tél főszerepéért, Bergendy Péter Trezor című filmje pedig a legjobb tévéfilm/minisorozat kategóriájában kapott jelölést. Mindkét film producere Lajos Tamás, forgatókönyvírója pedig Köbli Norbert. A Nemzetközi Emmy-díj 47 éves történetében ez az első alkalom, hogy magyar filmet és magyar színésznőt jelöltek. Gratulálunk!

Díjat kapott Cottbusban a Déva

Azon dolgozunk, hogy akit érdekel az animáció, kijöjjön Budaörsre
- interjú

Polgár Csaba: "A politika felszalámizta a szakmát" -

Turai mozgóképek a XX. századból - YouTube


Jó hír a gyermekes családoknak: elkészült a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében újjáépített játszótér, érdemes kipróbálni!

Maradandó kulturális élményeket kívánunk minden olvasónknak és reméljük, klubunkban is mielőbb találkozunk!
2019.11.04. Az őszi szünet végén jelentkezünk ismét és foglaljuk össze a legfrissebb híreinket.

Október 15-én vendégünk volt Szalay Péter rendező és Nagy Ernő operatőr a 2006-ban készült Határeset című filmjükkel.
Kurt-Werner Schulz története valamennyiünket megrázott; egészen megrendült ifjú nézőkkel is beszélgethetett a rendező. A személyes történelem nem marad hatás nélkül, ezt az estébe nyúló, szerteágazó beszélgetés is bizonyította.
Élmény volt megismerni Szalay Péter rendező és Nagy Ernő operatőr további, a filmhez kapcsolódó terveit: reméljük, az új munkájukat is láthatjuk majd klubunkban! Sikereket kívánunk!
Köszönjük valamennyi néző részvételét, külön köszönet Petri Márta és Halmi Zsófia kolléganőinknek, akik a filmet némettanárként is gondozzák majd a jövőben!

Legközelebb:

November 5-én
fél 4-kor Dér András Az ismeretlen Antall József című portréfilmjének II. részét vetítjük, mely a 30 esztendővel ezelőtti rendszerváltást, a Kerekasztal-tárgyalásokat állítja fókuszba. Sajnos Dér András rendezőt külföldi kötelezettsége miatt nélkülöznünk kell, de örömmel üdvözölhetjük majd Dr. Tóth Eszter Zsófia történészt, a korszak és az Antall-életmű jó ismerőjét.

Várunk minden érdeklődőt! A filmet különösen ajánljuk a most érettségiző korosztálynak!

A továbbiakban:

November 12: Bajnokok (spanyol dráma-vígjáték, 2018, 124 perc, rendezte: Javier Fesser)
Vendég: Júlia?

November 19: Egy nő fogságban (magyar dokumentumfilm, 2017, 87 perc, rendezte: Tuza-Ritter Bernadett)
Vendég: Tuza-Ritter Bernadett rendező, és De Coll Ágnes emberkereskedelmi szakértő.

November 26: Édes Emma, drága Böbe (magyar filmdráma, 1992, 81 perc, rendezte: Szabó István)
Vendég: Szabó István filmrendező és Szekfü András filmtörténész.

December 3: A messzi Észak (francia-dán családi animációs film, 2015, 81 perc, rendezte: Rémi Chayé)
Vendég: szervezés alatt.

December 10: Három egyforma idegen (angol dokumentumfilm, életrajzi dráma, 2018, 97 perc, rendezte: Tim Wardle)
Vendég: szervezés alatt.

December 17.: Ott legbelül dal van (magyar dokumentumfilm, 2019, 57 perc, rendezte: Mohi Sándor)
Vendég: Mohi Sándor rendező és Tánczos Vilmos néprajzkutató (Kolozsvár).

Házunk tája csupa jó hírei:

Újabb szépítő akciók zajlottak a környezetünkben: virágos kedvünket mutatja, hogy diákjaink, tanáraink által ültetett árvácskák virítanak iskolánk Attila útra néző ablakaiban.
Köszönet minden résztvevőnek, Székely András kollégánknak külön köszönet a kezdeményezésért és a FŐKERT munkatársainak is a közreműködésért!

Nemzeti ünnepünket részint külsős programokkal, részint filmvetítéssel és az élő, személyes találkozások jegyében szerveztük: immár 3. alkalommal láttuk vendégül a Rácsos egyetem című dokumentumfilm egykori petőfis résztvevőit, akikkel minden találkozás feledhetetlen! Köszönet a szervezésért Szvetnik Endre kollégánknak és valamennyi érintett kollégának, osztályközösségnek!

A szünet előtti utolsó napon az ifjú korosztály körében népszerű Halloweenra került sor, melyet a diákönkormányzat koordinált Persányi Norina kolléganőnk vezényletével. Volt tökfaragás, vetélkedő Marti Zsófi tanárnő ötletéből, beöltözés, díszítés-versengés. Mindig öröm, ha önkéntes diákkezdeményezéssel és kivitelezéssel találkozunk és ez ilyen alkalom volt. Sokan járultak hozzá a sikerhez, köszönjük valamennyi pártfogó tanárnak, diáknak!

Lankadatlan Gózon Gyula kollégánk szervező kedve, melyért csak köszönet jár! Reméljük, legközelebb többen tudunk csatlakozni a természetjáró programokhoz, melyeket ajánl!

Iskolánk közössége nyílt napokra is készül: november 9-én és 13-án látogathatják a meghirdetett nyílt tanórákat az érdeklődő 8. osztályosok és szüleik és általános tájékoztatást is kapnak majd.


Kulturális programok, ajánló:

Megnyílt és 2020. február 16-ig látogatható a Peter Paul Rubens és kora flamand festészetét bemutató kiállítás a Szépművészeti Múzeumban.
A csaknem 120 művet felvonultató tárlatra negyven nagy közgyűjteményből, többek között a párizsi Louvre-ból, a szentpétervári Ermitázsból, a madridi Pradóból, a washingtoni és a londoni National Galleryből érkeztek műtárgyak. A kiállításon Rubens mintegy harminc és Van Dyck csaknem húsz remekműve mellett más flamand mesterek kiváló alkotásait is megtekinthetik a látogatók.

November 4-én 18 órakor Mozi a Vigadóban! Ezúttal Bicskei Zoltán Kunkovács László akadémikusról készült portréját láthatják az érdeklődők. A helyszín a Pesti Vigadó.

A Pótkulcsban november 4-én 18h 30-kor várja a filmbarátokat Pethő Zoltán Sluizer Nyomtalanul című filmjével.

November 5-én 18 órakor Közelkép-klub az Urániában: ezúttal a nemrég bemutatott "FOMO - Megosztod, és uralkodsz" lesz az elemzés és vita tárgya.

November 5-én és 6-án a Jurányi Házban látható Schwechtje Mihály Az örökség című darabja!

Szintén november 5-én, 19:30-kor Boldizsár Ildikó: A királyné, aki madárnak képzelte magát című legújabb munkáját ismerhetjük meg a Muzikumban.

Még mindig november 5-én egy kultikus film: az Apokalipszis most - A végső vágás lesz műsoron az Urániában. Kezdés: 20:30-kor

November 6-án folytatódik a Faludi Akadémia DOKU filmklubja a Premier KultCaféban: a hagyományosan 18:45-kor kezdődő vetítés keretében Lengyel Gyula és Orbán Ágnes filmje lesz látható: Nem lehet nyugtunk (2006, 53').

November 6-án indul a 17. Olasz Filmfesztivál, a helyszín a Puskin Mozi.

A történelem iránt érdeklődők november 7-én 17:30-tól A tatárjárásról sok szemmel: régi kérdések, új válaszok II. évad című programsorozatra látogathatnak el, ahol F. Romhányi Beatrix: A tatárjárás nyomai - vagy valami más? A Kárpát-medence templomhálózatának átalakulása a 13. században. címmel folytatódik az események körbejárása, értelmezése.
Helyszín: ELTE BTK, Múzem krt. 4/A fszt. 47., Gombocz-terem.

November 7-én 19.00 órakor Saly Noémi, a budapesti kávéházi történetek kutatója bűvöli el hallgatóit a Radisson Blue Béke Hotel - Britannia termében.

November 8-án 17 órakor A képzelet kockázata - Sylvia Plath tanulmánykötet-bemutató.

November 8-án 17 órakor a PIM-ben Hamvas Béla élete és műve Budapesten.

November 9-én 17 órakor a szerbiai Magyarkanizsán a Dobó Tihamér Galériában nyílik Hauser Beáta falikárpit- és grafikai kiállítása. Megnyitja Bicskei Zoltán.

November 9-én 14 órakor a Budai Fonóban Palócföld színei címmel szerveznek programokat: lesz táncház, előadások, mulatság…

November 9-én Az Élet Napja - a 10 millió Fa országos ünnepi faültetése

November 10-én az Urániában Szindbád, bon voyage címmel Gyulai Líviusz kiállításának megnyitójára kerül sor, melyhez vetítések és személyes beszélgetés is kapcsolódik.

November 20-án 18:45-kor újabb Faludi DOKU filmklub: műsoron Novák Tamás: Game over – avagy Hogyan öltük meg a futballt? (2006, 53')

November 21-én 18 órakor lesz a nemrégiben elhunyt Rajk László A tér tágassága című könyvének bemutatója. Helyszín: Central European University

November 22-én egy nagy klasszikus: Sátántangó az Art+ Cinémában. Kezdés 14h 30-kor.

November 24-én 19 órakor Regejáró Misztrál Klub a Budavári Művelődési Házban.

November 26-án 19 órakor a Várkert-bazárban Mózes egy, huszonkettő - Szabó Magda-est.
Helyszín: a rendezvényterem.

November 27-én a Faludi Akadémia nemzetközi filmszemléjének vetítéseire látogathatunk el a Premier Kultcaféba.

November 30-án 7 órai kezdettel egy Tanúhegyek nyomában teljesítménytúra várja a sportolni vágyókat Badacsonytomajon.

December 1-jén Régimódi karácsony címmel indul az adventi időszak a Károly-kertben.

December 6-án 19:30-kor Bartók, Wagner, Dvořák - 2019. őszi hangverseny a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen.

Kulturális hírek, olvasnivalók:

Lugossy László rendező 80 esztendős:
a művész-tanárt barátai, tisztelői köszöntötték a jeles évforduló alkalmából. Mi is csatlakozunk és kívánunk további alkotókedvet és minden jót, remélve, hogy klubunkban is találkozhatunk!

Sosem feledjük: Sára Sándor portréja, rendező: Mohi Sándor.

50 éves a Kaláka együttes! A Deák téri evangélikus templomban bensőséges koncerten köszöntötte az együttest a közönség.

Olaszországban nyert díjat Kárpáti György Mór történelmi filmje, a Guerilla! Gratulálunk!

Íme, a MAFSZ idei fesztiváljának győztesei: Ők idén az ország legjobb független filmjei.

Elkészült Bálint Arthur legújabb dokumentumfilmje, mely a székelyudvarhelyi fodrász-dinasztiát, a Bordás családot mutatja be.

Már jeleztük, hogy nemrégiben Au revoir! – Magyar származású fotográfusok Franciaországban címmel fotókiállítás nyílt a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumban.
Örömmel jelentjük, hogy mostantól a kiállításhoz múzeumpedagógiai program is kapcsolódik, mely kb. 1,5-2 órát vesz igénybe. Részvételi díj: 900 Ft/fő belépőjeggyel együtt Jelentkezés a tervezett időpont előtt legalább egy héttel a múzeumpedagógusoknál: muzeumpedagogia@btm.hu: 4878871

A 10. Székelyföld Napok alkalmából a Magyar Művészeti Akadémia és az Erdélyi Művészeti Központ szervezésében nyílt meg a "Transzmisszió" című kiállítás Sepsiszentgyörgyön.
A tárlat november 22-ig tekinthető meg (Erdélyi Művészeti Központ, Sepsiszentgyörgy [Strada 1 Decembrie 1918 27, Sfântu Gheorghe 520001, Románia]).

Fontos gondolatok egy remek zenésztől: Bolya Mátyás: "A koboz hidat képez a keleti és a nyugati zene között"

Hatalmas érdeklődés fogadta Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus közelmúltban megjelent könyvét, az Örökölt sors - Családi sebek és a gyógyulás útjai-t. A fogadtatás miértjeiről is szól a szerzővel készült beszélgetés: "Tragikus állapotban vannak az emberek" – Elviszlek magammal

"Ha a benszülött jól érzi magát Budapesten, a túrista is jól fogja" - Saly Noémi, Budapest szerelmese; érdemes megismerni, mit gondol a városunkról…

Maradandó kulturális élményeket kívánunk minden olvasónknak és reméljük, klubunkban is mielőbb találkozunk!
2019.10.13. Köszönjük! Az első mondatunk Király Balázsnak szól, aki értő szemmel felfedezte éas ajánlotta legutóbb vetített filmünket, a Nyolcadik osztályt!
Egy film klubos sikere mindig a beszélgetésben mérhető le leginkább, márpedig ott telitalálat volt! Izgalmas, vitára ingerlő, fontos kérdéseket feszegető, melyről sokan és sok mindent tudtunk megbeszélni.
Köszönjük! Ez a köszönet másik vendégünké, Szentmártony Alináé, aki pszichológusként szólt hozzá és segítette az értelmezést és nagyon reméljük, máskor is lesz kedve csatlakozni a keddi alkalmakhoz, szükségünk van rá!
Végezetül – de nem utolsó sorban - köszönjük Sólyom Attila tanár úrnak és tanítványainak és minden nézőnknek az aktív és érzékeny jelenlétet, a bátor megnyilatkozásokat, hozzászólásokat!

Legközelebb:

Október 15-én
, kedden, fél 4-kor vendégünk Szalay Péter rendező, akinek 2006-ban készült Határeset című, Schiffer Pál Emlékdíjjal jutalmazott filmjét láthatjuk.
Itt a lehetőség, hogy "a 30 éve velünk élő történelem" megmutassa magát: következik egy, a mintegy 50 ezer NDK-s német története közül: Kurt-Werner Schulzé, aki családjával együtt szintén szabadságra vágyott; arra, hogy átjusson a vasfüggönyön túlra… A mintegy fél órás drámai történet megismerése után a rendező műhelyébe is bepillanthatunk és megtudhatjuk, min dolgozik ma. Ki fog derülni, nem távolodtunk el 1989-től, Európa álmától…

A továbbiakban:

November 05: Az ismeretlen Antall József - a Kerekasztal-tárgyalások (magyar dokumentumfilm, 2018, 52 perc, rendezte: Dér András)
Vendég: Dér András rendező.

November 12: Bajnokok (spanyol dráma-vígjáték, 2018, 124 perc, rendezte: Javier Fesser)
Vendég: szervezés alatt

November 19: Egy nő fogságban (magyar dokumentumfilm, 2017, 87 perc, rendezte: Tuza-Ritter Bernadett)
Vendég: Tuza-Ritter Bernadett rendező, és De Coll Ágnes emberkereskedelmi szakértő.

November 26: Édes Emma, drága Böbe (magyar filmdráma, 1992, 81 perc, rendezte: Szabó István)
Vendég: Szabó István filmrendező és Szekfü András filmtörténész.

December 3: A messzi Észak (francia-dán családi animációs film, 2015, 81 perc, rendezte: Rémi Chayé)
Vendég: szervezés alatt.

December 10: Három egyforma idegen (angol dokumentumfilm, életrajzi dráma, 2018, 97 perc, rendezte: Tim Wardle)
Vendég: szervezés alatt.

December 17.: Ott legbelül dal van (magyar dokumentumfilm, 2019, 57 perc, rendezte: Mohi Sándor)
Vendég: Mohi Sándor rendező és Tánczos Vilmos néprajzkutató (Kolozsvár).

Házunk tája csupa jó hírei:

Örömteli kezdeményezés! "Miénk itt a tér!" Székely András tanár úr szervezésében, szorgos diákkezeknek hála újjászülettek az iskolánkkal szembeni Horváth-kert padjai és asztalai! Köszönet a szervezésért, a kivitelezésért mindenkinek! Hamarosan újabb akcióval folytatódik környezetünk szépítése, arról is beszámolunk majd!

Sikeresen zárult az idei német nyelvi diákcsere budapesti szakasza: a tartalmas és programokban gazdag hétért köszönet a fogadó családoknak és kollégáinknak!

Újabb mestertanári védések zajlottak a héten: gratulálunk Flaskay Zsuzsa és Csépai Ildikó kollégáinknak a remek teljesítményhez!

A Petőfi Sándor Gimnázium újabb NYEK-es osztályokat indíthat a következő tanévben: erről hivatalos végzést is kaptunk, ami bizonyítja a nyelvtanítás, elsősorban az angol nyelvi csoportok sikerét, melyekben a tanulók túlnyomó többsége eredményes nyelvvizsgát szerzett. Köszönjük kollégáink áldozatos munkáját!

Ebben a szép őszi időben öröm a mozgás: kerékpáros kirándulást hirdetett a hétvégére Gózon Gyula tanár úr, akinek ismét köszönjük lankadatlan közösségépítő munkáját! A legközelebbi alkalom november első vasárnapján lesz!

Örömmel újságoljuk, hogy az MMA negyedévente megjelenő lapjában, a Magyar Művészet idei 3. számában interjú jelent meg klubunk 18 éves tevékenységéről.
A lap szóban forgó száma a vizuális és zenei kultúra oktatásban betöltött helyzetéről és jövőjéről szól: az újabb NAT-tervezet kapcsán szólaltat meg szakembereket, akik az elmélet és a gyakorlat oldaláról fejtik ki álláspontjukat, osztják meg tapasztalataikat.
Köszönjük a felkérést, hogy ebben az illusztris karban lehetőséget kaphattunk a megszólalásra és Szekfü András érzékeny és lényeglátó kérdéseire válaszolva kifejthettük, mit is jelent számunkra a filmklubozás, s hírét vihettük iskolánknak is.
Reméljük, sokan értenek velünk egyet abban, hogy a művészet - legyen az zene, vizuális művészet vagy egyéb – nélkülözhetetlen, mindennapi kenyerünk.


Kulturális programok, ajánló:

Október valamennyi hétfőjén, így október 14-én 18 órától az MMA vetítéssorozata, a Válogatás a magyar animációs film történetéből várja az érdeklődőket a Premier KultCaféban. A sorozat házigazdája A magyar animációs film: intézmény és formatörténeti közelítések című kötet szerzője, Dr. Varga Zoltán.
A műsor: Szabó Sipos Tamás: Homo faber – Vannak eszközeink (1965, 12'); Kovásznai György: A fény öröme (1965, 12'), Körúti esték (1972, 8'30"); Kovásznai György – Lisziák Elek: Riportré (1982, 11'); Macskássy Kati: Gombnyomásra (1973, 10'30"), "Nekem az élet teccik nagyon…" (1976, 9'), Van itt jó is, rossz is (1997, 11'); Orosz István: Ah, Amerika! (1984, 30'); Ágói Krisztina: Ez titok az ilyesmi (2010, 8')

A Pótkulcsban október 14-én 18h 30-kor várja a filmbarátokat Pethő Zoltán Verhoeven Elle: Áldozat című filmjével.

Október 15. 14 óra, a BTK Irodalomtudományi Intézet (Ménesi út 11-13) első emeleti "kiskutatója": - múlt heti ajánlónkból kimaradt és ezért elnézést kérünk - az MTT Vekerdi László Szakosztálya beszélgetést szervez a "JÓZSEF ATTILA Összes tanulmánya és cikke 1930 - 1937" c. kritikai kiadásról a szerkesztőkkel, Tverdota Györggyel és Veres Andrással. A beszélgetést Török Sándor Mátyás irodalomtörténész vezeti.

Október 15: Société Könyvklub Péterfy-Novák Évával.

Október 15. 9H: A Kodolányi János Egyetem, a Kodolányi János Emlékbizottság és a Petőfi Irodalmi Múzeum konferenciát szervez az író születésének 120. és halálának 50. évfordulója tiszteletére. Kodolányi János Emlékkonferencia.

Október 15. 18 óra: Az MMA Akadémikusportrék vetítéssorozatában Ferencz István tervező- és építőművészről készült portréfilmet láthatják az érdeklődők a Pesti Vigadóban.

Október 15-től 6 napon át szolnoki filmfesztivál!

Október 16-án, 18h: Ady, Csáth, Örkény évfordulós illusztrációs kiállítás.

Október 16-án 18h30: Skandináv filmtörténeti előadások& vetítés - Bergman: A nap vége.

Október 16-én 18 h 45-től a Faludi Akadémia sorozatában a Dardenne fivérek A fiú című filmje látható. A vetítést követő beszélgetést Mispál Attila vezeti.

Itt az idei MOZINET FILMNAPOK! Budapesten a Puskin moziban október 17-20. között, remek új filmek, közönségtalálkozók! Különösen ajánljuk az Élősködőket!

Október 17-én 17 órakor tartja díjátadóját nemrégiben lezajlott seregszemléje kapcsán a Magyar Független Film és Video Szövetség az Írók Boltjában.

Október 22-én 18 órakor Kránicz Bence és Lichter Péter Kalandos filmtörténet című könyvének bemutatójára kerül sor az Art + Cinémában. A szerzőkkel Varga Dénes, a Filmhu munkatársa beszélget.

Megint Titanic Nemzetközi Filmfesztivál több helyszínen!

Október 21-22-én az MMA Művészetelméleti Tagozata kétnapos művészetkritikai konferenciát rendez, melyen a képzőművészet, iparművészet, fotóművészet, építészet, filmművészet, színház, zeneművészet és irodalom szekciójában zajlanak az előadások.
Köszönet Tóth Klára főszervezőnek a meghívásért!
Október 21-én (hétfőn): a Magyar Művészeti Akadémia Irodaháza (1062 Budapest, Andrássy út 101.), Rendezvényterem (2A emelet) lesz a helyszín.
Október 22-én (kedden): Pesti Vigadó (1051 Budapest, Vigadó tér 2.), Makovecz terem (4. emelet) lesz a helyszín.

Október 23-án 18.45-től Pajer Róbert Néma tüntetés című filmje szerepel a Faludi Akadémia dokusorozatában. A helyszín a Premier KultCafé.

Október 27-én: ingyenes Zöldgömb Fesztivál kicsiknek és nagyoknak az Akvárium Klubban!

Október 28-án 18 órakor a 80 esztendős Lugossy Lászlót köszöntik pályatársai, tisztelői az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozata szervezésében. A színhely: a Pesti Vigadó.

Október 30-án indul a Primanima 2019!

Október 31-november 6: Itt a 6. Skandináv Filmfesztivál!

Kulturális hírek, olvasnivalók:

A nemrég elhunyt Sára Sándort október 11-én a Bazilikában búcsúztatták tisztelői.
Klubunkban a most következő alkalommal, a Pályamunkások című filmmel emlékezünk rá.
Addig is ajánljuk Benke Attila írását: A huszadik század filmkrónikása - forrás: Jelenkor.

97 évvel ezelőtt, 1922. október 7-én született Polcz Alaine.
Ha mindezeket tudnánk jóval az életünk vége előtt, akkor sokkal boldogabbak lennénk.
- Szentesi Éva gondolatai.

Petőfi Irodalmi Múzeum

Boros Ferenc és Horváth Zoltán lettek az idei Vas Megyei Príma Díj magyar színház- és filmművészet kategória győztesei. Gratulálunk!

Gratulálunk Soós Tamás filmkritikusnak az erdélyi Filmtettfeszten kapott újságírói Sárga Csikó díjához is, melyet első ízben neki ítélt oda a szakértő grémium.

Megjelent Kárpáti György Mór filmje, a Guerilla dvd-n is! Nagyon szerettük, szívesen megnézzük ismét!

A FOMO-ról: Hartung Attila: Komoly lelkiismeret-furdalása volt a szereplőknek a forgatáson - forrás: 24.hu

Maradandó kulturális élményeket kívánunk minden olvasónknak és reméljük, nézőként klubunkban is találkozunk!
2019.10.07. Október első keddjén elindult idei tematikus sorozatunk: a Yao utazása remek kiindulópontnak bizonyult az új évadhoz: sok szálat indított el bennünk és megérdemli a közösségi értelmezést – csak ajánlani tudjuk! Köszönet az érdeklődésért és a tartalmas beszélgetésért minden egyes nézőnknek!

Legközelebb, október 8-án egy, a tizenéves korosztállyal foglalkozó, kitűnő filmmel ismerkedhetünk meg: Nyolcadik osztály - Eighth Grade. Köszönet a filmet ajánló Király Balázsnak a figyelméért és iskolánk pszichológus munkatársának, Szentmártony Alinának is, hogy együtt értelmezhetjük majd Kayla történetét.

A továbbiakban:


Október 15.: Határeset (magyar dokumentumfilm, 2006, 32 perc, rendezte: Szalay Péter) - Bepillantás Szalay Péter alkotói műhelyébe a 30 éves Befogadás Napja '89 alkalmából.
Vendég: Szalay Péter rendező.

November 05: Az ismeretlen Antall József - a Kerekasztal-tárgyalások (magyar dokumentumfilm, 2018, 52 perc, rendezte: Dér András)
Vendég: Dér András rendező.

November 12: Bajnokok (spanyol dráma-vígjáték, 2018, 124 perc, rendezte: Javier Fesser)
Vendég: szervezés alatt

November 19: Egy nő fogságban (magyar dokumentumfilm, 2017, 87 perc, rendezte: Tuza-Ritter Bernadett)
Vendég: Tuza-Ritter Bernadett rendező, és De Coll Ágnes emberkereskedelmi szakértő.

November 26: Édes Emma, drága Böbe (magyar filmdráma, 1992, 81 perc, rendezte: Szabó István)
Vendég: Szabó István filmrendező és Szekfü András filmtörténész.

December 3: A messzi Észak (francia-dán családi animációs film, 2015, 81 perc, rendezte: Rémi Chayé)
Vendég: szervezés alatt.

December 10: Három egyforma idegen (angol dokumentumfilm, életrajzi dráma, 2018, 97 perc, rendezte: Tim Wardle)
Vendég: szervezés alatt.

December 17.: Ott legbelül dal van (magyar dokumentumfilm, 2019, 57 perc, rendezte: Mohi Sándor)
Vendég: Mohi Sándor rendező és Tánczos Vilmos néprajzkutató (Kolozsvár).

Házunk tája:

Október 6-i nemzeti gyásznapunk alkalmából a 9/a osztály ünnepi megemlékezését hallhattuk! Köszönet az igényes és szép műsortért Sólyom Attila kollégánknak és tanítványainak.


Iskolánk közösségi oldalát mintegy 3000 látogató követi figyelemmel. Nem sok oktatási intézmény büszkélkedhet ekkora közönséggel, büszkék vagyunk rá! Köszönet a honlap és a facebook oldalának működtetéséért Persányi Norina és Bakondi Gábor kollégáinknak és segítőiknek!


Kulturális programok, ajánló:

AU REVOIR címmel a napokban nyílt fotókiállítás a Budapesti Történeti Múzeumban
, melynek keretében szenzációs anyagot, az egykor Franciaországban élt vagy napjainkban is ott élő-alkotó fotóművészek munkáit ismerheti meg a közönség. A tárlat 2020.januárjáig látogatható, s hamarosan múzeumpedagógiai programok is szerveződnek iskolai csoportok számára.
Október 20-ig látogatható a Magyar Nemzeti Galériában az idei év egyik legizgalmasabb budapesti kiállítása, amely a szürrealista mozgalom 1929-es újjászületését mutatja be közel 120 műtárgy, festmény, grafika, szobor, fotó, film és dokumentum segítségével.
A tárlaton olyan nagynevű művészek munkáival is találkozhatunk, mint Salvador Dalí, Pablo Picasso, René Magritte vagy Joan Miró.

Október 23-ig láthatjuk az idei World Press kiállítás anyagát a Nemzeti Múzeumban.

A Pótkulcsban október 7-én 18h 30-kor várja a filmbarátokat Pethő Zoltán Tom Ford Éjszakai ragadozók című filmjével.

Október 8. 18 óra: az MMA Művészetelméleti Tagozata Keddi kaleidoszkóp c. programsorozatának következő estjén Juhász Anna irodalomtörténésszel Surányi András filmrendező beszélget.
Helyszín: az MMA irodaháza (Budapest VI., Andrássy út 101., Rendezvényterem).

Már zajlanak a Faludi Akadémia őszi klubalkalmai a Premier Kultcaféban! Legközelebb október 9-én 18h 45-kor Simonyi Balázs ULTRA című filmje lesz műsoron. A vetítés után beszélgetésre kerül sor Lőw András magyar ultramaraton-futóval és szociológussal.

Október 10-től az irodalom és könyvkultúra központja lesz négy napra a Várkert Bazár, ahol nemcsak a sokszínű magyar és világirodalmat ismerhetjük meg, de válogathatunk a friss megjelenések közül is az egyetlen őszi könyvvásáron. Fellép André Aciman, Elisabeth Asbrink, Afonso Cruz, Emily M. Danforth, Sissel-Jo Gazan, Kim Leine és Jón Kalman Stefansson is.

Új magyar film a láthatáron! Hartung Attila FOME című filmje a mai ifjú generációról - azokról, akik nem szeretnének kimaradni semmiből…október 10-től a mozikban!

Október 11, péntek, 20:30–22:00: Könyvbemutató koncert a Margón: Rossz versek és 14 el nem beszélt történet
Helyszín: Várbazár

Október 13-án EURÓPAI ART MOZI NAP LESZ, immár 4.alkalommal!
A kezdeményezéshez csatlakozó Urániában a Lótolvajok és A mások élete rendezőjének új filmjét, a Mű szerző nélkül című filmet vetítik. Mi már láttuk! Nagyon nagy élmény!

Október 15: Société Könyvklub Péterfy-Novák Évával

Október 16-én 18 h 45-től a Faludi Akadémia sorozatában a Dardenne fivérek A fiú című filmje látható. A vetítést követő beszélgetést Mispál Attila vezeti.

Október 22-én 18 órakor Kránicz Bence és Lichter Péter Kalandos filmtörténet című könyvének bemutatójára kerül sor az Art + Cinémában. A szerzőkkel Varga Dénes, a Filmhu munkatársa beszélget.

Október 15-én 14-17 óra között a Vekerdi László Szakosztály szervezésében Beszélgetés Tverdota Györggyel és Veres Andrással a Ménesi út 13. sz. alatt.

Október 15. 18 óra: Az MMA Akadémikusportrék vetítéssorozatában Ferencz István tervező- és építőművészről készült portréfilmet láthatják az érdeklődők a Pesti Vigadóban.

MOZINET FILMNAPOK! Budapesten a Puskin moziban október 17-20. között!

Október 21-22-én az MMA Művészetelméleti Tagozata kétnapos művészetkritikai konferenciát rendez, melyen a képzőművészet, iparművészet, fotóművészet, építészet, filmművészet, színház, zeneművészet és irodalom szekciójában zajlanak az előadások.
Köszönet Tóth Klára főszervezőnek a meghívásért!
Október 21-én (hétfőn): a Magyar Művészeti Akadémia Irodaháza (1062 Budapest, Andrássy út 101.), Rendezvényterem (2A emelet) lesz a helyszín.
Október 22-én (kedden): Pesti Vigadó (1051 Budapest, Vigadó tér 2.), Makovecz terem (4. emelet) lesz a helyszín.

Október 27-én: ingyenes Zöldgömb Fesztivál kicsiknek és nagyoknak az Akvárium Klubban!

Október 28-án 18 órakor a 80 esztendős Lugossy Lászlót köszöntik pályatársai, tisztelői az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozata szervezésében. A színhely: a Pesti Vigadó.

A Szépművészeti Múzeumban nyílik október végén a többek közt Rubens, Van Dyck és további flamand festőművészek képeit bemutató tárlat. A kiállításon közel 120 művet nézhetünk meg, melyek egy része a múzeum saját gyűjteményéből származik, de érkeznek kölcsönzött festmények a szentpétervári Ermitázsból és a madridi Pradóból is.

86 éves korában elhunyt Sára Sándor rendező, operatőr, egyike a magyar filmművészet legnagyobbjainak. Feledhetetlen műveket hagyott ránk, s feledhetetlen emlékeket őrzünk a vele való személyes találkozásokból, s neki köszönhetjük klubunk életre hívását is. Emlékét híven megőrizzük.
Sára Sándor búcsúztatója október 11-én, pénteken, 15.00 órától lesz a Szent István-bazilikában.
A művész fotóiból az Országos Széchényi Könyvtárban látható kiállítás, mely október 11-ig látható a könyvtár nyitvatartási idejében: Budavári Palota, F épület, Katalógustér (7. emelet)

Október 6-i nemzeti gyásznapunk alkalmából:
Töretlen tisztesség a halál árnyékában is - ettől azért elcsendesedünk néhány percre.
Az aradi vértanúk utolsó mondatai


Véget ért Kolozsváron a 19. Filmtettfeszt, melynek Sárga Csikó Díját az idén Fekete Ibolya rendező kapta, mint aki munkásságával jelentős mértékben segíti a kezdő és a tapasztalt erdélyi filmesek pályájának alakulását. Szívből gratulálunk!

Köszöntjük a 25 éves Cirkot, mely igényes, érzékeny és társadalmilag fontos filmeket közvetít. Együttműködésükért hálásak vagyunk: klubunk egyik legfontosabb forrását jelentik. További sikereket kívánunk!

Nagyszerű filmes sikerek születtek a közelmúltban és minden reményünk megvan arra, hogy a díjazott, nemrégiben bemutatott alkotásokat klubunk nézői is megismerhessék.
Ilyen Tóth Barnabás Akik megmaradtak című, Oscarra –jelölt filmje is, melyet a jövő félévben vetítünk majd. Addig pedig nagyon drukkolunk!!!

A 4. Ars Sacra Filmfesztivál fődíját kapta az Ott legbelül dal van című filmjével Mohi Sándor. A film klubunk karácsony előtti utolsó alkalmán lesz látható.

A jövő évi vetítéseink között reméljük Szekeres Csaba Hűség című, szintén díjazott filmjét is, melynek bemutatóján személyesen is jelen lehettünk. Sok sikert kívánunk a film nemzetközi útjához és reméljük, sokaknak ad erőt, példát ez a felemelő történet!

A legjobb forgatókönyv díját nyerte el a Trezor című alkotás a Pármai Zenei Film Fesztiválon Olaszországban; a Nemzetközi Emmy-díjra jelölt magyar film forgatókönyvírója Köbli Norbert, rendezője Bergendy Péter.

Részletesebben is a FOMO-ról: FOMO - a Z generáció kultuszfilmje (Kritika)
A FOMO mindenfajta finomkodás nélkül, szinte dokumentumfilmes jelleggel tárja elénk az ezredforduló után születettek világát.

Török Zoltán Fehér szarvas című filmje megkapta a legjobb fényképezésért járó díjat Észtországban a nívós Matsalu Film Fesztiválon az "Ember és Természet" kategóriában.

Beszélgetés a független filmezésről. Pálos Györggyel és Gazdag-Kötél Orsival a 64. Országos Függetlenfilm Fesztivál kapcsán a Tilos Rádió Pergő Képek című műsorában.

"Sári nem jelentett nekem semmit, hidd már el" - szuper kisfilm érkezett Reisz Gábortól

Bodó Viktor a mai magyar valóságba helyezte a Rómeó és Júliát.

Közelít a hideg idő: a feleslegessé vált meleg holmikat több ponton is leadhatjuk Budapest-szerte, ezzel segítve nehéz sorsú embertársainkat. Jót tenni jó!

Októberben minden péntek este részt vehetünk éjszakai kalandtúrákon a Budakeszi Vadasparkban. A sétákon az éjszaka aktív állatokkal ismerkedhetünk meg közelebbről, a szakvezetésekre kicsik és nagyok is egyaránt benevezhetnek, de csak, ha nem túl félősek!

Maradandó kulturális élményeket kívánunk minden olvasónknak és reméljük, nézőként klubunkban is találkozunk!
2019.09.30. Bár sokáig szüneteltek hírleveleink, nem tétlenkedtünk.
Legutóbbi bejelentkezésünk óta sok minden történt: búcsúztattunk, hiányolunk szeretett és felejthetetlen kollégákat, barátokat - kedves Csilla, Ildi, Gábor és Erzsike, Endre, mindig gondolunk rátok! -; jártunk augusztusban Perőcsényben koncertezni; elkezdődött a tanév; köszöntöttünk új kollégákat a fedélzeten; volt gólyabál; zajlottak és zajlanak frankofón és német diákcseréink…

És nem utolsó sorban itt az október, mely hagyományosan a filmklubunk újabb, immár 19. évadának kezdetét is jelenti. Vetítéseinkkel térben, időben változatlanul jelentkezünk majd:
kedd délutánonként fél 4-kor, az iskolánk színháztermében várjuk a Hova tovább? elnevezésű tematikus sorozatunkra kíváncsi nézőket. Az eseményeinket klubunk és iskolánk honlapján, valamint közösségi oldalakon és hírleveleinkben hirdetjük.
A tanév során látható, közel 30 film segítségével értékes, közösségi időtöltést kínálunk: szórakoztatni, egyszersmind elgondolkodtatni szeretnénk. Az elsősorban európai, hangsúlyosan magyar filmművészetből válogatott alkotásokban szó lesz rendszerváltásról, egyéni és közösségi sorsfordulókról, élethelyzetekről; égető ökológiai kérdésekről; izgalmas, probléma-érzékeny történetek, jelenségek és a vetítéseket követően a szokásos műhelybeszélgetések várják közönségünket.

Az első alkalomra október elsején kerül sor, műsoron a Yao utazása, melyet a forgalmazó Mozinet hozzájárulásával vetítünk. Az Életrevalók című filmből is jól ismert Omar Sy most egy személyes érintettségű filmben mutatja fel tehetségét: a történet Szenegálba repít, igazi utazás-élmény, merítkezés egy másik kultúrában, sok szeretettel, bölcsességgel és a változtatás bátorságával.


A további műsorunkat novemberig adjuk közre:

Október 08.: Nyolcadik osztály - Eighth Grade (amerikai vígjáték, 2018, 93 perc, rendezte: Bo Burnham)
Vendég: Szentmártony Alina pszichológus, és Király Balázs fizikus, filmbarát.

Október 15.: Határeset (magyar dokumentumfilm, 2006, 32 perc, rendezte: Szalay Péter) - Bepillantás Szalay Péter alkotói műhelyébe a 30 éves Befogadás Napja '89 alkalmából.
Vendég: Szalay Péter rendező.

November 05: Az ismeretlen Antall József - a Kerekasztal-tárgyalások (magyar dokumentumfilm, 2018, 52 perc, rendezte: Dér András)
Vendég: Dér András rendező.

A jövőben részletesebb hírekkel és programajánlóval jelentkezünk, addig is szeretettel invitáljuk régi és új klubtagjainkat: találkozzunk október elsején, kedden, fél 4-kor a Petőfi Sándor Gimnázium színháztermében!
2019.08.17. Kedves Barátaink, Kedves Érdeklődők!

Hosszú ideje nem jelentkeztünk hírleveleinkkel; bizony ellustultunk a nyári szünetben.

Örömmel jelezzük azonban, hogy készül a következő sorozatunk műsorterve: a 2019/20-as tanévben, októbertől a Hova tovább? Hogyan tovább? kérdésekre válaszoló filmekkel és szakértő vendégekkel várjuk klubunk nézőit.

A nyár végén is akad a közösségünket érintő, küszöbön álló esemény: ez a Perőcsényi7Vége, mely hagyományosan minket, petőfiseket is a faluban talál…
Augusztus 17-én, szombaton, 17 órakor egykori és jelenlegi diákjaink, kollégáink, barátaink adnak koncertet a perőcsényi tájháznál. Ám más események is várják az idelátogatókat: a focipálya mellett 10 órától lecsófesztivál lesz, mellette könyvkupac, lehet olcsó könyveket böngészni, este pedig a Custome Blues Band zenél a kocsmánál.
A 7Végén folyamatosan látogatható az Icomos díjas tájház is, mely évről évre szépül… A táj csodaszép, az emberek vendégszeretőek és kedvesek - érdemes lesz eljönni!

Következő levelünkig is kívánunk Olvasóinknak jó pihenést, szép, gazdagító élményeket!
2019.06.03. Május 28-án Bogdán Árpád Gettó Balboa című dokumentumfilmjét látta közönségünk.
Nagy örömünkre vendégünk volt maga a rendező és Józsa László producer is.
Köszönjük a jó hangulatú, estébe nyúló beszélgetést és további sikereket kívánunk az egész csapatnak a filmhez kapcsolódó társadalmi misszióhoz
, mely mélyen megérintette a mi diákjainkat is. Reméljük, a napokban komoly díjat elnyerő Genezissel és az alkotók újabb munkáival következő sorozatunkban találkozhatunk!
A közönség soraiban köszönthettük Tóth Barnabás rendezőt is, akinek nagyon megörültünk: a következő évadprogramjában az ő munkái is szerepelnek.
Köszönjük valamennyi érdeklődőnek a jelenlétet, a kérdéseket; külön köszönet Tichy-Rács Lenke kolléganőnknek és tanítványainak!

Idei utolsó klubalkalmunk június 4-én, fél 4-kor lesz: műsoron a vietnami filmművészet egyik szép alkotása, A zöld papaya illata. Várjuk klubunk közönségét, barátait!

Házunk tája:


Ismét hirdetjük, hogy perőcsényi koncertre készül iskolánk énekkara Király Éva tanárnő vezetésével, melyre örömmel várunk minden érdeklődőt!


Kulturális programok, ajánló:

Gazdag a kínálat, azt sem tudjuk, hova menjünk…


Június 3-án az Uránia műsorán a Balázs Béla –díjjal kitüntetett filmesek újabb alkotása: Moharos Attila filmrendező, a Ballada egy szolgafiú emlékére című többszörösen díjazott alkotása lesz műsoron, a vetítés utáni beszélgetés vendége a rendező, valamint a szintén Balázs Béla-díjas Tóth Klára filmkritikus, publicista, akikkel Buglya Zsófia beszélget majd.

Június 3-án 19 órakor Az Alföld és a Prae folyóirat estje lesz a Három Hollóban.

Június 4-től Japán filmhét a Toldi moziban!

Június 5-én 18:45-től a Faludi filmklub műsorán A sértés című libanoni film, melynek vendége Szekeres Csaba rendező, forgatókönyvíró, operatőr. A helyszín a Puskin mozi.

Június 5-én, szerdán 18 órától a Balázs Béla –díjjal kitüntetettek közül Pozsgai Zsolt rendező, író, forgatókönyvíró kerül reflektorfénybe legutóbbi filmjével, a többszörösen díjazott Megszállottak-kal (12), amely Kálvin János és Loyolai Szent Ignác találkozásának történetét dolgozza fel. A program helyszíne az Uránia.

Június 5-én 15 órakor a Filmesházban (1092 Budapest, Ráday u. 31/K.) kerül sor Varga Zoltán legújabb munkájának bemutatójára, mely a kecskeméti műhely és az animációs filmek történetét mutatja be. Résztvevők: Varga Zoltán, a kötet szerzője, Jankovics Marcell rajzfilmrendező, Mikulás Ferenc, a Kecskemétfilm Kft. igazgatója, Ulrich Gábor mozgóképművész, moderátor: Lukácsy György

Június 6. – július 21. – Napkelettől Napnyugatig – nemzetközi nemezművészeti kiállítás a Pesti Vigadóban.

Június 7-én 20 órakor a Zuboly együttes koncertezik a Kobuci kertben.

Június 7–8. – A magyar hegedű ünnepe a Pesti Vigadóban. Kétnapos rendezvény: koncertek, hangszerkiállítás.

Június 9-én folytatódik az Összhang-program az Urániában: a Ruben Brandt, a gyűjtő című filmet akadálymentesített változatban láthatják a nézők.

Június 10-én Pünkösdi királyság címmel ingyenes családi nap lesz a Tabánban.

A tanú - cenzúrázatlan változatát vetíti az Uránia június 10-én, 20:15-kor.

Június 11-én 18 órakor Mese a somogyországi patakgörbítőkről – A filmklub helyszíne a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtára.

Június 12-én 18 órakor a Műcsarnok filmklubjában Fellini: Róma című filmjét vetítik.

Június 12-én 19.30 –kor Fiatal tehetségek bemutatkozó hangversenyére látogathatunk el a Pesti Vigadóba.

Június 13-17 között itt az idei, immár 90. Ünnepi Könyvhét!

Június 13-án 18:30-kor a Francia Intézet a Megvetés című Godard-filmet tűzi műsorra.

Június 13-án 19 órakor Bodorland a PIM-ben!

Június 14–16. – 5. Káli Akadémiai Napok Salföldön
Íme, a program:
Június 14., péntek
14.30 Hommage a 180 éves fotográfia – kiállítás a Faluházban.
16.00 Könyvbemutató a Pajtában.
Június 15., szombat
10.30 Filmvetítés a Faluházban (Zágoni Bálint: Janovics Jenő, a magyar Pathé (dokf. 62 perc, 2011), Fazekas Bence: A Táncz (magyar ismeretterjesztő film, 52 perc, 2001), Zágoni Bálint: A Sárga csikó nyomában (dokf. 50 perc, 2016)
15.00 Vitafórum a Pajta Galériában - Fórum A magyar mozgóképi anyanyelv címmel, Bicskei Zoltán filmrendező felvezetésével. A beszélgetés résztvevői: András Ferenc filmrendező, Barta Zsolt Péter fotóművész, Benkő Imre fotóművész, Sára Sándor filmrendező és Szekfű András filmtörténész.
19.00 Dresch kvartett koncertje
Június 16., vasárnap
10.30 Irodalmi matiné: Balaskó Jenő költőre emlékezünk, aki már 10 éve nincs közöttünk. Szerkesztik: Kovács István és Szentmártoni János költők.
A nap házigazdája: Kovács István

Június 15-én 10:00 –tól A szecesszió világnapját köszöntik a Ráth György villában.

MARGÓ Irodalmi Fesztivál! http://www.margofeszt.hu/hu

Június 17–22. –
Tizenötödik Magyar Táncfesztivál Győrben.

Június 19-23 között a 14. KAFF várja az animációs művészet rajongóit Kecskeméten!


Kulturális hírek, olvasnivalók:

A Genezis kapta a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál fődíját!
Gratulálunk, Bogdán Árpád!!!

Öt magyar film az animációk legfontosabb fesztiválján, Annecy-ban
- Magyar Nemzeti Filmarchívum

Egy fontos szakmai beszélgetés:
Ez itt a kérdés - Mozikba kerül a "Pelikán elvtárs visszatér" című film


Az idei TIFF-en (Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál) ebben az esztendőben is lesz Magyar Nap: június 5-én hat hazai filmet tűznek műsorra, de közönségtalálkozókkal és a már hagyománnyá vált gulyáspartival is készülnek.

Új képzés! A Pécsi Tudományegyetemen 2003 óta működő Filmtudományi és Vizuális Tanulmányok Tanszék idén szeptembertől új mesterképzést indít: a szeptemberben induló gyakorlati MA-szak fókusza a dokumentumfilm-készítés lesz.

Hubay Miklós életműve előtt tisztelegtek Velencében. Az ünnepi program magyar meghívottja volt az íróval közei barátságot ápoló Decsi Ilona-Kéri Imre művészházaspár is, akik az alábbi összeállítással emlékeztek.


Hogyan éltek 1867 és 1914 között az erdélyi, partiumi és bánsági románok?

"Szerzetesek asztalánál" címmel nyílt vándorkiállítás április közepén a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban. A kiállításhoz egy gasztronómiai kalauz is tartozik, mely Saly Noémi és Rákossy Anna munkája. A kötet a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban is megvásárolható.

Karig Sára közel hét évet töltött a vorkutai munkatáborban – erről, valamint életének számos izgalmas, időnként ellentmondásos eseményéről részletesen mesélt a nyolcvanas évek végén Bakonyi Évának. Karig Sára A szerencse lánya című könyvéről a Könyvesblogon jelent meg írás.

FELHÍVÁSOK:

Valamennyi iskolás korosztály munkáit várja a Diákfilm-szemle!


Június 10-ig még lehet jelentkezni a Csíkszeredai Régizene Nyári Egyetemre!
Téma: a Kájoni-kódex (1687 előtt) táncai, többek közt Czidra László, Deák Endre és Kállay Gábor és Csörsz_Rumen István többszólamú feldolgozásában.

Ingyenes irodalmi tábort szerveznek Ottlik Géza életműve körül Kőszegen, középiskolások számára június 20-23. között, melynek szakmai vezetője Fűzfa Balázs irodalomtörténész.
Jelentkezés Németh Brigittánál: chernelkonyvtar@gmail.com .

A CSELEKVÉS LEHETŐSÉGEIRŐL:

"A nyomornak nincs vallása" – megkerestük Kárpátalja legszegényebb magyarjait.


Róma, a közös haza – Rangos kitüntetést vett át Molnár Antal történész.
Interjú Molnár Antallal - Történettudományi Intézet

Az akadémiai kutatóhálózat vezetőinek állásfoglalása.

Attenborough: tíz évünk maradt cselekedni.

Maradandó kulturális élményeket kívánunk minden olvasónknak és reméljük, nézőként klubunkban is találkozunk!
2019.05.26. A Peremvidéken című svéd-finn filmdrámát láttuk legutóbb, mely nagy élmény volt mindnyájunknak. Köszönet az érdeklődésért és a beszélgetésért a résztvevőknek, valamint Király Balázsnak a nélkülözhetetlen segítségéért!
Külön köszönet Holländer Juditnak
, aki ezúttal is lebilincselt bennünket a tudásával és a filmről való tájékozottságával. Úgy köszönünk el, ahogy ő is tette az emlékkönyvben: "Reméljük, még sokszor találkozunk!"

Legközelebb:

Május 28-án Bogdán Árpád Gettó Balboa című dokumentumfilmjét tűzzük műsorra
, mely – miközben egy gyönyörű példatörténet-, súlyos társadalmi kérdéseket is felvet. Megtiszteltetés, hogy személyesen köszönthetjük a főszereplőt, Sipos Mihályt, a megtért bűnözőt, aki arra tette fel az életét, hogy jót cselekedjen a környezetében és segítsen, akin csak tud. A bokszoláshoz ért, ezért azzal, hogy összeszedi a körülötte céltalanul kallódó, elsősorban romagyerekeket és sportolni, küzdeni tanítja őket. A film az ő és egy tehetséges tanítványa, Szabó Zoli útját követi a mélyből egyre magasabbra…

Vendégünk lesz még Józsa László producer, a Speak Easy csapat képviseletében és ha szerencsénk lesz és idejében hozzánk ér, Hernáth Csaba operatőr is. Sokadszor találkozunk velük, nagyra értékeljük azt a páratlan és minőségi munkát, melyet alkotóként és a filmek bemutatása után, azok további gondozása terén is végeznek. Igazi érzékenyítő délután lesz, mindenkit várunk!

Idei utolsó klubalkalmunkkor, június 4-én: meglepetésfilm és záróbuli várja klubunk nézőit a szokásos időpontban.

Házunk tája:

Igazi futó nagyhatalom az iskolánk: a Vivicitta után az ALDI női Futógálán is rajthoz álltak a lányaink és szép eredményeket értek el. Gratulálunk és köszönjük a szervező munkát Forró tanárnőnek!

Az Országos Diákolimpián 2. helyezést ért el Németh Alex 11/b-s diákunk. Neki is gratulálunk!

A hét elején a Petőfi gimnázium teljes közössége ellátogatott az Uránia Nemzeti Filmszínházba, ahol megnézhettük a Ruben Brandt, a gyűjtő című nagy hatású és az iskola világában igen sokoldalúan használható alkotást.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális Államtitkársága támogatásával létrejövő projekthez komoly segédanyagok is készültek: az okosmozi.hu oldal gazdag és hallatlanul informatív – remek kezdeményezés, melyet már használunk is! Köszönjük!

Iskolánk munkáját egy nagyszerű fejlesztőpedagógus, Németi Sándorné Szilvi is segítette ebben a tanévben. Élmény a kémia! Köszönet érte!

Perőcsényi koncertre készül iskolánk énekkara Király Éva tanárnő vezetésével, melyhez barátok, egykori diákok is csatlakoznak majd június 8-án. Az eseményre a település kultúrházában kerül sor, 17 órai kezdettel.

A hétvégén zajlik a gödöllői természetfilm- fesztivál, melynek díjazottja az Ide nekem a hiúzt is és az Akcióban a természet őrzői - Nyomkeresők a nagyragadozókért című film is. Mindkettőben szerepel az a Darányi László, akit a perőcsényi tájházi munkák során ismerhettünk meg és nagyra értékeljük a faluban és a Duna -Ipoly Nemzeti park területén végzett munkáját is!

Megnyitotta kapuit az Óbudai Művésztanárok kiállítás a San Marco Galériában, ahol a perőcsényi tájház tárgyainak gyűjtője, Pásztor Csaba is szerepel a munkájával. A kiállítás június 14-ig látogatható.

Minden hírlevelünkben sok köszönet hangzik, és mindegyikben említenünk illene Vizi János kollégánk nevét, aki nélkül aligha boldogulnánk. Köszönjük a mindig segítőkész munkáját!


Kulturális programok, ajánló:

2019. május 27. 10.00 Kortárs magyar irodalmi művek lexikona - sajtóbemutató.
A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete (MMA MMKI) 2019. május 27-én hozza nyilvánosságra a kortárs magyar irodalmi műveket és eseményeket bemutató weboldalát (www.mmalexikon.hu) a Pesti Vigadóban.

Május 27-én 18 órakor a Kecskeméti filmstúdió munkáiból láthatunk válogatást az MMA animációs sorozatának keretében a Premier Kultcaféban. A házigazda Varga Zoltán, aki ezúttal a Pannónia Filmstúdió pécsi műhelyének munkáiba avatja be az érdeklődőket.

Folytatódik az Itáliai utazás-sorozat: május 27., hétfő, 18:30: Fátyolos Nápoly az Uránia dísztermében!Vendég: Pasquale Catalano, a Fátyolos Nápoly, "Szerelem, pasta, tenger", "A szerelem következményei" és számos további olasz film zeneszerzője

A Pótkulcs filmklubjában május 27-én 18h-tól A profi című filmet láthatják az érdeklődők.

Május 27-én, hétfőn 17.00 órai kezdettel ismét Dunatáj Mozi a TIT Stúdió Egyesület székházában. A programban 3 film szerepel: Hasított évgyűrűk (rendezte: Zenglitzky Zoltán); Záporeső, szebeni szél, - Lóvásár Nyárádszeredában (rendező: Balog Gábor); illetve Keservét a búnak, bajnak (rendező : Balog Gábor).
A vetítést követően beszélgetés várja a nézőket.

A Faludi Akadémia DoKu- sorozatában május 29-én 18h 45-kor a Premier Kultcaféban: Osgyáni Gábor: Be nem gyógyult sebek című filmje lesz műsoron.
A dokumentumfilm az 1944 őszétől kezdődő, a Kárpát-medence polgári lakosságát érintő "malenkij robotra" történő elhurcolások történetét dolgozza fel.

Utolsó pillanatok! Pali - Maléter Pálné életmonológjának már csak két előadása lesz a Katona József Sufni kamaraszínházában május 29-én, illetve június 8-án Szamosi Zsófia lebilincselő előadásában.

Május 30., csütörtök, 18:30 – Uránia: Zenélő malom – a Szeleczky Zita-sorozat újabb filmje 35 mm-es kópiáról.

Törőcsik Mari művésznő előtt tiszteleg az Uránia a filmjeiből készült összeállítással:
Május 31., péntek, 18:30: Szamárköhögés
Június 1., szombat ,18:30: A tanú – a Cannes-i fesztivál nézői után a hazai közönség is megismerheti a film cenzúrázatlan változatát a Magyar Nemzeti Filmalap és az Uránia Nemzeti Filmszínház közös rendezvényeként. A film később a Pannonia Entertainment forgalmazásában kerül majd a mozikba.

Június 2. és 18. között programsorozattal köszönti a 2019-ben Balázs Béla-díjjal elismert alkotókat az Uránia.
A június 2-i nyitó alkalom vendége Babos Tamás operatőr, akitől a Veszettek című 2015-ös film kerül vászonra.
A vetítés utáni beszélgetésen a film rendezője, Goda Krisztina is részt vesz.

Június 3-án a dokumentumfilmé lesz a főszerep, és a díjazottak közül ketten is vendégeskednek az Urániában. Moharos Attila filmrendező, a Ballada egy szolgafiú emlékére című többszörösen díjazott alkotását tűzik műsorra; a vetítés utáni beszélgetés vendége a rendező, valamint a szintén Balázs Béla-díjas Tóth Klára filmkritikus, publicista.

Június 5-én, szerdán 18 órától Pozsgai Zsolt rendező, író, forgatókönyvíró kerül reflektorfénybe legutóbbi filmjével, a többszörösen díjazott Megszállottak-kal (12), amely Kálvin János és Loyolai Szent Ignác találkozásának történetét dolgozza fel.


Kulturális hírek, olvasnivalók:

71 éves lenne Helyei László, iskolánk egykori, felejthetetlen diákja.

61 éves lenne Bubik István, akit 2004 novemberében ért végzetes baleset.

Életének 70.évében elhunyt Udvardy Anna, az Oscar-díjas Mindenki producere.

A napokban kezdődik az Oscar-díjas operatőr, Zsigmond Vilmos emlékét őrző nemzetközi filmfesztivál Szegeden, ahol A tanú eredeti verzióját is levetítik, és amelynek életműdíjasa Jancsó Miklós egykori munkatársa, Kende János.

Brauner Máté Lauretta rövidfilmje meghívást nyert a kijevi Nemzetközi Molodist Filmfesztiválra és a tokiói Short Shortsra.

Kiosztották a cannes-i filmfesztivál díjait.

Díjat kapott Cannes-ban a 13 éves Százados Ábel filmje, a Soha is.

Érdekes olvasnivalóra bukkant a Filmarchívumban végzett kutató munkája során Szekfü András: Szőts István ismeretlen levelei kerültek elő

Emléktáblát avattak a két évvel ezelőtt elhunyt Berek Kati egykori otthonánál, május 17-én Budapesten, a II. kerületben. A nemzet színészére színpadi szerepei mellett Mészáros Márta Örökbefogadás című filmjéből is emlékezhetünk. Interaktív térképen a magyar népzene – úton a digitális bölcsészet felé

Interaktív térképen a magyar népzene – úton a digitális bölcsészet felé.
Kétszázezer adatsor – az MTA BTK Zenetudományi Intézet Hangarchívuma a magyar népzene- és néptánckutatás felbecsülhetetlen értékű gyűjteménye. E nemzetközi összehasonlításban is egyedülálló adatbázisból a kutatók a közelmúltban mindenki számára elérhetővé tettek több mint tizenkétezer órányi hanganyagot.

A szabadság mértéktartó elviselése erkölcs és kultúra kérdése – beszélgetés Bodor Ádámmal – ekultura.hu

Elkészült Budapest akadálymentes mobil turistatérképe.

Végül arról, miért fontos a Gettó Balboa? Hát ezért:

Maradandó kulturális élményeket kívánunk minden olvasónknak és reméljük, nézőként klubunkban is találkozunk, például most, kedden!
2019.05.19. Nagy figyelem, kacagás, jókedv és helyenként torokszorító pillanatok, azonosulás - így foglalható össze Reisz Gábor Rossz versek című filmjének másfél órája a fogadtatás oldaláról. Hogy a vetítés végén személyesen is köszönthettük a rendezőt és alkotótársát, Fignár Annát, az igazi ajándék! Köszönjük mindkettejüknek a személyes beszélgetést, a sok megosztott gondolatot, kulisszatitkot és további sikereket kívánunk! Addig is hallgatjuk a VAN zenekart és újra és újra megnézzük a Rossz verseket….

Külön köszönet Székely András tanár úrnak és tanítványainak a kollektív eljövetelért!

Legközelebb: május 21-én a Peremvidéken
(a film 18 éven aluliaknak nem ajánlott) című svéd-finn filmdráma szerepel műsorunkon, mely megrázó szembesülés egy pokoli gyermekkorral, melyet a visszaemlékező, immár felnőtt és családos Leena megél: milyen volt az élete a Finnországból Svédországba települő alkoholista szülei mellett… Pernilla August filmje tökéletesen illeszkedik tematikus sorozatunkba és nagy élmény lesz!
Vendégünk Holländer Judit, klubunk állandó skandináv szakértője, a film feliratának készítője, akivel mindig öröm találkozni és beszélgetni. Hogy erről a filmről is sokat tud, mondanunk sem kell…

További műsorunk:

Május 28: Gettó Balboa (magyar dokumentumfilm, 2018, 90 perc, rendezte: Bogdán Árpád)
Vendég: Józsa László producer és az alkotók

Házunk tája:

Hiánypótló kötet jelent meg nemrég a Élő Irodalom – Élő Könyv Műhely gondozásában Kinek a szégyene címmel, melynek témája a bántalmazás. A bemutatóra mi is meghívást kaptunk: a kiadvány 37 személyes tanúságtételt tartalmaz, melyhez egy terapeuta és egy karate-mester, Angyal Eleonóra és Kindl György fűz értelmező, praktikus gondolatokat és segíti a trauma-feldolgozást és továbblépést. Terveink szerint a következő tanévben iskolánkban is találkozhatunk a kötettel és a szakemberekkel.

Mint a perőcsényi tájház helyreállítási munkáiban résztvevők, meghívást kaptunk Kóspallagra, ahol a helyi egyesület tagjai és az érdeklődők előtt mutathattuk be, mi is történt 2007 óta a tájház körül. Reméljük, a jövőben együttműködés is létrejön a szimpatikus és ígéretes lendülettel működő kóspallagi egyesülettel a régió tájházainak megismertetése céljából. Köszönet Darányi Lászlónak, Plachi Attilának és a jelenlevő perőcsényi asszonyoknak!

Perőcsényi koncertre készül iskolánk énekkara Király Éva tanárnő vezetésével, melyhez barátok, egykori diákok is csatlakoznak majd június 8-án. Az eseményre a település kultúrházában kerül sor, 17 órai kezdettel.

Nemrégiben zajlott a Mérlegen a Tanácsköztársaság címet viselő konferencia, melyen Magyar Endre kollégánk is részt vett előadásával. Gratulálunk!


Kulturális programok, ajánló:

A Pótkulcs filmklubjában
május 20-án 18h-tól a Love Exposure című filmet láthatják az érdeklődők.

Magyarellenes megnyilvánulások Ukrajnában címmel dokumentumfilm bemutató lesz az Urániában május 20-án 18:00 órai kezdettel. A vetítésre a belépés ingyenes, helyfoglalás érkezési sorrendben.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség felkérésére a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Lehoczky Tivadar Társadalomtudományi Kutatóközpontja 2014 óta figyelemmel kíséri és dokumentálja az Ukrajnában történt magyarellenes megnyilvánulásokat. 2014 és 2018 között 426 esetet rögzítettek az ukrajnai magyarellenesség megnyilvánulásaiból. Az elmúlt öt év folyamatairól, atrocitásairól a TV21 stábja készített filmet.

Május 20-án 18 órakor a Kecskeméti filmstúdió munkáiból láthatunk válogatást az MMA animációs sorozatának keretében, a Premier Kultcaféban. A házigazda: a kecskeméti születésű Varga Zoltán, aki ezúttal a Kecskeméti animációs film történetét tárta fel. Akárhogy is nézzük, otthon van a témában. Gratulálunk!

Május 20: 19h30: Balázs János zongoraművész koncertje a Pesti Vigadó dísztermében.

Május 21., kedd, 20:00 Itáliai utazás -extra: Az én kincsem. A vetítésen jelen lesz a film rendezője, Pippo Mezzapesa.

Május 22-én a Mindent a madarakért című filmet nézhetjük meg a Bem Moziban BIDF vetítésként. Szakértő beszélgetőtársak: Párterapeuta: Barát Katalin, "Tetovált állatmentő": Peredi Gergely, jogász: Dr. Füzessy Maglics Tímea. Tanácsos regisztrálni, hogy be is jusson az ember!
Regisztráció: bidf.guests@gmail.com. Kérjük ne felejtsetek el időben regisztrálni - jelezve azt is, hogy melyik vetítésre (18 vagy 20 órás) és hányan jönnétek.

Május 22-én 20 órakor a Volverrel zárul a Carmen Maura retrospektív sorozat az Urániában!

Már zajlik és május 22-ig tart a Dokumentum- és rövidfilmek x Otthon: a projekt.
Helyszín: ex-Otthon Áruház, 1074. Budapest, Rákóczi út 74-76.

Május 22. 18h 45; Puskin mozi: a Faludi akadémia sorozatában következik: Huszárik Zoltán: Szindbád (1971, 90') című filmje. Házigazda: Gelencsér Gábor esztéta.

Május 23-án 18h 30-kor Haza a mélyben II. - Kortárs öko-regionalista építészet Romániában címmel rendeznek előadást a Fugában.

Május 23-26: Romani Film Fest – az Art + Cinémában

Május 24., péntek 19:30: A Francia Intézet és a Goethe Intézet jóvoltából az Urániában láthatja először a magyar moziközönség Emily Atef 3 nap Quiberonban című filmjét. A főszerepben Marie Bäumer, alakítását Európa Filmdíjra is jelölték.

Május 24-én Pitch Fórumot rendez a Cseh Centrumban a Palantír Film Alapítvány. A cél, hogy nagy hatással bíró történeteket mutasson be filmes- és médiaszakemberek számára, akik ezeket a filmművészet eszközeivel tovább mesélhetik, népszerűsíthetik. A projekt lezárásaként nyolc civil szervezet - két-két magyar, szlovák, cseh és lengyel csapat - mutatkozik be. Moderátor: Bombera Krisztina. A rendezvény angol nyelvű és sajtónyilvános.
További információ, jelentkezés, regisztráció: Banai Katalin - Palantír Film Alapítvány; banai.katalin@palantirfilm.hu .

Május 24-26 között az Örs vezér téri IKEA áruház fesztivált szervez a fenntarthatóbb otthonokért, mely arra ösztönzi a résztvevőket, hogy saját környezetbarát tetteikkel járuljanak hozzá a tisztább és fenntarthatóbb élethez.

Május 24-26. között rendezik meg az immár V. Nemzetközi Természetfilm Fesztivál Gödöllőn. A fesztiválon többek közt Török Zoltán A fehér szarvas című filmje is látható lesz.

Május 26-án délután fél 4-kor az Uránia ÖSSZHANG projektje keretében a Vízipók, Csodapók lesz műsoron, mely felújított változatban, akadálymentesítve kerül a nézők elé.

Május 26. 15-17 h: Kiscelli Múzeum: Sztorik a Lyukból: Dér András
Az Árnyékszázad a '90-es évek kultikus filmje a Fekete Lyuk néhány törzsvendégének életéről, akik kísérleteket tesznek az önkifejezésre és a tudattágításra. A forgatásról, vendégekről, saját benyomásairól, emlékeiről mesél a Lyukas Sztorik következő állomásán Dér András rendező.
Tárlatvezetés: 2019.05.26. vasárnap 15h
Belépő: 1600/800 Ft mellyel a múzeum minden kiállítása megtekinthető. Óbudai állandó lakcímmel rendelkező résztvevőknek ingyenes.
Regisztráció.

Május 27-én, hétfőn 17.00 órai kezdettel ismét Dunatáj Mozi a TIT Stúdió Egyesület székházában. A programban 3 film szerepel: Hasított évgyűrűk (rendezte: Zenglitzky Zoltán); Záporeső, szebeni szél, - Lóvásár Nyárádszeredában (rendező: Balog Gábor); illetve Keservét a búnak, bajnak (rendező : Balog Gábor).
A vetítést követően beszélgetés várja a nézőket.

A Faludi Akadémia DoKu- sorozatában május 29-én 18h 45-kor a Premier Kultcaféban: Osgyáni Gábor: Be nem gyógyult sebek című filmje lesz műsoron.
A dokumentumfilm az 1944 őszétől kezdődő, a Kárpát-medence polgári lakosságát érintő "malenkij robotra" történő elhurcolások történetét dolgozza fel.

Utolsó pillanatok! Pali - Maléter Pálné életmonológjának már csak két előadása lesz a Katona József Sufni kamaraszínházában május 29-én, illetve június 8-án Szamosi Zsófia lebilincselő előadásában.

Törőcsik Mari művésznő előtt tiszteleg az Uránia a filmjeiből készült összeállítással:
Május 31., péntek, 18:30: Szamárköhögés
Június 1., szombat ,18:30: A tanú – a Cannes-i fesztivál nézői után a hazai közönség is megismerheti a film cenzúrázatlan változatát a Magyar Nemzeti Filmalap és az Uránia Nemzeti Filmszínház közös rendezvényeként. A film később a Pannonia Entertainment forgalmazásában kerül majd a mozikba.


Kulturális hírek, olvasnivalók:

"Legyen erőd lent hagyni, amit nincs erőd följebb emelni" - 74 éves lenne Fodor Ákos szerkesztő, költő, író.

Isten nyugtassa Lévai Ferencet, Bálint Arthur Poros öltöny című filmjének főszereplőjét, aki nemrég távozott ebből a világból. A filmet mi is láthattuk és szívünkbe zártuk még a Tabán mozis korszakban, felejthetetlen.

25 éve nyílt meg a Cirko-Gejzír mozi, ez alkalomból filmfesztivállal és meglepetéssel várnak a szervezők. Cirko 25 – Ami kimaradt elnevezésű őszi rendezvényre olyan fontos filmeket válogatnak össze, amelyeket Magyarországon moziban még nem láthattunk. Ezen kívül minden hónapban más-más meglepetéssel várják a filmbarátokat: Május 22-én, a Cirko-Gejzír megnyitásának évfordulóján minden mozijegy egységesen az 1994-ben érvényes jegyáron, 100 forintért lesz kapható. Júniusban bérletakció lesz. Az egy héten át kedvezményes áron megvehető éves bérletek vásárlói között különvetítést sorsolnak ki.

Hódító útját járja a Gettó Balboa!
Nemrég Wales-ben, a Cardiff-ban rendezett fesztiválon szerepelt, majd a belgrádi nézők ismerhették meg Sipos Mihály és tanítványai küzdelmes és példamutató történetét, melyhez társadalmi kampány is kapcsolódik. Megtiszteltetés, hogy a hónap végén iskolánk klubjába is ellátogatnak az alkotók filmjükkel. Akarattal és összefogással minden sikerül! Még tíz!

Örömteli meglepetés Cannes-ból: Nemes Jeles László Napszállta című filmje nyerte el a francia közrádió diákzsűrijének díját.

Buvári Tamás helyi támogatással készített filmet egy balaton-felvidéki munkáslány tragédiájáról. A várhatóan ősszel mozikba érkező Magdolna főszerepében Nagy Katicát láthatjuk, akit a Rossz versekben is láthattunk. A film utómunkáját közösségi finanszírozási kampányban lehet támogatni.

Dokumentumfilmet készített Zsigmond Dezső az aknasztatinai sóbányászat végnapjairól.
A filmet a budapesti és nyíregyházai bemutató után Aknaszlatinán a községháza tanácstermében mutatták be Kárpátalján elsőként, ahol a film több szereplője is jelen volt.

Telt ház és lelkes közönség fogadta Rómában a Piedone nyomában című, Bud Spencer életéről szóló magyar dokumentumfilmet.

Röhrig Géza nagy meglepetést okozott, amikor a Saul fia után egy független amerikai fekete-komédiában vállalt szerepet. Shawn Snyder filmje keserű humorral, de nagyon emberien mesél az elmúlásról, és arról, mi következik utána.

Interjút ajánlunk Ugrin Julianna producerrel:
A közönséget is rá kell nevelni a dokumentumfilmekre

Nicolas Cage mesterkurzust tart Kolozsváron - Filmtett - Erdélyi Filmes Portál.

Hajdu Szabolcs: A függetlenség létkérdés, és hajlandó vagyok megfizetni az árát

Irány Kaposvár!!
Harminc éve nem volt ekkora Szinyei kiállítás az országban.


Műtárgyaink hányattatásáról szól a mellékelt összeállítás.
Köszönet Felméry Klárának a figyelméért!


Végül egy felhívás:

Szeptemberben ismét megrendezik a komlói filmszemlét. Június közepéig hét kategóriában várja magyarországi és határon túli alkotók filmnevezéseit a III. Hét Domb Filmfesztivál.

Maradandó kulturális élményeket kívánunk minden olvasónknak és reméljük, nézőként klubunkban is találkozunk!
2019.05.12. Több hetes szünet után jelentkezünk ismét: időközben sok minden történt:Húsvét, ballagás, még mindig tartó érettségi vizsgák.

Klubunk legutóbbi eseménye a Kafarnaum - A remény útja című film vetítése volt, melyet hossza beszélgetés követett. Miközben megviseli a nézőt, felemelő és reményteli üzenettel is szolgál – csak ajánlani tudjuk mindenkinek, aki kíváncsi a felszín alatti, tőlünk nem is feltétlenül messze eső világokra….

Legközelebb:

Május 14-én fél 4-kor Reisz Gábor immár sok díjat elnyert filmjét, a Rossz verseket vetítjük: ünnepi lesz az alkalom, hiszen a rendezőt és alkotótársát, Fignár Annát - aki mellesleg Nagy Viktor Oszkár Hivatal című filmjének főszereplője is - személyesen is köszönthetjük a vetítés végén. Mint Gábor korábbi filmjének, a VAN…-nak rajongói nagyon örülünk, hogy újabb fontos és igen eredeti kortárs film készült Reisz Gáborék műhelyében. Lesz miről beszélgetni, várunk mindenkit szeretettel! Külön köszönjük a Cirko-Film vetítéshez nyújtott segítségét!

További műsorunk:

Május 21.: Peremvidéken (svéd-finn filmdráma, 2011, 95 perc, rendezte: Pernilla August, a film 18 éven aluliaknak nem ajánlott)
Vendég: Holländer Judit, klubunk skandináv szakértője, a film feliratának készítője

Május 28: Gettó Balboa (magyar dokumentumfilm, 2018, 90 perc, rendezte: Bogdán Árpád)
Vendég: Józsa László producer és az alkotók

Házunk tája:

Fel sem tudjuk sorolni, mi minden történt az elmúlt hetekben a Petőfi gimnázium háza táján:…. Volt városi futóverseny, melyen iskolánk 34 (!) tanulóval vett részt Forróné Zsámboki Judit tanárnő vezetésével; sikerrel zajlottak egyéb kerületi és diákolimpiai sportesemények.
A számtalan jó hírt olvasóink iskolánk mindig naprakész facebook oldaláról megtudhatják. Köszönjük, Toró Csilla tanárnő!

Végezetül, de nem utolsó sorban említjük a napokban befejeződött memmingeni diákcserénket, mely az idén EU-s ifjúsági találkozóval egészült ki. Tanulónk felkészülten és nagy sikerrel képviselték hazájukat és iskolájukat. Köszönet tanárkollégáinknak, Horváth Edinának és Marti Zsófiának a felkészítésért, a sok munkáért!


Kulturális programok, ajánló:

Már látható a mozikban Tuza-Ritter Bernadett Egy nő fogságban című filmje, melyet reményeink szerint mi is bemutatunk majd a következő évad elején.

Május 13-án 18 órai kezdettel Mozi a Vigadóban: ezúttal Miller Lajos operaénekes portréfilmjét ismerhetjük meg.

A Pótkulcs filmklubjában május 13-án 18h 30-tól a Pink Floyd A Fal című filmjét láthatják az érdeklődők.

Május 13., hétfő, 18:30: Folytatódik az Itáliai utazás az Urániában: Basilicata parttól partig

Május 14.: 9h30: Kodolányi János (1899–1969), a 20. századi magyar irodalom klasszikusa születésének 120., halálának 50. évfordulójára emlékeznek az Én vagyok címmel szervezett emlékkonferencia keretében a Pesti Vigadó Makovecz termében

Május 15-én 18 órától Műcsarnok Filmkör: műsoron Jean-Luc Godard: Kifulladásig című filmje.

Május 15. 18h: A Hitel folyóirat következő estjén Nagy Gáspár költőre, az MMA posztumusz tiszteleti tagjára emlékeznek. Helyszín: Pesti Vigadó

A Faludi Ferenc Akadémia filmklubjában május 15-én 18 h 45-kor Surányi Z. András és Sívó Júlia Két hét pihenő (2004) 70' című filmjét láthatják az érdeklődők a Premier Kultcaféban az alkotók társaságában.

Május 15. szerda, 19:00 Bűbáj és kéjelgés (18)Carmen Maura retrospektív sorozat az Urániában!

Május 15-én 21 órakor Gyújtogatók a Bem moziban!

Május 16., csütörtök, 17:30: Rózsafabot, Szeleczky Zita egyik legismertebb és legkedveltebb filmje az Uránia műsorán. Május 16, 20 óra: Éter - Krzysztof Zanussi új filmje az Urániában! A vetítés vendége a film egyik szerepét alakító László Zsolt.

Május 17-én Balázs Béla- konferencia az ELTE-n!
Regisztrálás a vlsz.mtt@gmail.com e-mail címen.
A konferenciát megnyitja: Kovács András Bálint
Előadók:
Geréb Anna: Balázs Béla a Szovjetunióban
Kiss Endre: Balázs Béla és az impresszionista gondolkodás
Lenkei Júlia: Tartózkodó kérelem - az író Balázs Béla feltámasztásáért.
Maistat, Oksana (Berlin): Balázs Béla filmelméletei
Oroszországban: ki olvassa még őket?
Margitházi Beja: A látható szellem: Balázs Béla posztumusz filmelmélete
Mihály Emőke (Kolozsvár): Balázs Béla politikai színháza
Szekfü András: A harmadik könyv a filmről
Felkért hozzászólók:
Bárdos Judit: Hitelesség vagy stilizáció?
Füzi Izabella (D.C.): Balázs relevanciája a médiakonvergencia korában
Karádi Éva: Balázs Béla és a Vasárnapi Kör
Polonyi Eszter (New York): (cím később)
Veres András: Az író Balázs Béla a századelőn

Május 18: Nyitott Házzá alakul a Pesti Vigadó!
Hagyományok és modernkori igények, melyeket a művészet és a kultúra kapcsol össze: koncertek, előadások, workshopok designerek-kel felnőtteknek és kézműves foglalkozások kicsiknek, idegenvezetések, kiállítások – ingyenes programok egész nap a Magyar Művészeti Akadémia székházában.

Május 18-22. 19 órától: Dokumentum- és rövidfilmek x Otthon: a projekt keretében A Város Mindenkié, a DAAZO Shortfilms és a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál által válogatott dokumentum - és rövidfilmek láthatóak.
Helyszín: ex-Otthon Áruház, 1074. Budapest, Rákóczi út 74-76.

Május 18. 13.30-15.30, Uránia: Van élet a halál után. És előtte? - beszélgetés és dobkoncert.
A beszélgetésen részt vesz Putnoki Tibor - alapító, klinikai halálélményt átélő "átutazó"; Paulinyi Tamás - író, pszi-kutató; Dobronay László – rendező; Butsy Lajos - katolikus plébános, fegyházlelkész; Hover Zsolt - református lelkipásztor, író, újságíró; Dr. Sulyok János belgyógyász.
18:45-20:15: Regélő Fehér Táltos Dobcsapat koncertje

Május 19- én 17 órakor a VAN filmzenekar a Múzeumok Majálisa alkalmából ad koncertet az emblematikus Magyar Nemzeti Múzeum kertjében kertjében!

Május 20: 19h30: Balázs János zongoraművész koncertje a Pesti Vigadó dísztermében.

Május 21., kedd, 20:00 Itáliai utazás -extra: Az én kincsem. A vetítésen jelen lesz a film rendezője, Pippo Mezzapesa.

Május 22. 18h 45; Puskin mozi: a Faludi akadémia sorozatában következik: Huszárik Zoltán: Szindbád (1971, 90') című filmje.

Május 23-26: Romani Film Fest – az Art + Cinémában

Május 26. 15-17 h: Kiscelli Múzeum: Sztorik a Lyukból: Dér András
Az Árnyékszázad a '90-es évek kultikus filmje a Fekete Lyuk néhány törzsvendégének életéről, akik kísérleteket tesznek az önkifejezésre és a tudattágításra. A forgatásról, vendégekről, saját benyomásairól, emlékeiről mesél a Lyukas Sztorik következő állomásán Dér András rendező.
Tárlatvezetés: 2019.05.26. vasárnap 15h
Belépő: 1600/800 Ft mellyel a múzeum minden kiállítása megtekinthető. Óbudai állandó lakcímmel rendelkező résztvevőknek ingyenes.
Regisztráció.


Kulturális hírek, olvasnivalók:

Életének 83. évében, hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Bács Ferenc Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, Budapest díszpolgára, aki néhány éve klubunk vendége is volt.

25 éve nyílt meg a Cirko-Gejzír mozi, ez alkalomból filmfesztivállal és meglepetéssel várnak a szervezők. Cirko 25 – Ami kimaradt elnevezésű őszi rendezvényre olyan fontos filmeket válogatnak össze, amelyeket Magyarországon moziban még nem láthattunk. Ezen kívül minden hónapban más-más meglepetéssel várják a filmbarátokat: Május 22-én, a Cirko-Gejzír megnyitásának évfordulóján minden mozijegy egységesen az 1994-ben érvényes jegyáron, 100 forintért lesz kapható. Júniusban bérletakció lesz. Az egy héten át kedvezményes áron megvehető éves bérletek vásárlói között különvetítést sorsolnak ki.

Lezajlott a Magyar Filmhét, melyen a Legjobb vágó, Legjobb női mellékszereplő, Legjobb rendező és Legjobb film kategóriában is díjazták a Rossz verseket! Éljen! Kedden személyesen is gratulálunk!!!

Ráduly György, a Magyar Nemzeti Filmalap igazgatója is bekerült a Filmarchívumok Nemzetközi Szövetségének tanácsába. 2022-ben hazánkban rendezik a Filmarchívumok konferenciáját is!

Magyar Filmhét lesz Izraelben május 12–20.között, melyen a magyar filmgyártás klasszikus és kortárs gyöngyszemei kerülnek a nézők elé.

Hamarosan itt a 72. cannes-i filmfesztivál, melyen Moldovai Katalin Ahogy eddig című diplomafilmje is részt vesz. Nagy öröm, hogy a filmfesztivál Cannes Classics című hivatalos programja keretében a restaurált A tanú című filmet is láthatja a nagyközönség.
Meglepetésre egy 13 éves fiatalember, Százados Ábel rövidfilmjét is megismerhetik a nézők, aki a világ legjobb mobiltelefonon készült filmjeinek mezőnyében versenyez.

A Bármicvó fiúk elnyerte a legjobb dokumentumfilmnek járó díjat a 29. TARTÓSHULLÁM - MEDIAWAVE Filmfesztivál diákzsűrijétől.

Az X - A rendszerből törölve elnyerte a 13. Liege-i Nemzetközi Krimi Filmfesztivál (FIFPL) közönségdíját!

Megjelent a májusi Filmvilág, a konferenciához is kapcsolódva többek közt Szekfü András Hamvassy Annáról, Balázs Béla feleségéről szóló írása is olvasható benne.

Megjelent a Filmszem 2019/1 száma, Trauma és kortárs dokumentumfilm címmel, benne ELTE filmszakos hallgatók tanulmányaival. A szám szerzői: Horányi Péter, Csáti Alexandra, Varga Dóra, Somogyi Liza, Máté Bori, Somlyai Fanni, Sztupkai Marcell; szerkesztő Margitházi Beja.

A filmet ugyanúgy érteni kell Hongkongban, Torontóban és Budapesten: filmes tábor indul.

Felavatták a Makk Károly-emlékművet Budapesten - Filmtett - Erdélyi Filmes Portál

A világ összes magyarjának látnia kellene ezt a sorozatot.
A Szomszédaink, a magyarok címmel dokumentumfilm-sorozat készült arról, hogyan éli meg a határon túli magyarság a kisebbségi létet. Egyszerre tud gondolatébresztő, szórakoztató és kellemesen provokatív lenni. Az elkészült négy epizódot megtalálod a cikkben, melyben a két alkotó, Galán Angéla és Zámborszki Ákos is mesél az ambiciózus vállalkozásukról.

Zoboki Gábor: Mohók vagyunk.
Beszélgetés a Nemzeti Táncszínház költözéséről, Budapest múltjáról és jövőjéről, a Liget-projekt visszásságairól és a kórháztervezésről Zoboki Gábor építésszel.

A Független Színház Magyarország "Roma hősök – Öt európai monodráma" címmel megjelentette a világ első roma drámakötetét, együttműködésben a Goethe Intézettel és a Flamand Kormány Magyarországi Delegációjával. A drámakötetben öt monodráma kapott helyet, melyek egy-egy valós roma hős történetét dolgozzák fel és nem csak a roma emberek és közösségek életét ismertetik meg az olvasóval, de abban is segítenek, hogy rátaláljunk saját hőseinkre.

Felhívások, táborozási lehetőségek:

Konferenciafelhívás: 1989 és a rendszerváltás: a társadalmi cselekvés lehetőségei - Történettudományi Intézet.


Káva - Szerintem is ez a részvétel kora
Drámás nyári táborral várják az általános iskolák alsó tagozatos diákjait június 17-21. között!


Már lehet jelentkezni a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum nyári napközis gasztrotáboraiba!

Miért érdemes mesét olvasni?

Megmenekült a Notre-Dame tetejében élő 200 ezer méh - Greenfo - Zöld iránytű a neten.

Végül budapesti szépségeinkből: Gangvégek, avagy egyszer a körfolyosó is véget ér.

Szép tavaszi kulturális élményeket kívánunk minden olvasónknak és reméljük, nézőként klubunkban is találkozunk!
2019.04.14. Két hét krónikájával vagyunk adósak: sokan voltak kíváncsiak az április 2-án vetített Csodálatos fiú amerikai életrajzi drámára, mely a drogozás élethelyzeteivel, lélektanával foglalkozik. Köszönet a kollektív eljövetelért Kóródi Ildikó és Ludassy György kollégáinknak és tanítványaiknak.
Megkülönböztetett köszönet a délután házigazdájának, Papp Csongor Rolandnak és valamennyi segítőnek, valamint vendégünknek, Juhász Ágnes pszichológusnak!

Az elmúlt kedden Kárpáti György Mór filmjét, a Guerillát láttuk együtt, melyet feszült figyelem és érdeklődés fogadott: sok-sok kérdésre kellett válaszolnia a jelen lévő rendezőnek! Csak gratulálni tudunk ehhez a felkavaró és a XIX. századi korhűsége mellett is időtlen történethez, mely minden nézőt elgondolkodtatott! További sikereket kívánunk; s reméljük, újabb filmek kapcsán ismét találkozunk!

Legközelebb a biblikus csengésű Kafarnaum - A remény útja című filmet láthatja közönségünk, melyet majd 4 hetes szünet követ a Húsvét, valamint az érettségik miatt.
A film a legutóbbi cannes-i filmfesztivál nagydíját kapta, s nem véletlenül most szerepel klubunkban. Íme, a film trailere

További műsorunk:

Május 14.: Rossz versek (magyar vígjáték, 2018, 97 perc, rendezte: Reisz Gábor)
Vendég: szervezés alatt

Május 21.: Peremvidéken (svéd-finn filmdráma, 2011, 95 perc, rendezte: Pernilla August, a film 18 éven aluliaknak nem ajánlott)
Vendég: Holländer Judit, klubunk skandináv szakértője, a film feliratának készítője

Május 28: Gettó Balboa (magyar dokumentumfilm, 2018, 90 perc, rendezte: Bogdán Árpád)
Vendég: Józsa László producer és az alkotók

Házunk tája:

Iskolánk 10.A osztálya részt vett a Világjáró Magazin kreatív írás című pályázatán
, amivel ausztriai vagy belföldi osztálykirándulást lehet nyerni. A szakmai zsűri beválasztotta írásukat a legjobbak közé, ahonnan közönség szavazással kerülnek ki a nyertesek.

A költészet napja alkalmából a Petőfi Irodalmi Múzeum "Kamasz szelek fütyörésznek" c. időszaki kiállításán járt a 10.E osztály. A kiállítás előtt a Károlyi-kertben tanulói előadás és rövid interaktív feladat hozta közelebb Kányádi Sándor alakját a diákokhoz.

Megszületett a PETŐFIgyelő és a Diák-önkormányzat által meghirdetett "Szabadság, szerelem" témájú szépirodalmi pályázat eredménye:
I. helyezett: Kovács Tímea, 12. A
II. hely (megosztva) Pásztor Alexandra 9. C és Hajdrák Vivien 9. A osztályos tanuló.
Az "Életképek" témájú fotópályázatra beérkezett képek közül a zsűri értékelte Forróné Zsámboki Judit tanárnő tanítványainak 'Tömegjelenetek tesiórán' című sorozatát. A legprofibb fényképért Nosz János különdíjat kapott. Gratulálunk a díjazottaknak!

Sikerrel lezajlott az immár 25., és már szerveződik a 26. carouge-i diákcsere: az élményekben gazdag hét eseményeiről beszámoló készül.


Kulturális programok, ajánló:

A Pótkulcs filmklubjában április 15-én 18h 30-tól a Café de Flore című filmet láthatják az érdeklődők.

Április 15-én a Toldi mozi mutatja be a 2019-es Friss Hús Fesztivál díjnyertes filmjeit.

ÁPRILIS 15-ÉN 20 órakor Guerilla a Lumen Filmklubban!

Ezen a héten kerül a mozikba Tóth Barnabás filmje, a Chuchotage /Süsotázs, amely kis híján az Oscar-gálára is kijutott.

Április 15-én a Premier Kultcaféban folytatódik az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozatának filmklubja: a 18 órakor kezdődő vetítés keretében Keresztes Dóra és Orosz István munkáival ismerkedhetünk az alkotók társaságában. A sorozat házigazdája dr. Varga Zoltán, klubunk kedves vendége. A vetítések ingyenesek!

"Minden múlt a múltam" címmel április 17-én kiállítás nyílik a Nemzeti Galériában a Fortepan digitális fotóarchívum anyagából több mint háromszáz darabos válogatással: a kiállított képek szorosan kapcsolódnak Magyarország XX. századi történelméhez.

Április 17-én 18:45-kor a Faludi Akadémia sorozatában a Puskin moziban Marco Bellocchio Szép álmokat című filmje lesz műsoron.

Április 17 –én, 17 órai kezdettel lesz a Sárköz, a szépség kertje című kiállítás záró rendezvénye a Pesti Vigadó VI. emeleti kiállítótermeiben. Szövésbemutatót tart Fodorné László Mária; zenés tárlatbúcsúztató, közös énekléssel az Óbudai Népzenei Iskola tanáraival és növendékeivel, Szerényi Béla vezetésével; kurátori tárlatvezetés Landgráf Katalinnal.

Egy nő fogságban. Április 18-án kerül a mozikba a modern kori rabszolgaságról szóló megrázó dokumentumfilm | Szépítők Magazin

Április 18-tól Vízipók, csodapók a mozikban! A felújított egész estés film a televízióban futott rajzfilmsorozat első két szériájának egyes epizódjaiból készült, amelyeket összekötő jelenetekkel egészítettek ki.

Április 21-én, húsvét vasárnap lesz Török Zoltán új filmjének televíziós bemutatója! A "Fehér szarvas"-t a DUNA WORLD televízió közvetíti 13:50-kor.

Április 22-től Magyar Filmhét!
Nyilvános az 5. Magyar Filmhét programja


A művészet templomai - Leonardo 500 (12) – díszbemutató április 23-án 19 órakor az Uránia dísztermében. Vendég a rendező, Francesco Invernizzi.

Április 24-én 19 órakor ünnepi est Szőnyi Erzsébet 95. születésnapja alkalmából. A helyszín: a Magyar Művészeti Akadémia székháza, Pesti Vigadó Díszterem

Április 24-én a Föld Sója című, klubunkban is vetített film szerepel a Bem mozi műsorán.

Április 24-május 22. Carmen Maura retrospektív: a Spanyol Nagykövetséggel és a Cervantes Intézettel közösen öt alkalmas retrospektív vetítéssorozatot indít az Uránia az Európai Filmakadémia életműdíjával elismert színésznő filmjeiből. Az első akalommal az Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén című Pedro Almodóvar rendezést láthatjuk.

Április 25-én 16h 20-kor Gettó Balboa Társadalmi kampányindító vetítés és tájékoztató a Corvin moziban!

Tér///Erő - II. Építészeti Nemzeti Szalon
Április 26- augusztus 25 között ismét kortárs építészeti összefoglaló kiállítás a Műcsarnokban az MMA szervezésében, mely több száz épületet és tervezőt vonultat fel, izgalmas képet adva a legutóbbi öt esztendő magyar építészetéből, makettek, óriásnyomatok, filmek, tervek és egyéb műalkotások, illetve dokumentációk révén. Az idei Szalon kiemelkedő témája a közösségek felé forduló építészet.

Barabás Lőrinc lemezbemutató koncertje lesz a Fonó Budai Zeneházban április 27-én.

Április 28-án ADY VAN - Jeles / Ascher / Spiró - ... a Három Hollóban!


Kulturális hírek, olvasnivalók:

Az április 11-én született Márai Sándor versével, valamint az iskolánkban érettségizett József Attila Eszmélet című művével emlékeztetünk a Költészet Napjára:

Ülök a padon, nézem az eget.
A Central Park nem a Margitsziget.
Milyen szép az élet, – kapok, amit kérek.
Milyen furcsa íze van itt a kenyérnek.
Micsoda házak és micsoda utak!
Vajon, hogy hívják most a Károly körutat?
Micsoda nép! – az iramot bírják.
Vajon ki ápolja szegény Mama sírját?
Izzik a levegő, a Nap ragyog.
Szent Isten! – hol vagyok?


József Attila: Emlékezet - Latinovits Zoltán előadása

Április 11-én az MTA BTK ZTI termében Bolya Mátyás, a Népzenei Archívum vezetője mutatta be azt a mintegy 20 000 órányi hangfelvételt tartalmazó anyagot, mely mostantól mindenki számára hozzáférhető lesz. A jelen digitális közreadás a gyűjtemény két jelentős egységét tartalmazza. Az első a Kodály-rend közel 30.000 adata, amely a rend eredeti lejegyzéseivel kiegészítve jelenik meg. A második egység az 1940-es évek végétől az 1990-es évekig tartó időszak alatt mágneses elven rögzített felvételeket jelenti. https://hungaricana.hu/hu/adatbazisok/zti/

Április 11. és 18. között a MÜPA honlapján Müpa+ regisztráció nélkül érhetjük el a több művészeti ágat is bevonó Literárium estek hang-, illetve videofelvételeit. A digitális irodalmi gyűjteménynek köszönhetően a legnagyobb kortárs szerzőink műhelyébe pillanthatunk be.

107 éve született Örkény István.
"Egy nemzet akkor lesz felnőtt, amikor már magamagán is megtanul mosolyogni...ez a nevetés néha hátborzongató, de mindig igazságtevő."

113 éve született Samuel Beckett, teljes nevén Samuel Barclay Beckett (1906. április 13 – 1989. december 22.) ír költő, próza- és drámaíró. "A világ iszonyatos zűrzavarában egyetlen tény világos: Várjuk, hogy megérkezzék Godot." (Godot-ra várva)

Most van a Katyni Mészárlás Áldozatainak Nemzeti Emléknapja. A mintegy 22 ezer lengyel áldozat mellett a szovjetek által elkövetett tömeggyilkosságnak két magyar áldozata is volt.

A művészet a közönségért van – 40 éve halt meg Várkonyi Zoltán /Magyar Nemzeti Filmarchívum/

Inkubátor Program: Újabb öt fiatal filmes készítheti el első mozifilmjét

Hamarosan Japánban is megjelenik Enyedi Ildikó Az én XX. századom című filmje a mozikban és dvd-n!

A leccei filmfesztiválról Bogdán Árpád Genezis című filmje három fontos díjat is elhozott: a legjobb film és a legjobb operatőrnek járó elismerést, valamint az Európa-díjat. Gratulálunk!

Spanyolországban díjjal ismerték el a világhírű magyar gitárművész, Snétberger Ferenc által alapított zenei tehetség központ munkáját. A tehetséges, elsősorban roma származású és hátrányos helyzetű fiatalok zenei képzésére létrehozott magyar műhelyt a spanyol roma kulturális intézet tüntette ki az új alkotók kategória díjával, amelyet a nemzetközi roma világnap alkalmából rendezett ünnepségen adtak át Madridban, a Prado Múzeumban.

Mobilapplikáció készült A Pál utcai fiúkhoz, bejárhatjuk a regény helyszíneit |

Hatvan tanítvány fejezte be a Boldizsár Ildikó 120 órás akkreditált meseterapeuta-képzését az elmúlt egy hónapban. Gratulálunk!

"Minden gyerek értékes akar lenni" – interjú Alfons Aichinger gyermekpszichodráma-vezetővel

Eredeti pompájukban várják a látogatókat Versailles-ban a királynéi lakosztályok

Weimarban megnyílt az új Bauhaus Múzeum, szemkápráztató épület

Idén Oslo Európa zöld fővárosa és mutat példát környezettudatosságból az öreg kontinensnek. A norvég főváros többek között természeti értékeinek megőrzésével és vízhálózatának átalakításával nyerte el a jeles címet.

Maradandó kulturális élményeket kívánunk minden olvasónknak és reméljük, nézőként klubunkban is találkozunk!
2019.03.31. Az elmúlt héten Szilágyi Zsófia: Egy nap című filmjét néztük és beszéltük meg vendégeink, Kenesei Edina producer és Szórád Máté vágó társaságában. Se szeri, se száma nem volt a kérdéseknek; s hogy mi az Egy nap-nak ítéltük volna az Oscar-jelölést és a díjat magát, az csak szerény összefoglalása az estébe nyúló diskurzusnak.
Köszönet Edinának és Máténak az otthonos és kötetlen jelenlétért, a sok kulisszatitokért, és hogy megosztották velünk, min dolgoznak mostanában.
Reméljük, legközelebb már Szilágy Zsófiával is megismerkedhetünk, akinek ezúton is szívből gratulálunk e lényeglátó és árnyalt filmhez!

Legközelebb:

Április 2-án
műsoron a Csodálatos fiú amerikai életrajzi dráma, mely a drogozás élethelyzeteivel, lélektanával foglalkozik, s mint ilyen nagy érdeklődésre tarthat számot a főhőssel egykorú ifjú generáció körében is. Ahogy a kritikusok fogalmaznak: "ezt a filmet minden tininek és szüleiknek látni kellene…."
Vendégünk Juhász Ágnes pszichológus, akit szeretettel várunk és köszönjük, hogy segít majd az értelmezésben.

További műsorunk:

Április 9.: Guerilla (magyar történelmi dráma, 2019, 86 perc, rendezte: Kárpáti György Mór)
Vendég: Kárpáti György, a film rendezője.

Április 16.: Kafarnaum - A remény útja (libanoni dráma, 2018, 108 perc, rendezte: Nadine Labaki, a film 16 éven aluliaknak nem ajánlott)
Vendég: szervezés alatt.

Házunk tája:

Rimóczi Tamás kollégánk és Molnár Krisztina 9. C osztályos diákja az Irodalom Másképp elnevezésű országos irodalmi verseny döntőjén vett részt Baján. Gratulálunk!


Klubunk nemrég bemutatott filmjéhez is kapcsolódik, hogyan él egy 3 gyermekes család: íme, a kolléganőnkkel, Nagy –Egri Krisztinával és családjával készült beszélgetés:
DÉLELŐTT - Együtt és külön - Nagy - Egri Krisztina és Nagy - Egri Máté Ferenc


A most bonyolódó diákcsere miatt hírlevéllel legközelebb két hét múlva jelentkezünk; köszönjük olvasónk megértését!


Kulturális programok, ajánló:

A művészet templomai - Monet és vízililiomai már a mozikban!

A művészet templomai ismeretterjesztő sorozat legújabb része az impresszionizmus géniuszának világába és egyik leghíresebb festmény-sorozatának születésébe nyújt betekintést. Budapesten csak az Uránia műsorán!

A Pótkulcs filmklubjában április 1-jén 18h 30-tól a Diploma előtt című filmet láthatják az érdeklődők.

Április 1., 10.00, Pesti Vigadó : Művészet, média, marketing – konferencia az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete szervezésében. A rendezvényen való részvétel regisztrációhoz kötött, részvételi szándékát a konferencia oldalán található "Online jelentkezés" linken teheti meg.
A konferencia programja itt hozzáférhető.

április 1-én a Premier Kultcaféban folytatódik az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozatának filmklubja, Válogatás a magyar animációs film történetéből címmel: A sorozat házigazdája dr. Varga Zoltán, klubunk kedves vendége. Legközelebb Vajda Béla és Szoboszlay Péter munkáival találkozhatnak az érdeklődők. A vetítések ingyenesek!

Április 1-jén 18:00-kor Mozgóképes egyetemi szakok kisfilmjei a Trafóban.

Április 3. 17-18h 30: Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum és a Corvina Kiadó által szervezett könyvbemutatóra és beszélgetésre kerül sor a Vármúzeum Gótikus termében. Fókuszban : Ralph Brewster: Hontalanul Budapesten című munkája.
A beszélgetés résztvevői:
Kúnos László, a Corvina Kiadó igazgatója
Zeidler Miklós történész, ELTE-MTA BTK
Éder Katalin régész-történész, BTM
B. Szabó János történész, BTM

Április 3-án 18:45-kor a Puskin moziban, a 6.45 Faludi Filmklub sorozatban John Cassavetes: Minnie és Moskowitz című filmje lesz műsoron.

Április 4-én érkezik a mozikba Novák Erik új filmje, A Szeretlek, mint állat!.
A kapuzárási pánikban szenvedő főhős történetét kizárólag a férfi szemszögén keresztül, nyolc nővel való kapcsolatán keresztül ismerjük meg.

Április 6-án 20 órai kezdettel Röhrig Géza tart előadást, melynek címe Kés a levegőben. Helyszín: a Nyitott Műhely.

Április 6. - június 30.: új kiállítás a Szépművészeti Múzeumban A test diadala - Michelangelo és a 16. századi itáliai rajzművészet címmel!

Április 10-én DOKU filmklub a Premier Kultcaféban: műsoron Gulyás Gyula Kifutás című filmje.

Április 12., péntek 18:00 - Uránia: a nemrég díjazott Hildebrand Istvánt köszöntik Kocsis Tibor és Konecsny Emőke Jelenetek egy operatőr életéből - Hildebrand István legendáriuma című portréfilmjével.

Április 12-14.: CINEMIRA - Nemzetközi Gyerekfilm Fesztivál!
Igényes filmek, programok gyerekeknek és felnőtteknek!
Az Akvárium Klub előterében a teljes fesztivál ideje alatt Filmes dizájn vásár, ahol filmes- és szuperhősös ajándéktárgyak, DVD-k, gyerekkönyvek, moziplakátok, kreatív játékok és profi filmes kütyük között böngészhet a közönség! Részletek

Április 14., vasárnap 11:00- Uránia: Adigzsi, a Tuva Sámán
Kanalas Éva dokumentumfilmje, díszvendég: Sii-oglu Adigzsi Csajákcsi-Kám – Tuva Köztársaság.

Április 14., vasárnap 14:30: Folytatódik az Uránia Összhang sorozata, amelyben hallássérültek számára akadálymentesítve, azaz a zörejeket és a párbeszédeket is jelölő magyar felirattal ellátva vetítenek alkotásokat a legújabb magyar filmtermésből.
A következő vetítés a sorozatban a Piedone nyomában. Király Levente portréfilmjének kibővített moziváltozata az eddigi legátfogóbb alkotás Bud Spencer életéről, aki idén lenne 90 éves.


Kulturális hírek, olvasnivalók:

65 évesen elhunyt Garami Gábor Balázs Béla-díjas filmproducer, aki olyan filmek producere volt, mint a Csocsó, avagy éljen május elseje!, Hamvadó cigarettavég, A miskolci boniésklájd, Csoda Krakkóban, Márió a varázsló, Ede megevé ebédem, Anyám és más futóbolondok a családból.

Elhunyt Agnes Varda, a francia újhullám legendás rendezője.
Életművében olyan filmek sorakoznak, mint a Cléo 5-től 7-ig, a Sem fedél, sem törvény, amelyért 1985-ben Arany Oroszlán-díjat nyert Velencében és a tavaly Oscar-díjra jelölt Arcélek, útszélek című dokumentumfilm. 90 éves volt.

Nemrég zajlott a fiatal filmesek nemzetközi találkozója, a Visegrád Film Forum a Pozsonyi Színművészeti Akadémián. A filmvetítések mellett hét elismert filmkészítő, köztük a Roma látványtervezője, Michael Haneke filmjeinek vágója, valamint a Citizenfour operatőre is előadást tartott az ötnapos rendezvény során.

Olvasnivaló:
Az átutazó / Talán mindenütt voltam - Huszárik Zoltán
(Filmtett - Erdélyi Filmes Portál).

Kósa Ferenc emlékének szentelik az idei Lakiteleki Filmszemlét.

A mások élete sokunk számára életre szóló élmény. - Íme, egy a rendezővel készült beszélgetés.

Új, érdekes sorozat indult a televízióban szerdánként : Isten veled, Magyarország címmel.

Polcz Alaine Egész lényeddel című könyvéről, a férjéhez, Mészöly Miklóshoz fűződő szerelméről, kapcsolatuk több mint ötven évéről, a halálra való felkészülésről és a gyászról beszélget Ablonczy Annával, a kötet jogutódjával Oláh Andrea: a Könyvben utazom Oláh Andreával című műsorban.

Idén negyedszerre adják át a Libri irodalmi díjakat, melyekkel az előző év legjobb szép- és tényirodalmi könyveit ismerik el. A 2018-ban megjelent, a díj követelményeinek megfelelő 154 tény- és szépirodalmi műből 140 neves közéleti személyiség szavazata alapján alakult ki a tízes lista, amire a zsűri és a közönség is voksolhat, utóbbi május 12-ig. Hogy ki nyeri idén a Libri irodalmi díjat és a Libri irodalmi közönségdíjat, az május 15-én derül ki.

"Trianoni árvák - 100 ÉVE TÖRTÉNT..." Ablonczy Balázs történésszel és Dékány István filmrendezővel beszélget Társi István.

Költők versenye Balatonfüreden – Idén is átadják a Quasimodo Emlékdíjat
A város ismét meghirdeti a Salvatore Quasimodo költőversenyt. A mára már brandnek számító, egyedülálló irodalmi megmérettetés, az elsők között hozta létre az egységes, magyar irodalmi tér fórumát, melyre június 14-ig várják a jelentkezőket. A pályázók két magyar nyelvű, kiadatlan művel pályázhatnak a Salvatore Quasimodo Emlékdíj elnyerésére. A pályázatokról júliusban dönt a Széchenyi Ágnes, Szörényi László, Madarász Imre, Péntek Imre, Szkárosi Endre és Cserép László összetételű szakmai zsűri, a hagyományos díjkiosztót pedig szeptember 6-án rendezik meg Balatonfüreden.

MENTÉS MÁSKÉNT: Régi könyvborítóba új notesz! A Katona József Színház előterében új kezdeményezéssel találkozhatunk: kiselejtezett könyveink szép borítóiba jegyzetfüzet köthető. A választék a helyszínen.

Maradandó kulturális élményeket kívánunk minden olvasónknak és reméljük, nézőként klubunkban is találkozunk!
2019.03.25. Március 19-én a Bolti tolvajok című japán filmet láttuk együtt: ahogy Sólyom Attila kollégánk megjegyezte: érdemjegyben "ötös fölé" lenne…
Egy biztos: volt, akit saját élete párhuzamai okán ríkatott meg; volt, aki más valaki sorsára ismert rá – de mindnyájunkat, akik láttuk ezt a történetet, megrendített. Rengeteg kérdést vetett fel, s máig van min töprengeni. De nem csak "megviselődtünk" ezen az estén: sokat is tanultunk, hála vendégünknek, Vihar Judit egyetemi tanárnak, aki ismét lebilincselt bennünket a tájékozottságával, az érzékeny, mindenkire figyelő jelenlétével. Szeretettel várjuk mindig, és megtisztelő, hogy immár "klubunk állandó japánszakértőjeként" gondolhatunk rá!
Köszönjük a Cirko Filmnek
, hogy a vetítéshez segítséget kaphattunk! Egyúttal örömmel jelezzük, hogy a jobbnál jobb filmeket forgalmazó Cirko Film most a nagyközönséget is megörvendezteti, hiszen a hónap végéig több tucat alkotást érhetünk el on-line módon. Ezt csak köszönni lehet!

Március 26-án egy újabb kiváló alkotással folytatódik az Akadályok, korlátok, kiutak címet viselő sorozatunk, melyben kiemelt szerepet kaptak a kortárs magyar filmek. Október óta szám szerint a 7.következik most: Szilágyi Zsófia: Egy nap-ja méltán halmozta a különböző mustrák díjait, mert miközben nagyon hétköznapi dolgokat tár elénk, olyan jelenségekre is rávilágít, melyeknek itt van a gyökere, s melyek - drámaibb formát öltve – egyre komorabb történetekké fejlődnek tovább.
A vetítést követő beszélgetésen Kenesei Edina, a film producere és Szórád Máté vágó lesz a vendégünk, akiknek ezúton is köszönjük, hogy elfogadták a meghívást!

További műsorunk:

Április 2.: Csodálatos fiú (amerikai életrajzi dráma, 2018, 118 perc, rendezte: Felix Van Groeningen, a film 16 éven aluliaknak nem ajánlott)
Vendég: szervezés alatt.

Április 9.: Guerilla (magyar történelmi dráma, 2019, 86 perc, rendezte: Kárpáti György Mór)
Vendég: Kárpáti György, a film rendezője.

Április 16.: Kafarnaum - A remény útja (libanoni dráma, 2018, 108 perc, rendezte: Nadine Labaki, a film 16 éven aluliaknak nem ajánlott)
Vendég: szervezés alatt.

Házunk tája:

Még várunk újabb alkotásokat az iskolánk újságában, a Petőfigyelőben meghirdetett irodalmi- és művészeti pályázatra.
Az eredményhirdetsre április 11-én, a magyar költészet napján kerül majd sor.

Küszöbön a német és a francia nyelvű diákcsere: a több évtizedes hagyományokkal bíró memmingeni és carouge-i csereprogram résztvevői már izgatottan készülnek az útra.

Iskolánk színköre minden Tartuffe-előadással újabb sikereket könyvelhetett el: a jövő heti utolsó iskolai előadást reményeink szerint újabbak követik majd. A fejleményekről idejében tudósítunk.
Részletek, napi friss hírek, képek, filmek, a további két színházi előadásra váltható jegyek iskolánk facebook oldalán.


Kulturális programok, ajánló:

Szociofotó –kiállítás nyílt a Corvinus Egyetem C épületében.
(Közraktár u. 4-6.)
A kiállított anyag a Magyarország Felfedezése Alapítvány pályázatára érkezett fotókból álló válogatás, érdemes időt szakítani rá!

A Pótkulcs filmklubjában március 25-én 18h 30-tól a Veronika kettős élete című filmet láthatják az érdeklődők.

A Marinka – Egy nap Krencsey Mariannal című dokumentumfilm várja az érdeklődőket a Dunatáj Mozi újabb vetítésén március 25-én 17 órakor a TIT Stúdió Egyesület székházában, a Zsombolyai u. 6. sz. alatt.

Március 25-én a Premier Kultcaféban folytatódik az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozatának filmklubja, Válogatás a magyar animációs film történetéből címmel: A sorozat házigazdája A magyar animációs film: intézmény- és formatörténeti közelítések című kötet szerzője, dr. Varga Zoltán, klubunk kedves vendége. Legközelebb Gyulai Líviusszal és munkáival találkozhatnak az érdeklődők. A vetítések ingyenesek!

Március 28-án kiállítás nyílik a budapesti Lengyel Intézetben A visszavett város - Fotóriport Varsóról 1918-1939 címmel.

Március 25–31., Toldi mozi: 7. Friss Hús Rövidfilmfesztivál!
29 film, 6 blokkban, összesen 478 percnyi rövidfilm.

Március 28. | 18.00 – Mozi a Vigadóban: András Ferenc filmrendező portréfilmjét láthatják a nézők a Pesti Vigadó mozitermében.

A Faludi Akadémia sorozatában március 27-én a Premier Kultcaféban Szalay Péter: "Tündér remények"/Vázlat prófétákról című filmjét ismerhetjük meg a rendező társaságában.

Március 28-án 15 órakor Szerb székesegyház a Tabánban - kiállítási katalógus bemutató!

Március 30-án 14 órakor Dívák nyitják meg a mohorai Tolnay Klári Emlékházat.

Március 30., szombat, 11:00: Az ifjú Picasso – című filmet láthatják a művész kedvelői az Uránia dísztermében.

Április 1., 10.00, Pesti Vigadó : Művészet, média, marketing – konferencia az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete szervezésében. A rendezvényen való részvétel regisztrációhoz kötött, részvételi szándékát a konferencia oldalán található "Online jelentkezés" linken teheti meg.
A konferencia programja itt hozzáférhető.

Április 1-jén 18:00-kor Mozgóképes egyetemi szakok kisfilmjei a Trafóban.

A BTF-koncertek (Budapesti Tavaszi Fesztivál) sora az Urániában április 20-án Hrutka Róbert és Nagy Dániel Viktor közös zenekarának, a Wigama Lekko-nak a lemezbemutató estjével zárul.

Április 3-án 18:45-kor a Puskin moziban, a 6.45 Faludi Filmklub sorozatban John Cassavetes: Minnie és Moskowitz című filmje lesz műsoron.

Április 4-én érkezik a mozikba Novák Erik új filmje, A Szeretlek, mint állat!.
A kapuzárási pánikban szenvedő főhős történetét kizárólag a férfi szemszögén keresztül, nyolc nővel való kapcsolatán keresztül ismerjük meg.

Április 10-én DOKU filmklub a Premier Kultcaféban: műsoron Gulyás Gyula Kifutás című filmje.

Április 12., péntek 18:00 - Uránia: a nemrég díjazott Hildebrand Istvánt köszöntik Kocsis Tibor és Konecsny Emőke Jelenetek egy operatőr életéből - Hildebrand István legendáriuma című portréfilmjével.

Április 14., vasárnap 11:00- Uránia: Adigzsi, a Tuva Sámán
Kanalas Éva dokumentumfilmje, díszvendég: Sii-oglu Adigzsi Csajákcsi-Kám – Tuva Köztársaság.

Április 14., vasárnap 14:30: Folytatódik az Uránia Összhang sorozata, amelyben hallássérültek számára akadálymentesítve, azaz a zörejeket és a párbeszédeket is jelölő magyar felirattal ellátva vetítenek alkotásokat a legújabb magyar filmtermésből.
A következő vetítés a sorozatban a Piedone nyomában. Király Levente portréfilmjének kibővített moziváltozata az eddigi legátfogóbb alkotás Bud Spencer életéről, aki idén lenne 90 éves.


Kulturális hírek, olvasnivalók:

Életének 71.évében elhunyt Baló György, a magyar közéleti televíziózás megkerülhetetlen alakja.

Forgatás Tandorival
A nemrégiben elhunyt íróról Papp Gábor Zsigmond készített 1996-ban portréfilmet. Az ő visszaemlékezését adjuk közre: a cikk végén a film is megtekinthető.

A siker folytatódik! Az Egy nő fogságban nyerte el a Ljubljanai Dokumentumfilm Fesztiválon az Amnesty International Szlovénia fődíját.

25 éve art mozi a kecskeméti Otthon - Videóval - hiros.hu
Negyed évszázada van Kecskemétnek art mozija. 1937-ben nyílt meg az Otthon mozi!

Zámborszki Ákos rendező és Galán Angéla filmje a kárpátaljai magyarságról: Szomszédaink a magyarok - Kárpátalja

Átadták az Imago European Federation of Cinematographers operatőr díjakat, amelyek közül kettőt magyar alkotók vehettek át. Diákfilm kategóriában a legjobb Balázs István Balázs a Casting-ért, aTV filmek között az Örök tél-ért Nagy András munkáját díjazták.

Csodás hírek! A DOCU Rough Cut Boutique nemzetközi utómunkaworksopjába bejutott a Campfilm Melissza története (Melissa's story) című filmterve. Gratulálunk!

Magyar és román animációs filmtervek mutatkoznak be Csehországban - Filmtett - Erdélyi Filmes Portál

A Magyar Filmakadémia Egyesület az NMHH Médiatanácsa és a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával idén április 22-27. között rendezi meg az 5. Magyar Filmhetet a Corvin moziban. Rekord számú nevezés érkezett: hét kategóriában összesen 200 filmet regisztráltak a filmelőállítók és filmalkotók az idei Filmhétre.

Nemzetközi pályázat középiskolások részére!

Magyar mandulafa lett Európa legszebb fája.

Itt a tavasz! Több, mint 6 ezer kilométeres utazás után, a vártnál egy héttel később megérkezett a gemenci erdőbe Zoltán, a fekete gólya, mely a Közép-afrikai Köztársaságból, s az egyetlen olyan magyarországi fekete gólya, amelyik úgy járta meg Afrikát, hogy pontos információink vannak vonulásának minden napjáról.Őszi és tavaszi vonulása alatt közel 12 000 km-es utat tett meg.

Maradandó kulturális élményeket kívánunk minden olvasónknak és reméljük, nézőként klubunkban is találkozunk! Mert filmet együtt nézni és megbeszélni JÓ!
2019.03.17. A Kezedben a sorsod című francia filmet láttuk legutóbb klubunkban és jót beszélgettünk tehetségről, a tanulás intézményes és rendhagyó útjairól,a zene szerepéről és sok egyébről. Köszönet minden nézőnek, kivált vendégeinknek, András Levente, iskolánk 10/ osztályos, Rátóczi Fanni Cseperke 12/ osztályos tanulónak, valamint Pataki Kriszta tanárnőnek, hogy eljöttek.

Legközelebb, március 19-én egy érzelmes, izgalmas és igen elgondolkodtató japán film vár bennünket: a Bolti tolvajok (japán krimi-dráma, 2018, 121 perc, rendezte: Koreeda Hirokazu, a film 16 éven aluliaknak nem ajánlott) egy eleddig ismeretlen japán világba visz, s újragondoltatja velünk, mi is a család, mitől szülő egy szülő…
Vendégünk Vihar Judit egyetemi tanár, a Japán- Magyar Baráti Társaság elnöke, akit nagy örömmel köszöntünk újra: biztosak vagyunk benne, hogy ismét felejthetetlen estével és sok új ismeretel gazgadodunk.

További műsorunk:

Március 26.: Egy nap (magyar játékfilm, dráma, 2018, 99 perc, rendezte: Szilágyi Zsófia)
Vendég: Kenesei Edina producer és Szórád Máté vágó.

Április 2.: Csodálatos fiú (amerikai életrajzi dráma, 2018, 118 perc, rendezte: Felix Van Groeningen, a film 16 éven aluliaknak nem ajánlott)
Vendég: szervezés alatt.

Április 9.: Guerilla (magyar történelmi dráma, 2019, 86 perc, rendezte: Kárpáti György Mór)
Vendég: Kárpáti György, a film rendezője.

Április 16.: Kafarnaum - A remény útja (libanoni dráma, 2018, 108 perc, rendezte: Nadine Labaki, a film 16 éven aluliaknak nem ajánlott)
Vendég: szervezés alatt.

Házunk tája:
Eseménydús, mozgalmas hét áll mögöttünk, mely mindenkitől: kollégától, diáktól egyaránt sok munkát, aktív részvételt kívánt. DE: megérte a sok fáradozás a nemzeti ünnep alkalmából szervezett előadással - nagyszerű volt Hermann Róbertet hallgatni -; a 11/e osztály által koordinált filmes megemlékezéssel; a színkör fergeteges előadásával; az érzékenyítő MÁS-nap jobbnál jobb programjaival, a tüneményes óvodásokkal; a színes, vicces-komoly diákönkormányzat által szervezett nappal, melyben sok sport, TNB koncert és még paprikás krumpli is volt… A név szerinti lista igen hosszú lenne, köszönet MINDENKI-nek, aki bármi módon hozzájárult e rendkívüli hét szervezéséhez, kivitelezéséhez!
Részletek, napi friss hírek, képek, filmek, a további két színházi előadásra váltható jegyek iskolánk facebook oldalán.

Örömmel jelentjük, hogy Marti Zsófia kolléganőnk a 2019-es filmes disztópiákról írt tanulmányának utolsó fejezete is olvasható már. Gratulálunk!


Kulturális programok, ajánló:

A téli szünet után március 30-tól ismét várja látogatóit a Tolnay Klári Emlékház Mohorán!

A Pótkulcs filmklubjában március 18-án 18h 30-tól a Két test – egy lélek című Cronenberg-filmet láthatják az érdeklődők.

Bán Jánosnak, a Katona József Színház művészének A Borbély című előadásával új helyszínen, a Városház utca 16. szám alatti üzletben találkozhatnak "ügyfelei".

Az Itáliai utazás sorozatban következik: A férfi, aki megvette a holdat - március 18., hétfő, 18:30, Uránia. Az este vendége: Paolo Zucca rendező és Jacopo Cullin színművész.

Március 18-tól a Premier Kultcaféban folytatódik az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozatának filmklubja, Válogatás a magyar animációs film történetéből címmel: az érdeklődők 15 estén át találkozhatnak a hazai animáció gyöngyszemeivel. A tavaszi válogatást 5 újabb alkalom követi majd ősszel. A sorozat házigazdája A magyar animációs film: intézmény- és formatörténeti közelítések című kötet szerzője, dr. Varga Zoltán, klubunk kedves vendége. Az első este keretében Nepp József filmjeiből látható válogatás.


Március 20-án a Faludi Akadémia sorozatában 18:45-től Ken Loach: Szesztolvajok (2012, 101perc) című filmjét láthatják az érdeklődők a Puskin moziban. A vetítés utáni beszélgetést vezeti: Lukácsy György filmkritikus, újságíró.

Észt Hét a Művész moziban március 21-24. között! -

Március 22-én Budapesten rendezi szokásos tavaszi konferenciáját a Magyar Mentálhigiénés Szövetség. A téma: miért csökkent folyamatosan az elmúlt három évtizedben az öngyilkosság gyakorisága Magyarországon. A szakmai program 14.30-tól 20.00-ig tart.
Meghívott előadók: Dr. Kmetty Zoltán szociológust (ELTE), Prof. Dr. Perczel- Forintos Dóra pszichológust (SE), Dr. Purebl György pszichiátert (SE), Szabóné Dr. Kállai Klára pszichológust (LESZ), Székely András közgazdászt (KINCS- Végeken), Prof. Dr. Zonda Tamás pszichiátert (KRE).
A konferencia helyszíne a Károli Gáspár Református Egyetem (1088 Budapest, Reviczky u. 4.).
Előzetes jelentkezés:mamesz@gmail.com; domonkos.buza@gmail.com

Március 23-tól, szombatonként 20:30-kor a Duna televízión látható Cseppben az élet - Béres József életútjának lebilincselő története.

Keserű Katalin tart rendhagyó tárlatvezetést március 23-án a Nemzeti Galériában.

Fáradhatatlan az ULTRA csapata: március 23-án újabb vetítés és Simonyi Balázs várja a nézőket a Bem moziban.

A Marinka – Egy nap Krencsey Mariannal című dokumentumfilm várja az érdeklődőket a Dunatáj Mozi újabb vetítésén március 25-én 17 órakor a TIT Stúdió Egyesület székházában, a Zsombolyai u. 6. sz. alatt.

Március 25–31., Toldi mozi: 7. Friss Hús Rövidfilmfesztivál!
29 film, 6 blokkban, összesen 478 percnyi rövidfilm.

A Faludi Akadémia sorozatában március 27-én a Premier Kultcaféban Szalay Péter: "Tündér remények"/Vázlat prófétákról című filmjét ismerhetjük meg a rendező társaságában.

Március 28-án 15 órakor Szerb székesegyház a Tabánban - kiállítási katalógus bemutató!

A BTF-koncertek (Budapesti Tavaszi Fesztivál) sora az Urániában április 20-án Hrutka Róbert és Nagy Dániel Viktor közös zenekarának, a Wigama Lekko-nak a lemezbemutató estjével zárul.

Április 4-én érkezik a mozikba Novák Erik új filmje. A Szeretlek, mint állat! kapuzárási pánikban szenvedő főhősének történetét kizárólag a férfi szemszögén keresztül, nyolc nővel való kapcsolatán keresztül ismerjük meg.


Kulturális hírek, olvasnivalók:

Mi történt valójában március 15-én? Petőfi egymaga vezette forradalmi tömeget? Előzmények nélkül robbant ki a népfelkelés? Görgei árulta el a szabadságharcot?
Szakértők válaszolnak.


Még mindig nemzeti ünnepünk kapcsán: A Magyar Nemzeti Múzeum őrházai - PestBuda
A pesti Múzeumkert átfogó rekonstrukciója hamarosan végleg befejeződik. Sok minden látszik a megújulásból, a kerítés, a kerti utak, a restaurált szobrok… Most azonban nem ezekről írnánk, hanem a kert legkisebb építményeiről, az idei tavaszra ugyancsak megszépült kis múzeumi…

Ilyenkor márciusban nem lehet nem gondolni Kaszás Attilára, aki 12 éve nincs köztünk, s most lenne 59 éves.

Állami kitüntetéseket, művészeti díjakat adtak át március 15. alkalmából - Litera

Először nyerte magyar film a Monte-Carlói Filmfesztivált! Reisz Gábor filmje, a Rossz versek kapta a fődíjat az Emir Kusturica által elnökölt zsűritől. Éljen!!!

Duplázott Horvátországban Zurbó Dorottya magával ragadó dokumentumfilmje! A ZagrebDox dokumentumfilm fesztiválon két díjjal is jutalmazták az Könnyű leckéket!
Szívből gratulálunk!

Hamarosan klubunkban is látható lesz a Gerilla. Íme, a rendező, Kárpáti György Mór korábbi kisfilmjeinek elérhetősége. Nézd meg a Guerilla rendezőjének Berlint és Cannes-t is megjárt kisfilmjeit!

Figyelemre méltó nagyinterjú Bukta Imrével egy életmű-kiállítás után.

Százéves a Bauhaus
Weininger Andor, Bortnyik Sándor, Moholy-Nagy László és mások alkotásaiból nyílik hamarosan pazar kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában.

Nemrég adták át első alkalommal a Magyar Színházakért Díjat, amelyet az Alapítvány a Magyar Színházakért alapított, az exkluzív gálának a Radnóti Színház adott otthont. A kuratórium döntése értelmében a kitüntetést Trokán Nóra és Zsótér Sándor együtt vehették át.

Nem könnyű, ám fontos olvasnivaló: beszélgetés a depresszióról a SOTE Magatartástudományi Intézetének igazgatóhelyettesével, Purebl Györggyel.

A tíz évig tartó trójai háború befejezése után Odüsszeusz, Ithaka királya még további tíz évig utazott, még haza nem tért. A bolyongás történetét Homérosz az Odüsszeia című eposzában 40 napba sűrítve foglalja össze. Ennek a küzdelmes útnak állomásait követhetjük nyomon egy Gisele Mounzer által létrehozott interaktív térkép segítségével

Maradandó kulturális élményeket kívánunk minden olvasónknak és reméljük, nézőként klubunkban is találkozunk! Mert filmet együtt nézni és megbeszélni JÓ!
2019.03.10. Március 5-én megtelt színházterem és hatalmas érdeklődés bizonyította, hogy Schwechtje Mihály Remélem, legközelebb sikerül meghalnod című filmjének híre van, és ami még fontosabb, kíváncsiak rá azok, akikért készült.
Köszönjük Schwechtje Mihálynak, hogy eljött; hogy válaszolt a sok kérdésre és beavatott bennünket a filmkészítői világába.
Továbbra is kíváncsian figyeljük a pályáját, a kamaszok iránti érzékenységét és reméljük, az újabb munkái kapcsán ismét találkozunk!
Köszönet valamennyi nézőnek, a csoportos eljövetelért kiemelten is hálásak vagyunk Németh Mária, Pataki Krisztina és Szecsey Krisztina kolléganőinknek és tanítványaiknak.
Köszönjük a Vertigo Média segítségét
, hogy ezt a fontos a filmet forgalmazza és a rendelkezésünkre bocsájtotta.

Legközelebb:

Március 12-én egy nemrégiben bemutatott filmet láthat közönségünk: a francia Kezedben a sorsod egy nehéz helyzetben élő, született zenei tehetség történetét tárja elénk. A tét, mit kezd-e rendkívüli képességeivel a hős; képes-e kitörni a körülményei fogságából. Vendégünk: András Levente, iskolánk 10/ osztályos diákja.
A film vetítésének a lehetőségét a Cirko Filmnek köszönjük.

További műsorunk:


Március 19: Bolti tolvajok (japán krimi-dráma, 2018, 121 perc, rendezte: Koreeda Hirokazu, a film 16 éven aluliaknak nem ajánlott)
Vendég: Vihar Judit egyetemi tanár, a Japán- Magyar Baráti Társaság elnöke

Március 26: Egy nap (magyar játékfilm, dráma, 2018, 99 perc, rendezte: Szilágyi Zsófia)
Vendég: Kenesei Edina producer és Szórád Máté vágó.

Házunk tája:

Mintegy 1000 jelentkezőt fogadott iskolánk a szóbeli meghallgatásokon: köszönet a szervezésért és a fáradhatatlan munkáért minden kollégának!

Nagy érdeklődés mellett lezajlott az idei Öregdiák-találkozó is. Köszönet Bordács Erika tanárnőnek, a fogadó osztályoknak, a műsorban közreműködőknek és valamennyi megjelent kollégának!

A Trainingspot Társulat járt néhány napja a 12/a osztályban: a Sérülés című előadás nagyszerű élményt jelentett, köszönjük!

A jövő hét a Petőfi-napok jegyében zajlik majd: előadások, ünnepi műsor, MÁS-nap, majd a DÖK által szervezett programok és a színkör Tartuffe előadásai várnak bennünket. Mindez ismét sok-sok munka: köszönjük! Részletek, napi friss hírek, a színházi előadásokra váltható jegyek és minden más iskolánk facebook oldalán.


Kulturális programok, ajánló:

A Pótkulcs filmklubja
március 11-én az Éjféli látomás című filmmel várja az érdeklődőket 18:30-kor.

Március 13. 18.45, Faludi Akadémia: Körhinta!
Helyszín: Puskin Mozi. A vetítés utáni beszélgetést Barabás Klára filmtörténész, filmkritikus, filmszerkesztő vezeti.

Március 7-13 között 3. Európa Filmhét az Art+ Cinemában!

Március 11-től 3 alkalommal az Urániában látható az Egon Schiele-ről készült életrajzi film, A halál és a lányka.
Díszterem, JEGYVÁSÁRLÁS

Március 11. és március 13. között a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára idén is várja az általános és középiskolás csoportokat interaktív levéltár-pedagógiai foglalkozásokra, melyek során felelevenítik a forradalom és szabadságharc eseményeit és szereplőit a korabeli dokumentumok segítségével. A foglalkozások ára 500 Ft/fő. Érdeklődni és jelentkezni a leveltarlatogatas@mnl.gov.hu e-mail címen lehet.

Nemzetek zenéje: Magyar est, március 14., csütörtök 19:30: Uránia.
Nemzeti ünnepünk előestéjén a legnagyobb magyar zeneköltők művei hangzanak el Nemzetek zenéje kamarakoncert-sorozat következő estjén, Szabó Péter (gordonka), Oláh Vilmos (hegedű) és Lajkó István (zongora) virtuóz előadásában.

Március 15-én lenne 125 éves Aba-Novák Vilmos!
A róla elnevezett leányfalui galéria
9 éve működik, immár 100 kiállítást szervezett. Március 15-én 17 órakor 25 kortárs képzőművész tárlatával ünneplik a jeles évfordulót.

Az Itáliai utazás sorozatban következik: A férfi, aki megvette a holdat - március 18., hétfő, 18:30, Uránia. Az este vendége: Paolo Zucca rendező és Jacopo Cullin színművész.

Március 18-tól a Premier Kultcaféban folytatódik az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozatának filmklubja, Válogatás a magyar animációs film történetéből címmel: az érdeklődők 15 estén át találkozhatnak a hazai animáció gyöngyszemeivel. A tavaszi válogatást 5 újabb alkalom követi majd ősszel. A sorozat házigazdája A magyar animációs film: intézmény- és formatörténeti közelítések című kötet szerzője, dr. Varga Zoltán, klubunk kedves vendége. Az első este keretében Nepp József filmjeiből látható válogatás.

Március 13-án a Faludi Akadémia DOKU klubjában Tóth Péter Pál Szőnyi Erzsébetről készült portréfilmje lesz műsoron. A helyszín a Premier Kultcafé.


Március 20-án a Faludi Akadémia sorozatában 18:45-től Ken Loach: Szesztolvajok (2012, 101perc) című filmjét láthatják az érdeklődők a Puskin moziban.

Fáradhatatlan az ULTRA csapata: március 23-án újabb vetítés és Simonyi Balázs várja a nézőket a Bem moziban.

Március 25–31., Toldi mozi: 7. Friss Hús Rövidfilmfesztivál!
29 film, 6 blokkban, összesen 478 percnyi rövidfilm.

A BTF-koncertek (Budapesti Tavaszi Fesztivál) sora az Urániában április 20-án Hrutka Róbert és Nagy Dániel Viktor közös zenekarának, a Wigama Lekko-nak a lemezbemutató estjével zárul.

Április 4-én érkezik a mozikba Novák Erik új filmje. A Szeretlek, mint állat! kapuzárási pánikban szenvedő főhősének történetét kizárólag a férfi szemszögén keresztül, nyolc nővel való kapcsolatán keresztül ismerjük meg.


Kulturális hírek, olvasnivalók:

Március 11-től változik a Filmalap Filmszakmai Döntőbizottságának összetétele. Havas Ágnes, a Filmalap vezérigazgatója a grémium tagjának kérte fel Divinyi Réka forgatókönyvírót, Fekete Ibolya rendezőt, valamint helyettes tagnak Zágoni Bálint dokumentumfilm rendezőt.

Peter Fonda amerikai színész fogja megnyitni a Febiofest nemzetközi filmfesztivál 26. évfolyamát március 21-én Prágában. A művész Kristián-díjat kap a világ filmművészetében nyújtott rendkívüli teljesítményéért. A filmfesztiválon összesen 156 filmet láthatnak az érdeklődők: Magyarországot több film Schwechtje Mihály Remélem, legközelebb sikerül meghalnod, valamint Lengyel Balázs Lajkó – Cigány az űrben című filmje, és Az Úr hangja képviseli.

Mindig örömmel hallunk a klubunkban is bemutatott Veteránfilm újabb sikereiről: az Aranysas magazin cikksorozatot közölt Bandi bácsi életéről. A film a Vimeon megtekinthető!

A VI. Totál Plán Független Filmfesztiválon I. helyezését ért el Horváth Zoltán és társai filmje, a Táncból katedrálist című dokumentumfilm, mely a Béri Balogh Ádám Táncegyüttes munkáját mutatja be.

Márciusban is érdemes forgatni a Filmvilágot, mert a legújabb számban interjúkat olvashatunk Kende Jánossal, valamint a Guerilla és az Apró mesék rendezőivel, végigkövethetjük Bertolucci pályafutását, és azt is megtudhatjuk, mi fán terem az indonéz zsánerfilm.

Pataki Éva forgatókönyvíró Férfiképmás - Kultúrharc a 19. század végén címmel jelenteti meg új könyvét, melyből az 1890-es évek elejének Budapestjét, a millenniumi előkészületek forgatagát és Pulszky Károly izgalmakkal és kihívásokkal teli életét ismerhetjük meg.

Megújul a SZEMlélek: Böjte Csaba, Gundel Takács Gábor, Szöllősi Györgyi, Al Ghaoui Hesna ajánlásával...

Pályázat: a Magyar Művészeti Akadémia 200 millió forint összegben nyílt pályázatot hirdet az állam¬háztartás központi alrendszerén belüli és kívüli, a Magyar Művészeti Akadémia alapszabályában nevesített művészeti ágak területén működő civil és – a központi költségvetési szervek kivételével – egyéb szervezetek részére, művészeti szakmai programjuk megvalósításának támogatására.
A pályázat benyújtásának – melyet az MMA pályázati rendszerébe lépve lehet megtenni – határideje: 2019. március 28. A részletes pályázati kiírás és útmutató a köztestület honlapján, a Pályázatok menüpont alatt található meg.

"Vagyok, aki vagyok!" - vallja Vajda József, azaz Józsi pék, akinek nincs szüksége hatalmas cégérre és marketingre - az ő sikere a természetessége, a hite. Juhász Anna beszélgetése a Pura Poesia sorozatban.

Maradandó kulturális élményeket kívánunk minden olvasónknak és reméljük, nézőként klubunkban is találkozunk!
2019.03.01. Az Apolló 13 című, nagy sikerű film várta legutóbb nézőinket: a vetítést követő parázs vita igazolta, az emberiség megtörtént és lehetséges űrbéli kalandjai, patetikusabban szólva a JÖVŐ sok ellentmondást, megoldanivalót rejt. Köszönet Bakondi Gábor tanár úrnak és a Csillagász szakkör megjelent tagjainak, hogy a tudományos oldalt képviselték; köszönet a délutánt előkészítő szorgos segítőknek, a háziasszonyi szerepet vállaló Kőhegyi tanárnőnek, valamint Dessewffy Annának és Papp Csongornak a messzemenő figyelemért!

Legközelebb, március 5-én egy méltán várva várt filmet nézhetünk és beszélhetünk meg a rendezővel és – ha minden igaz –, a film főszereplőjével, Herr Szilviával. Schwechtje Mihály Remélem, legközelebb sikerül meghalnod című filmjét valamennyi középiskolában érdemes lenne levetíteni, mert komoly mondandója van korosztályról - de nem ússzuk meg ennyivel: el is kell gondolkodnunk a történet által felvetett jelenségeken.
Köszönjük a Vertigo Média segítségét, hogy ezt a fontos a filmet forgalmazza és most a rendelkezésünkre bocsájtja. Minden kíváncsi nézőt, gondolkodót várunk!

Március 12: Kezedben a sorsod (francia vígjáték, 2018, 105 perc, rendezte: Ludovic Bernard)
Vendég: András Levente, iskolánk 10/ osztályos diákja

Március 19: Bolti tolvajok (japán krimi-dráma, 2018, 121 perc, rendezte: Koreeda Hirokazu, a film 16 éven aluliaknak nem ajánlott)
Vendég: Vihar Judit egyetemi tanár, a Japán- Magyar Baráti Társaság elnöke

Március 26: Egy nap (magyar játékfilm, dráma, 2018, 99 perc, rendezte: Szilágyi Zsófia)
Vendég: Kenesei Edina producer és Szórád Máté vágó.

Házunk tája:

Sűrűek a hétköznapok: zajlottak-zajlanak a szóbeli felvételik; készülünk a március 8-i Öregdiák Találkozóra, valamint a Petőfi-napokra is. Részletek, napi friss hírek iskolánk facebook oldalán.

Legutóbb lemaradt a Király Éva kolléganőnkről készült portréfilm linkje.

Hogy milyen nagyszerű kollégáink vannak, annak bizonyítéka a komoly publikációkkal jelentkező, sokoldalú Marti Zsófia tanárnő is. Gratulálunk! Íme, a legutóbbi filmünkhöz is kapcsolódó olvasnivalók:
2019: Isaac Asimov reményei 35 év távlatából - SFportal Sci Fi Magazin
2019: A disztópiák éve a filmekben I. - SFportal Sci Fi Magazin

Házunk tája e heti sportsikere: Tabi Eleonóra 10.C osztályos diákunk az FTC - Telekom felnőtt női jégkorong aranyérmes csapatának tagja. Éljen!


Kulturális programok, ajánló:

A Pótkulcs filmklubja március 4-én 18 h 30-tól a Mud című filmmel várja az érdeklődőket.

Előttünk a hétvége, még itt van a BIDF Extra Programja!
Ha nem is valamennyi előadást, de a legsikeresebbeket (újra)nézhetjük az Aréna 6. termében március 1., 2., és 3-án!
Talal Derki Oscar-jelölt Apákról és fiaikról című filmjével együtt 12 különleges alkotás, a Tisztogatók, Túl minden határon, A szívem apáé, América, Isten engem úgy segéljen, Ratko Mladic pere, Szülő – anyák, Putyin szemtanúi, Ez Kongó, Segélykiáltás egy kínai munkatáborból, Olvadó lelkek a BIDF EXTRA vetítésein.

Március 4, 18:30: az Uránia Itáliai utazás című sorozata keretében A szent és a farkas című film lesz műsoron.

Március 5-én, kedden, 17.30-tól a Vénusz születése és más történetek című kiállításon katalógus-bemutató, tárlatvezetés és közösségi csomagolás lesz a Capa központban. Az eseményen Erdei Krisztina fotográfus és Csizek Gabriella kurátor mutatja be a kiállítást, mely egy különös szempont szerint villant fel budapesti helyszíneket. Az eseményen való részvétel ingyenes.

Március 6. 18.45, Puskin Mozi: a Faludi Akadémia sorozatában stílusosan a Körhinta teremben jön a Körhinta című csodaszép film. A vetítés utáni beszélgetést Barabás Klára filmtörténész, filmkritikus, filmszerkesztő vezeti.

A Hagyományok Háza március 7-én 17 órai kezdettelNagy Zoltán előadása - A himlő énekerévén a nyugat-szibériai hantikhoz visz bennünket; az ő betegséghez való viszonyukat mutatja be

Március 7-13 között 3. Európa Filmhét az Art+ Cinemában!

Március 8. 19 óra: Apró mesék (a film 16 éven aluliaknak nem ajánlott) Premier előtt az Urániában.

Március 9.: Cseh Tamás mozija az Uránia színpadán. A 10 éve elhunyt művész szerepléseiből, filmjeiből válogattak a szerkesztők.

Március 9-én 11 óra: Egy zseni látomásai - Hieronymus Bosch különös világa az Urániában.

Március 11. és március 13. között a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára idén is várja az általános és középiskolás csoportokat interaktív levéltár-pedagógiai foglalkozásokra, melyek során felelevenítik a forradalom és szabadságharc eseményeit és szereplőit a korabeli dokumentumok segítségével. A foglalkozások ára 500 Ft/fő. Érdeklődni és jelentkezni a leveltarlatogatas@mnl.gov.hu e-mail címen lehet.

Jön az idei Cinemira! Április12-14-én három napon át 4-14 éves gyerekeknek szóló kisfilmeket, animációkat és dokumentumfilmeket láthatunk. Részletek nemsokára!


Kulturális hírek, olvasnivalók:

A BIDF alapítói és szervezői bensőséges este keretében köszönték meg az idei nagy sikerű fesztivált segítő önkéntesek, koordinátorok, szakértők, civil nagykövetek munkáját. Megtisztelő, hogy az alkalomra mi is meghívást kaptunk. Jövőre folytatjuk!

Vastaps fogadta Király Levente Piedone nyomában (6) című filmjének bemutatóját múlt héten az Urániában. A vasöklű igazságosztó magyarországi rajongói igazi Piedone-ünnepen vehettek részt a premier alkalmából.

A Hetedik alabárdos rendezője, Vékes Csaba dokumentumfilmmel jelentkezett, amivel megnyerte a 2019-es Grand Budapest Filmfesztivál díját. A Csavargók főszereplője egykor kamionnal utazta be a fél világot, manapság pedig az ország talán legidősebb közös képviselőjeként, lelkiismeretesen lát el kihívásokkal teli feladatot egy belvárosi társasházban

Hamarosan forog a Blue Duck Arts forgatókönyvíró műhely új filmje, a Van feljebb. Nagyon várjuk!

Sokszor kellett lerakni a kamerát és emberként ott lenni – Interjú az Egy nő fogságban rendezőjével. Reméljük, előbb–utóbb klubunkban is látható lesz Tuza-Ritter Bernadett filmje.

Ők a 2019-es Oscar-díj nyertesei!
- Cosmopolitan.hu

A cannes –i filmfesztivál történetében először lesz mexikói a zsűri elnöke, idén a négyszeres Oscar-díjas Alejandro G. Inárritu, a Birdman és A visszatérő rendezője kapta ezt a megtisztelő feladatot.

Nemzetközi alkotócsapat dolgozik a Magyar Színház nagyszínpadán, szerb, olasz, macedón és magyar művészek közreműködésével készülnek A maratonfutók tiszteletkört futnak bemutatójára, amely hamisítatlan Kusturica-érzést ígér a közönségnek.

A hazánkban és a világban is sokszorosan elismert Fonó Zeneház alig egy hete krakkói indulásával kezdte meg külföldi klubhálózatának kiépítését.

Kolozsvár mellett, két újabb erdélyi településen – Bánfihunyadon és Magyarpalatkán- is képzést indított februárban a Kallós Zoltán Népzene Iskola, azzal a céllal, hogy újabb zenészeket, zenekarokat neveljenek ki, akik közösségükben kellő szakmai tudással és lelkesedéssel örökíthetik tovább az erdélyi magyar népzenét.

Felmérés készül a gyermekek jogainak érvényesüléséről a gyermekek körében, melyen Magyarország idén először vesz részt. A kérdőív ezen a linken érhető el: http://smarturl.it/tehogylatod

Csoportokat, önkénteseket várnak a több tízezer fa elültetéséhez Sóstói-erdőben!

Maradandó kulturális élményeket kívánunk minden olvasónknak és reméljük, nézőként klubunkban is találkozunk!
2019.02.24. Február 19-én a legutóbbi LUX-díjas Izlandi amazon-t láthatta közönségünk.

Sajnálhatja, aki lemaradt róla, mert a remek film mellett tartalmas beszélgetéssel is gazdagodhattak a jelenlévők. Hálás köszönet az alkalmat előkészítő segítőknek és kivált vendégeinknek, Holländer Juditnak, aki hosszú évek óta segít minket, hogy jobban értsük a skandináv kultúra megannyi jelenségét és Harazin Dorottyának, aki mint környezetvédő, a Gyüttment Fesztivál szervezője szólt hozzá a látottakhoz. Reméljük, lesz alkalom a mielőbbi találkozásra és folytatjuk!

Legközelebb: február 26-án a megtörtént eseményeken alapuló Apolló 13 című, nagy sikerű filmet nézzük és beszéljük meg Bakondi Gábor tanár úrral és a Csillagász szakkör tagjaival. Milyen akadályok korlátok, kiutak lehetségesek az űrben? Lesz miről eszmét cserélni!

A továbbiakban:

Március 05.: Remélem, legközelebb sikerül meghalnod (magyar thriller, dráma, 2018, 96 perc, rendezte: Schwechtje Mihály)
Nagy érdeklődéssel várt film a zaklatásról, a középiskolás korosztály világáról és sok minden másról…
Vendég: a rendező és a főszereplő.

Március 12: Kezedben a sorsod (francia vígjáték, 2018, 105 perc, rendezte: Ludovic Bernard)
Vendég: András Levente, iskolánk 10/ osztályos diákja

Március 19: Bolti tolvajok (japán krimi-dráma, 2018, 121 perc, rendezte: Koreeda Hirokazu, a film 16 éven aluliaknak nem ajánlott)
Vendég: Vihar Judit egyetemi tanár, a Japán- Magyar Baráti Társaság elnöke

Március 26: Egy nap (magyar játékfilm, dráma, 2018, 99 perc, rendezte: Szilágyi Zsófia)
Vendég: Kenesei Edina producer és Szórád Máté vágó.

Házunk tája:

Újabb sikert arattak röplabdázó lányaink! Gratulálunk és köszönet a felkészítő kollégáinknak is!

A jövő héten lesz a jövendőbeli petőfisek szóbeli meghallgatása: várjuk a friss tehetségeket!

Készülünk a március 8-i Öregdiák Találkozóra, valamint a Petőfi-napokra is. Részletek, napi friss hírek iskolánk facebook oldalán.

Iskolánk színköre lázasan készül az ide bemutatóra. A Flaskay tanárnő-vezette előadáson a Tartuffe elevenedik meg. Nagyon várjuk!

Király Éva kolléganőnkről készült portréfilmet ajánlunk, melyben a tanári és művészi pályáról és a személyes élet csodáiról egyaránt szó esik. Köszönjük és büszkék vagyunk rád, Éva!


Kulturális programok, ajánló:

TÍZ ÉVE TÖRTÉNT - NE FELEJTSÜK EL!


Tatárszentgyörgy
ifj. Csorba Róbert emlékére

Futok, de csukva a szemem.
Kinyitom: valami fehér.
Nagyon fehér és fojtogat,
apa rángat, megint futok,
most igazán. És dől a füst.
Semmit se látok, mellbe csap
valami, nekem dől a fal.
Apa, lecsúszik a kezed,
apa, szúr a sok csillag…
(Lázár Júlia)


India különböző arcait mutatja be a Sára Sándor Kossuth-nagydíjas filmrendező fotóiból a napokban nyílt kiállítás, melyet március 23-ig a Budavári Önkormányzat TÉR-KÉP Galériájában tekinthetünk meg.

A tanú - Bacsó Péter idén felújított klasszikusát február 25-én nézhetjük meg az Uránia mozivásznán.

A Pótkulcs filmklubjában
február 25-én 18 h 30-tól műsoron a Take Shelter című film.

Február 25-én 17 órakor a Bálint Arthur Ikrek című filmjével - a rendező társaságában - folytatódik a Dunatáj Mozi sorozata a TIT székházban, a Zsombolyai u 6.sz alatt.

Február 27. 17 óra: A Magyar Művészeti Akadémia Közelképek írókról című kismonográfia-sorozatának három új kötetét mutatja be az MMA Kiadó. A bemutatásra kerülő kötetek: Márkus Béla: Szilágyi István; Jánosi Zoltán: Oláh János; Cs. Nagy Ibolya: Király László. A rendezvényen műhelybeszélgetések hangzanak el. Helyszín: Pesti Vigadó, Fogadótér.

Aki még nem látta, bepótolhatja! Bálint Arthur Ikrek című filmjét február 27-én szerdán is vetítik a Faludi Akadémia DOKU filmklubjában a szokásos 18:45-ös kezdéssel a Premier KultCaféban.

Február 28: a Budapest Fotófesztivál igazi különlegességgel és egyben közép-európai premierrel nyitja meg 2019-es rendezvénysorozatát február 28-án a Műcsarnokban. A harmadik éve megrendezett Fesztivál nyitókiállítását nem más, mint David Lynch, az amerikai függetlenfilm élő legendája, rendező, forgatókönyvíró, festő és zenész jegyzi.
A kiállítás március 1-jétől június 2-ig látogatható.

Február 28, 18:30 - Haza a mélyben: Az ökoregionalista építészet Romániában – Péterffy Miklós. A helyszín a Fuga.

Itt van a BIDF Extra Programja!
Ha nem is valamennyi előadást, de a legsikeresebbeket (újra)nézhetjük az Aréna 6. termében március 1., 2., és 3-án!
Talal Derki Oscar-jelölt Apákról és fiaikról című filmjével együtt 12 különleges alkotás, a Tisztogatók, Túl minden határon, A szívem apáé, América, Isten engem úgy segéljen, Ratko Mladic pere, Szülő – anyák, Putyin szemtanúi, Ez Kongó, Segélykiáltás egy kínai munkatáborból, Olvadó lelkek a BIDF EXTRA vetítésein.

Március 1., péntek, 19:30: Uránia: A sándorgyuri (12) - Két óra Sándor György "humoralistával". Az est első felében Kocsis Tibor Balázs Béla-díjas filmrendező új, A sándorgyuri című életműportréját tekinthetik meg a nézők a most 80 éves alkotóról, majd maga Sándor György lép színpadra.

Március 2., szombat, 15.30 BUÉK- közönségtalálkozóval egybekötött vetítés az Uránia dísztermében.

Március 7-től a mozikban Kárpáti György Mór filmje, a Gerilla, melyet klubunkban is bemutatunk majd! A film cselekménye 1849-be, a világosi fegyverletétel utánra repít vissza, amikor sokan még nem tudták, hogy a szabadságharc elbukott.

Március 8. 19 óra: Apró mesék (a film 16 éven aluliaknak nem ajánlott) Premier előtt az Urániában.

Március 9.: Cseh Tamás mozija az Uránia színpadán. A 10 éve elhunyt művész szerepléseiből, filmjeiből válogattak a szerkesztők.

Jön az idei Cinemira! Április12-14-én három napon át 4-14 éves gyerekeknek szóló kisfilmeket, animációkat és dokumentumfilmeket láthatunk. Részletek nemsokára!


Kulturális hírek, olvasnivalók:

Legutóbbi krónikánkból kimaradt: teltház fogadta a berlini filmfesztiválon Tarr Béla legendás filmjének, a Sátántangónak a vetítését. A teljes körűen felújított változat a bemutató 25. évfordulója alkalmából készült el.

Újabb vállalkozásba fogott Buvári Tamás és a SzeretFilm csapata. Ezúttal egy, a régióhoz kötődő személyiség életútját bemutató flmet készítenek közösségi finanszírozással: az 1945-ben, 23 évesen mártírhalált halt Bódi Mária Magdolnának állítanak emléket az életéről készült filmmel. A részletekről, a projekt támogatásának lehetőségeiről a csapat oldalán tájékozódhatunk.

Örömmel adjuk hírül, hogy elkészült Lichter Péter újabb filmje, az Üres lovak című filmtörténeti szatíra, mely két filmrendező, Kertész Mihály és Bódy Gábor halál utáni találkozásának szatirikus történetét meséli el. Az alkotók célja, hogy a két rendező beszélgetésén keresztül a szélesebb közönség is megismerje a filmtörténet több fontosabb korszakát, illetve azok kulturális és személyes vetületét. A filmmel ennek szellemében ingyenes, non-profit vetítések keretében találkozhatnak a nézők. A folyamatosan bővülő új budapesti, vidéki és nemzetközi bemutatókról a film facebook oldalán lehet tájékozódni.

Hét kategóriában összesen 200 filmet regisztráltak a filmelőállítók és filmalkotók az idei Filmhétre. Továbbiak

Balázs István Balázs, aki tavaly végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem filmoperatőr szakán, Máthé Tibor osztályában Casting című diplomafilmjével megnyerte az IMAGO nemzetközi operatőri fesztivál diák kategóriáját!

Június végéig lehet nevezni több kategóriában filmeket a IV. Ars Sacra Filmfesztiválra. Műfaji megkötés nélkül, emberi sorsokkal, szakralitással és a magyarsággal kapcsolatos alkotásokat várnak.

Ken Loach Én, Daniel Blake című filmjét választotta a SIGNIS (Katolikus Média Világszövetség) a legjobbnak az elmúlt év európai filmtermésből. A két körben zajló voksoláson a második legtöbb szavazatot Maren Ade német rendezőnő Tony Erdmann című vígjátéka kapta.

Megnyitotta kapuit a Nemzeti Táncszínház különleges építészeti kialakítású új épülete, amely a II. kerületben, a Millenáris Parkban kapott helyet. A 4,6 milliárd forintos kulturális fejlesztés forrását a magyar állam biztosította.

Néptáncművészeti és néptánc-pedagógiai oktatás indul ősztől a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Karán. A tanszék vezetésére Dr. Könczei Csongor néprajzkutató kapott megbízást.

Március közepén jelenik meg a Söndörgő együttes nyolcadik, Nyolc 8 Nyolc című nagylemeze, amelyben a több évtizedes múltú, hazánkban és világszinten is elismert zenekar erősen feszegeti a népzene és népzenei feldolgozások kereteit.

Kiállítással ünneplik Aba-Novák 125. születésnapját

Legyen a pécsi Havi-hegyi mandulafa az Év fája 2019-ben!
Már Janus Pannonius is ünnepelte egykor; minden szavazatra szükség van! Arra buzdítunk mindenkit, szavazzon! Alig néhány nap van hátra!

Maradandó kulturális élményeket kívánunk minden olvasónknak és reméljük, nézőként klubunkban is találkozunk!
2019.02.17. Klubunk aktuális témája – Akadályok, korlátok, kiutak – oly hatékonynak bizonyult, hogy a valóságban is meg kellett tapasztalnunk… Az akadályokat ezúttal konkrét lépcsők jelentették, s jó pár hétre fizikai és mobilitásbeli korlátok közé szorították szerkesztőségünket, illetve felfüggesztették a tényleges házigazdai jelentétet is.
De van kiút! Köszönet minden szolidáris és nélkülözhetetlen kollégának, barátnak, segítőnek és a hűséges nézőknek: a vetítések lendülete töretlen, mindenkit szeretettel vár a Petőfi Sándor Gimnázium filmklubja keddenként!
Köszönet a megértésért az eleddig elmaradt krónikák miatt is: immár két beszámolóval vagyunk adósak:
Tavaszi sorozatunkat egy filmtörténeti jelentőségű alkotással nyitottuk: a Biciklitolvajok elévülhetetlenül erős film, mely számtalan kérdést vet fel és sok mindenre tanít. Köszönet vendégünknek, Rudolf Dániel filmkritikusnak, aki széleskörű tájékozottsággal felvértezve érkezett és igen jót beszélgettünk! Reméljük, legközelebb népes tábor előtt köszönthetjük újra és persze nézőként is örömmel fogjuk üdvözölni.
Február 12-én a Loving várta a nézőket Király Balázs fizikus-filmbarát társaságában, aki ismét hallatlan felkészültségével bilincselte le a jelenlevőket. Köszönjük a film sorozatba ajánlását éppúgy, mint Balázs számtalan technikai segítségét is és méltán hiányoljuk a rendszeres nézői jelenlétét.
Őszintén sajnáljuk, hogy az iskola mint napi nagyüzem nem mindig képes maradéktalanul kihasználni a meglevő kapacitást; s minden igyekezetünk ellenére sem mindig tudunk tömeges nézőszámot produkálni.
Tisztelettel kérjük kollégáink és a hozzánk járó filmbarátok aktív közreműködését, hogy a kedd délutánok sokaknak jelenthessenek közösségi élményt és kínálhassanak gondolkodnivalót!

A továbbiakban:

Február 19-én
fél 4-kor egy műfajilag és problematikájában is összetett film várja klubunk nézőit: a legutóbbi LUX-díjat elnyerő Izlandi amazon általános ökológiai és globalizációs problémákat éppúgy felvet, mint az ősi izlandi kultúrához, hagyományokhoz és tudáshoz való kapcsolódást, a férfi-női szerepeket és folytathatnánk…
Feledhetetlen és elgondolkodtató, sodró és felemelő, vicces és izgalmas és a könnyeztető érzelmek sem hiányoznak.
Vendégeink: Holländer Judit, klubunk állandó skandináv szakértője és Harazin Dorottya, iskolánk egykori diákja, a Gyüttment Fesztivál szervezője – mindketten igazi amazonok, akik minden jó ügyért síkra szállnak, s ezt most együtt fogják tenni. Köszönetet mondunk a forgalmazó Cirko Filmnek, hogy a vetítéshez hozzájárultak.

További műsorunk:

Február 26: Apolló 13 (amerikai filmdráma. 1995, 140 perc, rendezte: Ron Howard)
Vendég: Bakondi Gábor tanár úr és a Csillagász szakkör tagjai.

Március 05.: Remélem, legközelebb sikerül meghalnod (magyar thriller, dráma, 2018, 96 perc, rendezte: Schwechtje Mihály)
Nagy érdeklődéssel várt film a zaklatásról, a középiskolás korosztály világáról és sok minden másról…
Vendég: a rendező és a főszereplő.

Március 12: Kezedben a sorsod (francia vígjáték, 2018, 105 perc, rendezte: Ludovic Bernard)
Vendég: András Levente, iskolánk 10/ osztályos diákja

Március 19: Bolti tolvajok (japán krimi-dráma, 2018, 121 perc, rendezte: Koreeda Hirokazu, a film 16 éven aluliaknak nem ajánlott)
Vendég: Vihar Judit egyetemi tanár, a Japán- Magyar Baráti Társaság elnöke

Március 26: Egy nap (magyar játékfilm, dráma, 2018, 99 perc, rendezte: Szilágyi Zsófia)
Vendég: Kenesei Edina producer és Szórád Máté vágó.

Házunk Tája:

Megrendülten tudatjuk, hogy iskolánk egykori tanára, a mindenki által szeretett Takács Éva eltávozott közülünk. Emlékét híven és nagy szeretettel megőrizzük.

Közelednek a Petőfi-napok – ezek előkészítésén munkálkodott napokon át Persányi Norina és Tichy-Rács Lenke kolléganőink vezetésével a diákönkormányzat küldöttsége Pilisszántón, az Orosdy-kastélyban. Reméljük, az izgalmas és ötletgazdag munka gyümölcseivel hamarosan az iskola egész közössége találkozik majd.


Kulturális programok, ajánló:

Február 23-ig, meghosszabbítva látható Bukta Imre kiállítása, a Nálunk, vidéken a Kieselbach Galériában.

Az Uránia Itáliai utazások című sorozatának újabb állomása: február 18., hétfő, 18:30-as kezdéssel a Toszkán szépség (a film 16 éven aluliaknak nem ajánlott).


A Pótkulcs filmklubjában február 18-án 18 h 30-tól műsoron a Beszélnünk kell Kevinről.

Február 19., kedd, 18:30: Örökbefogadás, az 1975-ben Arany Medvét nyert alkotás ismét látható az Urániában, a vetítés előtti beszélgetés vendége Mészáros Márta rendező.

Február 20. 18.45: a Faludi Akadémia sorozata a Puskin moziban: ezúttal az izlandi Dagur Kári filmjét, a Fúsi-t láthatják az érdeklődők. Vendég: Csabai Attila operatőr, vágó, rendező

Február 21-május 9.: Művészetelméleti előadás-sorozat a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet szervezésében. A sorozat 2019. tavaszi évada a "Krisztus kenyér s bor színében…" - Az Eucharisztia hatása a ma emberére témát járja körül. A 18 órakor kezdődő előadások helyszíne az MMA MMKI székháza, a Hild-villa (1121 Budapest, Budakeszi u. 38.).

Február 21-én 19 órakor Grendel Lajos Kossuth-díjas íróra, az MMA néhai tagjára emlékeznek a Somorjai Kaszinó civil szervezet szervezésében.

Február 27-én szerdán a Faludi Akadémia DOKU filmklubja jelentkezik a szokásos 18:45-ös időpontban a Premier Kultcaféban Bálint Arthur: Ikrek című filmjével.

Február 21-én 20:30: A Moldvahon Folkműhely koncertje a Lumen Kávézóban!
8 zenész, a hazai népzene kiválóságai – a feledhetetlen élmény garantált!

Február 25-én 17 órakor a Bálint Arthur Ikrek című filmjével - a rendező társaságában - folytatódik a Dunatáj Mozi sorozata a TIT székházban, a Zsombolyai u 6.sz alatt.

Február 27. 17 óra: A Magyar Művészeti Akadémia Közelképek írókról című kismonográfia-sorozatának három új kötetét mutatja be az MMA Kiadó. A bemutatásra kerülő kötetek: Márkus Béla: Szilágyi István; Jánosi Zoltán: Oláh János; Cs. Nagy Ibolya: Király László. A rendezvényen műhelybeszélgetések hangzanak el. Helyszín: Pesti Vigadó, Fogadótér.

Itt van a BIDF Extra Programja!
Ha nem is valamennyi előadást, de a legsikeresebbeket (újra)nézhetjük az Aréna 6. termében március 1., 2., és 3-án!
Talal Derki Oscar-jelölt Apákról és fiaikról című filmjével együtt 12 különleges alkotás, a Tisztogatók, Túl minden határon, A szívem apáé, América, Isten engem úgy segéljen, Ratko Mladic pere, Szülő – anyák, Putyin szemtanúi, Ez Kongó, Segélykiáltás egy kínai munkatáborból, Olvadó lelkek a BIDF EXTRA vetítésein.

Március 1., péntek, 19:30: Uránia: A sándorgyuri (12) - Két óra Sándor György "humoralistával". Az est első felében Kocsis Tibor Balázs Béla-díjas filmrendező új, A sándorgyuri című életműportréját tekinthetik meg a nézők a most 80 éves alkotóról, majd maga Sándor György lép színpadra.

Március 8. 19 óra: Apró mesék (a film 16 éven aluliaknak nem ajánlott) Premier előtt az Urániában.


Kulturális hírek, olvasnivalók:

Egy vak madár azt hiszi, álmodott,
pedig csak megsímogattam a hátát,
mit ő engedni nem szokott,
s kezünket is ez az egy pár madárláb
nem érinti önszántából soha,
de majd annak is lesz sora,
mikor néhány lelkünkkel tovatűnten,
egy-test, ott fog feküdni tenyerünkben;
miféle előleg ez a halálra,
hogy megsímogatható volt a háta?

Szárnyra ki volt dobva a szürke toll,
ahogy álldogált a teljes sötétben,
tudtam, ott vagyunk valahol:
nem is padlón, nem is csonk deszkalécen,
melyen parányi hő a talpnyoma,
s még annyi se az örök éjszaka,
melyről tudnom kell, hogy két elürült szem
közvetíti bár tudatunkba, szűrten,
előleg ez a tiszta nemtudásra,
mit magunk is elérünk valahára.

Csak annyi voltam, mint a Semmi Kéz,
mely nem mutat se innenre, se túlra,
nem kerül, el se vész,
mintha az idő ide-oda múlna;
ujjam alatt a hát mintázata
nyugodt volt; mintha nem is látszana,
a csőr lassan kinyílt, nem lihegősen,
inkább csak mártózni valami hűsben,
mert a forróság a nem várt hatásra
a harminc grammnyi testet be- s bejárta.

És hangom szólt hozzá, az ismerős,
az örökké megválaszolhatatlan,
három-verébnyi-ős
helyett ő állt világtalan-alakban,
mint kérdezetlenségünk válasza,
melynek elég, hogy önmaga;
kezem távolodott kalitka-űrben,
nem érzett hullámlásába vegyülten,
s a másfél perc még-sosem-volt csodája
jó ok lett neki egy tollászkodásra.
(A semmi kéz)


80 éves korában, február 13-án meghalt Tandori Dezső író, költő, műfordító, iskolánk egykori diákja, aki Nemes Nagy Ágnes, gimnáziumi tanára révén ismerkedett meg a korszak jeles íróival, s lett belőle író ember. Emlékét megőrizzük, írásait olvassuk.

Az egyetemes filmművészet nagy vesztesége Bruno Ganz halála, aki számos nagy alakításával él a nézők szívében. Mi a Berlin felett az ég-ért szeretjük mindörökké.



A februári Filmvilágban sok érdekes olvasnivaló vár bennünket; többek közt Szekfü András a nemrég elhunyt Kósa Ferenccel készült interjúja is, mely az "Így filmeztünk" előkészületben lévő második kötetében is olvasható lesz.

Nagy örömmel osztjuk meg a hírt, hogy 10 év után ismét egész estés filmet forgat egyik kedves rendező-vendégünk, Nagy Viktor Oszkár.
Az ULTRA egy különös, a futball világában is játszódó szerelem története. Nagyon várjuk!!!

Nézd meg, hogyan készült a Rossz versek!
Reisz Gábor második nagyjátékfilmje, a Rossz versek a tavalyi év végének egyik legélvezetesebb bemutatója volt, ezért külön öröm, hogy a film online csatornájára frissen felkerült videóban végre a kulisszák mögé is betekinthetünk.

A múzeum munkatársainak javaslatát tolmácsoljuk: látogassunk el gyermekekkel is a megújult Szépművészeti Múzeumba!
Élvezni fogják a felfedezőszobát, a latin betűket hieroglif jelekké alakító játékos tanulást elősegítő eszközöket, nem is szólva a világ legnagyobb interaktív múzeumi faláról, amely a Márvány Csarnokban található.
Jegyet online is tudunk venni!

Több mint öt évtized után először nyílt Victor Vasarely (1906-1997) magyar származású francia képzőművész munkáiból kiállítás Párizsban. A Pompidou Központban megtekinthető első francia életműtárlaton mintegy háromszáz műalkotás – festmények, fotók, műtárgyak és egyéb dokumentumok – vezetnek be Vasarely sajátos univerzumába és világítanak rá az op-art művészet egyik legkiemelkedőbb alakjának összetett kifejezési formáira.

A Jelenkor Kiadó gondozásában már 3., javított kiadásban jelenik meg Polcz Alaine-életműsorozatában az Egész lényeddel.

Megjelent az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc 170. évfordulójának tiszteletére kiadott könyv, a Csudáknak éve, melyet közel 60 korabeli dokumentum-hasonmás nyomata tesz igazán különlegessé.

Legyen a pécsi Havi-hegyi mandulafa az Év fája 2019-ben! Már Janus Pannonius is ünnepelte egykor; minden szavazatra szükség van! Arra buzdítunk mindenkit, szavazzon!

Maradandó kulturális élményeket kívánunk minden olvasónknak és reméljük, nézőként klubunkban is találkozunk!
2019.02.03. Az elmúlt hét az V.BIDF jegyében telt: soha nem látott érdeklődés övezte a fesztivált, melyen 40, a világ minden részéről érkező, jobbnál jobb dokumentumfilmet ismerhettek meg a műfaj kedvelői a többnyire teltházas vetítéseken.
Gratulálunk a szervezőknek, az alkotóknak – mindenkinek, aki ehhez a rendezvénysorozathoz hozzájárult, s igazi filmes ünneppé emelt minden egyes alkalmat!
Örömmel jelentjük, hogy mint a A szívem apáé című norvég dokumentumfilm nagykövetei, mi, petőfisek is tömegesen jelen lehettünk. Nagy élményt jelentett mind film, mind az azt követő beszélgetés, melyet a rendezővel folytathatott a közönség.

Köszönjük a kollégáink megértését és készségét a diákok nagy számú részvétele érdekében. Íme, a képi bizonyítékok.

?A fesztivál díjkiosztó gálájára hírlevelünk szerkesztése után kerül sor, így nem tudjuk, mely filmek viszik el a fődíjakat, de mindenki nyert, aki ott lehetett, abban biztosak vagyunk! Már most várjuk, hogy az év során - a szokásos BIDF vetítéseken - láthassuk majd azokat az alkotásokat, melyekre bármilyen okból nem jutottunk el.

Folytatjuk Akadályok, korlátok, kiutak című tematikus sorozatunkat.

Legközelebb, február 5-én
találkozunk, amikor Vittorio de Sica Biciklitolvajok című filmjét nézzük és beszéljük meg együtt. Szakértő vendégünk Rudolf Dániel filmkritikus lesz.

A továbbiakban:

Február 12.: Loving (angol-amerikai életrajzi dráma, 2016, 123 perc, rendezte: Jeff Nichols).
Vendég: Király Balázs filmbarát.

Február 19.: Izlandi amazon (izlandi akció thriller, 2018, 101 perc, rendezte: Benedikt Erlingsson)
Vendég: Harazin Dorottya, iskolánk egykori diákja, a Gyüttment Fesztivál szervezője.

Február 26: Apolló 13 (amerikai filmdráma. 1995, 140 perc, rendezte: Ron Howard)
Vendég: Bakondi Gábor tanár úr és a Csillagász szakkör tagjai.

Március 05.: Remélem, legközelebb sikerül meghalnod (magyar thriller, dráma, 2018, 96 perc, rendezte: Schwechtje Mihály)
Vendég: a rendező és a főszereplő.

Házunk tája hírei:

Iskolánk lapja, a PetőFigyelő vers- és novellaíró valamint fotópályázatot hirdet Szabadság- Szerelem címmel.

Határidő: március 15. Részletek a honlapon!!Tollra, fényképezőre fel!

Iskolánk egykori diákjával, Harazin Dorottyával - aki hamarosan klubunk vendége is lesz - készült az alábbi beszélgetés. És persze büszkék vagyunk rá!
Negyedik éve rendezik meg a vidéki Gyüttment fesztivált.


Bordács Erika kolléganőnk jóvoltából már most szerveződik az idei Öregdiák-találkozó, melyet március 8-án 17.00 órától rendezünk meg: ebben az évben a 10, 20, 30, 40, 50, 60, sőt 70 éve érettségizett diákjainkat várjuk szeretettel iskolánkba!
Kérjük, segítsenek az egykori osztály- és iskolatársak értesítésében, ill. elérhetőségeik megadásában.


Kulturális programok, ajánló:

Már a mozikban Szász Attila Apró mesék című filmje!

Az Itáliai utazás filmsorozat keretében
február 4-én, 18:30-kor A lány és a költő.
A helyszín: az Uránia díszterme.

A Közelkép klubban legközelebb, február 5-én 18:00 órakor Pálfi György új filmje, a Stanislaw Lem regénye alapján készült Úr hangja lesz terítéken. A helyszín - mint mindig - az Uránia. Február 5. 18 óra – Petőfi Irodalmi Múzeum: Ez volt a mi életünk – Lengyel Balázs és Nemes Nagy Ágnes-est.

Február 6-án a Faludi Akadémia 6.45 játékfilmes sorozatában Andrej Zvjagincev, orosz rendező Szeretet nélkül című filmjét láthatják majd az érdeklődők a Puskin moziban!

Néhány nap és itt a >Finn Filmnapok is!
Február 6-10. Toldi mozi! Jegyek már kaphatók! Nézd meg a teljes műsort!

Február 7-8: Dehumanizáció: az elkövető alakja az irodalomban, a filmben és a filozófiában.
ELTE, BTK, Anglisztika Tanszék, R 356.

Február 9-én 11 órakor Gulyás Gábor tart tárlatvezetést Bukta Imre kiállításán, a Kieselbach Galériában.

Február 8-án Gyimesi est a Zerkula Zenekarral, a Virics Bandával, a gyimesfelsőloki Kesice Táncegyüttes táncosaival a Budai Fonóban.

Február 9-én 17 órakor: A Maria Callas-sztori Premier előtt az Urániában.

Február 10-én 16 órától Díjnyertes rövidfilmek láthatók a Toldi moziban.

Február 13-án kezdődik az 5 napon át tartó Cseh Filmkarnevál.
A helyszín: Toldi mozi.

Február 13-án 18 órakor a Magvető Caféban az On the Spot dokumentumfilmjeinek alkotóival - Cseke Eszterrel és S. Takács Andrással - beszélget Plankó Gergő Világproblémák: Mi közünk hozzájuk? címmel.
A belépés regisztrációhoz kötött, kéretik előre jelezni a részvételt!

Február 13-án, 18h 45-kor a Faludi klub keretében látható Domokos János nagy hatású, klubunkban is vetített filmje, A te neved (2018) 53' Helyszín: Puskin mozi

Február 16-án 10 órakor: Fürdőnap a múzeumban.

Február 16., szombat 11:00, Uránia: Exhibition: Leány gyöngy fülbevalóval és más kincsek hollandiából.
Johannis Vermeer "Leány gyöngy fülbevalóval" című képe rejtélyek sokaságát veti fel, ezek nyomába ered egy nagyon szép film is.

ELTE FILMNAPOK: Február 16-17. Bem mozi.

Az Uránia Itáliai utazások című sorozatának újabb állomása: február 18., hétfő, 18:30-as kezdéssel a Toszkán szépség (a film 16 éven aluliaknak nem ajánlott).

Február 18: 19 h 30 Magvető Café: Miért rosszak/jók a magyar filmek? (Revizor OFFline)


Kulturális hírek, olvasnivalók:

Ezek a tavalyi filmek kapták a Magyar Filmkritikusok díját - HVG.hu
.
Sok az ismerős név, többekkel személyesen is találkozunk is a tavaszi sorozatunkban!
Szívből gratulálunk!

"Jancsó Miklós úgy beszélt velünk, mintha mi lennénk a Cahiers du Cinéma" - interjú Szekfü Andrással, az Így filmeztünk című interjúkötet szerzőjével.

Sikeres évet tudhat maga mögött az Uránia: a különböző programokra, fesztiválokra és tematikus sorozatokra közel 130000 jegyet váltottak a nézők, amiből minden negyedik magyar filmre szólt.

Örömmel adjuk közre Marik Noémi Jászberényi Sándorral készített interjúját:
"Az élettel ellentétben a novelláimnak van értelme"


Hogy jobban értsük a körülöttünk-velünk élő közösségek ceremóniáit, szokásait, valamint az ezekre épülő művészeti alkotásokat, Misevlog indul februárban: a 12 részes sorozat a szentmisét, annak részeit, lefolyását ismerteti meg.

Rimóczi Tamás kollégánk is elkötelezett munkatársa a Kék Vonal-nak. Íme, a fontos szolgálatot végző szervezet éves jelentése.

Maradandó kulturális élményeket kívánunk minden olvasónknak és reméljük, nézőként klubunkban is találkozunk!
2019.01.28. Ha tél, akkor téli sportok – ha műkorcsolya, akkor az Én, Tonya, s ha szakértő, akkor Marti Zsófia, aki gyermekkora óta szenvedélyesen követte a sportág nagyjainak szereplését, így Tonya Harding karrierjét is. Köszönjük a rengeteg ismeretet, a lebilincselő tájékozottságot, melyet sportkommentátorok is megirigyelhetnének. Nagyon jót beszélgettünk egy sokrétű és felkavaró történet kapcsán: köszönet minden résztvevőnek!

FONTOS!!!
A hónap végén, 29-én nem klubunkban nézünk filmet: mint az V. BIDF-en szereplő A szívem apáé című norvég dokumentumfilm nagykövetei várjuk a filmbarátokat 12:45-re, a Cinema City Aréna 8-as termébe.
Ahogy a mellékelt linken is olvasható: a Göteborg Film Festival különdíját elnyerő alkotás nagykövete: Dr. Purebl György főorvos és a Petőfi Sándor Gimnázium "Láss, ne csak nézz" filmklubja.
Még egyszer az időpontok: január 29. kedd, 12:45 illetve január 30. szerda, 19:45.

A film előzetese itt érhető el.


A tematikát megőrizve – Akadályok, korlátok, kiutak - készül klubunk tavaszi sorozata, egyelőre egyeztetés alatti fázisban, így a teljes műsortervet nem tudjuk még közreadni. Az első vetítésünket február 5-én tartjuk, akkor Vittorio de Sica Biciklitolvajok című filmjét nézzük és beszéljük meg együtt. Szakértő vendégünk Rudolf Dániel lesz.

Február 12-én fél 4-től a Loving című angol-amerikai film lesz műsoron, mely megtörtént eseményeken alapul, a fekete bőrű Mildred és a fehér Richard Virginia állambeli meghurcolásáról szól, ahol a vegyes házasságot nem tolerálta a törvény. Végül az American Civil Liberties Union a képviseletükben beperelte Virginia államot az alkotmány megsértéséért. Vendégünk a filmet sorozatunkba ajánló filmbarátunk, Király Balázs.

Házunk tája hírei:

Ismét az eget kémlelték nagy múltú csillagász szakkörünk tagjai a holdfogyatkozás kapcsán
: a jó hangulatú éjszakázást Dessewffy Anna képei is megörökítették – köszönet a hűséges dokumentálásért.

A Budapest megyei diákolimpián a V.-VI. korcsoportos lány röplabda csapatunk nyert a Városmajor Gimnázium csapata ellen. Gratulálunk!

Bordács Erika kolléganőnk jóvoltából már most szerveződik az idei Öregdiák-találkozó, melyet március 8-án 17.00 órától rendezünk meg: ebben az évben a 10, 20, 30, 40, 50, 60, sőt 70 éve érettségizett diákjainkat várjuk szeretettel iskolánkba!
Kérjük, segítsenek az egykori osztály- és iskolatársak értesítésében, ill. elérhetőségeik megadásában.


Kulturális programok, ajánló:

A Pótkulcsban
, Pethő Zoltán klubjában január 28-án, 18h 30-tól a Szeretet nélkül című film lesz műsoron.

Január 24. – február 16: Bukta Imre kiállítása a Kieselbach Galériában: Nálunk, vidéken.

Január 28-án 17 órakor Filmmesélés avagy történetmesélés a filmekben előadás az ELTE-n.

Január 28., hétfő, 19:00: Pawel Pawlikowski Ida, majd február 1. péntek, 19:00: Pawel Pawlikowski Hidegháború című filmje - amelyet még egyszer láthatunk premier előtt - nemcsak Cannes-ban nyert, de év végén tarolt az Európai Filmdíj főbb kategóriáiban is.

Január 28-án a 80 esztendős Kiss Anna költőt köszöntik a Pesti Vigadóban a Nem múlik el a világ című koncert keretében.

Január 29-én A magyar plakátművészet első aranykora címmel nyílik kiállítás a BÁV Apsztistermében (1052 Budapest, Bécsi utca 3.).

Január 30-án 18:00–21:00 Teleki téri mesék az Ars Sacra Filmklubban, a Párbeszéd Házában.

Szintén január 31-én 18 órakor A budapesti presszók történetéről hallhatunk a Molnár C. Pál Műterem-Múzeumban: Zeke Gyula kultúrtörténész tart előadást Cziffra György emlékkiállításán.

Január 31. – február 3. – FACT Fesztivál
A budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem nemzetközi találkozója. A fesztivált kiegészíti egy szakmai konferencia is, amelynek fő témája a színházművészeti nevelés. Helyszín: Színház- és Filmművészeti Egyetem

Január 31-én 20 órai kezdettel a VAN filmzenekar bemutatja Reisz Gábor Rossz versek című filmjének zenéjét az A38 Hajón.

Február 2-án 17h 30-kor filmvetítéssel emlékeznek Simone Weil-re az életéről készült francia dokumentumfilm vetítésén (francia nyelven, magyar felirattal, r.: Florence Mauro) a Három Hollóban! Vendég: Jelenits István, piarista szerzetes, tanár, irodalmár.

Február elején a Soldivision alternatív filmterjesztő igazi moziélményt kínál a vállalkozó kedvű filmrajongóknak a saját lakásukban, a barátaik körében. A lakásmozi keretein belül a jelentkezők otthonuk kényelmében nézhetnek meg olyan filmeket (nemcsak hazai és külföldi játék-, de különleges dokumentum- és kísérleti filmeket is), melyek moziban nem – vagy csak alig láthatók. A kínálatból: Halász Glória az indiai savtámadásokról szóló Rupa butikja című alkotását és Lichter Péter Üres lovak című kísérleti játékfilmjét – premier előtt láthatják az érdeklődők. De választható az Így csajozz egy földönkívülivel, A monostor gyermekei vagy Bogdán Árpád Genezis című filmje is.

A tíz éve elhunyt Cseh Tamásra két koncerttel is emlékeznek barátai, tisztelői: február 3-án 17.00, illetve 20.00 órai kezdettel. Helyszín: Budapest Kongresszusi Központ.

Az Itáliai utazás filmsorozat keretében február 4-én, 18:30-kor A lány és a költő.
A helyszín: az Uránia díszterme.

Február 5. 18 óra – Petőfi Irodalmi Múzeum: Ez volt a mi életünk – Lengyel Balázs és Nemes Nagy Ágnes-est.

Február 7-8: Dehumanizáció: az elkövető alakja az irodalomban, a filmben és a filozófiában.
ELTE, BTK, Anglisztika Tanszék, R 356.

Február 10-én 16 órától Díjnyertes rövidfilmek láthatók a Toldi moziban.

Február 13-án kezdődik az 5 napon át tartó Cseh Filmkarnevál. A helyszín: Toldi mozi.

Február 13-án 18 órakor a Magvető Caféban az On the Spot dokumentumfilmjeinek alkotóival - Cseke Eszterrel és S. Takács Andrással - beszélget Plankó Gergő Világproblémák: Mi közünk hozzájuk? címmel.
A belépés regisztrációhoz kötött, kéretik előre jelezni arészvételt!


Kulturális hírek, olvasnivalók:

1919 január 27-én hunyt el Ady Endre, a temetéséről a korabeli filmhíradó is tudósított.

Elhunyt Michel Legrand, a Cherbourgi esernyők és A rochefort-i hölgyek című zenés filmek zeneszerzője. Nyolcvanhat éves korában érte a halál Párizsban - közölte szombaton szóvivője.

Putyintól a digitális guberálókig - Sós Ágnes a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválról.

Deák Kristóf A legjobb játék című alkotása A legjobb Európai Unióból származó kisfilm díját nyerte el a 28. Flickerfest Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon.

Kis Hajni a Last Call-ért a legjobb rövidfilm díját, a Ruben Brandt, a gyűjtő a Sky Arte televízió különdíját nyerte el a közép-európai filmek nagy presztízsű filmfesztiválján Triesztben.

A Primanima fesztivál 2018-ban túllépett azokon a kereteken, amit Budaörs infrastuktúrája lehetővé tett számára. Vajon mit lehet kezdeni egy kisvárosban egy olyan film és zenei fesztivállal, amelyen már több, mint 500 akkreditált résztvevő volt jelen? Mi lesz veled Primanima?
A Budaörsi Városi Televízió adása.

Idén ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját a Blue Duck Arts. Sokszínű társaságról van szó: színész, író, vágó, bölcsész, mérnök, operatőr és grafikus is akad köztük. Civil elfoglaltságuk mellett viszont teljes erőbedobással dolgoznak a forgatókönyveiken, a közös projektek megvalósításán. Gratulálunk, reméljük hamarosan találkozunk, Petrik András!

Megérkezett Kárpáti György Mór (Erdő, Gólyatábor, Provincia című Cannes-t és Berlinalét megjárt filmek rendezője) szabadságharcos filmjének előzetese! Terveink szerint a filmet (Guerilla) klubunk nézői is láthatják áprilisban.

A hétvégén elindult az Elles tournent – Dames Draaien fesztivál Belgiumban, mely kizárólag női rendezők munkáit vetíti. Hazánkat Mészáros Márta képviseli az Aurora Borealis-szal.

Óriási sikert aratott a Magyar Nemzeti Filmalap – Filmarchívum karácsonyi meglepetése, a 100 Filmajándék, melynek keretében december 21-től január 4-ig 100 filmet tettek szabadon elérhetővé a Filmarchívum videomegosztó csatornáján. A filmek mintegy 420 ezer kattintást könyvelhettek el.

A nemrégiben Budapesten kiállító Bukta Imréről Szalay Péter filmrendező készített közérzetfilmet.
Így megy ez falun, igaz, Galuska?


A Holnap Kiadó Az építészet mesterei sorozatának két kötete is féláron kapható a honlapról rendelve, illetve a Zenta utcai boltban:
Hauszmann Alajos
Torockai Wigand Ede


I Dance Hungary néven angol nyelvű honlap indult a táncházmozgalom külföldi erősítése érdekében, hogy a magyarul nem beszélő közösségek szorosabban tudjanak kapcsolódni a magyar kultúrához. A hiánypótló online felületen elérhető angol nyelvű tánckurzus sorozat, valamint énekoktató és háttérismereti kisfilmek segítségével a világon bárki elsajátíthatja a magyar néptáncokat.

Elkezdődtek a Gloria próbái. Hajdu Szabolcs rendezi Branden Jacobs-Jenkins darabját Totth Benedek fordításában. Izgalmas, pörgős előadás ígérkezik a szövegkönyv alapján, helyszín egy 2000-es évek menő szerkesztősége, az emberi viszonyokat és a média hatását tökéletesen leképezi a darab. Korrajz. A Radnóti Színház ezt a bemutatóját a TESLA LOFT termében tartja, március 9-től látható ebben a játékterünkben.

Gyönyörködjünk egy kicsit: Gangvégek, avagy egyszer a körfolyosó is véget ér.

Kérjük, támogassák-támogassátok a BIDF fesztivált, tartsanak/tartsatok velünk a vetítésekre és találkozzunk rendszeresen klubunkban is!
2019.01.21. Január 15-én tehetséges PETŐFILMeseinket, Balla Bencét, Faragó Pétert, valamint Pálinkás Barbarát mutathattuk be közönségünknek emlékezetes délután keretében. Örömmel néztük Balla Bence ritka nagy emberi érzékenységről tanúskodó, kiváló témájú dokumentumfilmjeit, valamint a történelmi munkáiba bevezető trailert. Péter és Barbara filmjeit az emberi kapcsolatok iránti figyelem, a társadalmi és közösségi igazságkeresés vezérli, a utolsó pillanatig feszült figyelemre késztetve a nézőt. Köszönjük, hogy eljöttek és további sikereket kívánunk!
Köszönet minden érdeklődőnek és a megjelent filmes barátainknak is a sok jó tanácsért és előremutató megjegyzésért az alkotók nevében is.
Reméljük, valamennyiüktől felhatalmazást kapunk arra, hogy munkáikat az osztályközösségeinkben is vetíthessük és megbeszéljük, mert fontos dolgokról szólnak!

Január 22-én műsorunkon az Én, Tonya, melynek szakértő vendége sokoldalú kolléganőnk, Marti Zsófia, aki a korcsolyázó Tonya Hardingról is szinte mindent tud…
Az alábbi beharangozóban őt idézzük:
A műkorcsolyázó Tonya Harding története a '90-es évek egyik legnagyobb botránya volt a sportban és az észak-amerikai médiában, melynek híre a kereskedelmi adóknak köszönhetően hazánkba is eljutott. Elképzelhető-e, hogy egy sportoló közreműködjön legnagyobb ellenfele ártalmatlanná tételében? A jéghercegnők privilegizált világába valóban beférkőzött volna egy szegény családból származó gonosz boszorka?
A bíróság, a média és a közvélemény is meghozta a maga ítéletét, azonban a mai napig sok kérdés maradt megválaszolatlanul. Lehetséges-e, hogy Tonya nem az a boszorkány, akinek akkoriban kikiáltották, hanem ő maga is áldozat? Hihetünk-e visszaemlékezéseinek? Hogyan él most, 25 évvel az események után? Lehet-e, kell-e filmes eszközökkel szerethetővé tenni egy közutálatnak örvendő szereplőt? Hogyan kezelték az alkotók az egymásnak ellentmondó véleményeket, forrásokat? Hogyan tudtak távolságot tartani, és kerülték el azt, hogy állást kelljen foglalniuk a kérdésben? A film egyik erőssége éppen az ironikus elbeszélésmód.
A műkorcsolya jó alkalmat nyújt arra, hogy Tonya Harding történetén túl is elgondolkodjunk sport és művészet, sport és pénz, illetve akár a sport és politika viszonyáról… Mert Tonyáénál sokkal nagyobb horderejű botrányok is megrázták a korcsolyavilágot, pl. a 2002-es és a 2014-es Olimpiai Játékokon is, bizonyítva, hogy a műkorcsolyázók világa nem csupa csillogás… A filmet Craig Gillespie rendezte, Steven Rogers forgatókönyve alapján. A főszerepet az alakításáért Oscar-jelöléssel díjazott (és a szerep kedvéért "megcsúnyult") Margot Robbie alakítja, Tonya édesanyját pedig a többek között a West Wing (Az elnök emberei) és a Mom c. sorozatból ismert Allison Janney formálja meg, aki megdöbbentő alakításával megérdemelten nyerte el a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscar-díjat."

FONTOS!!!
A hónap végén, 29-én nem klubunkban nézünk filmet: mint az V. BIDF-en szereplő A szívem apáé című norvég dokumentumfilm nagykövetei várjuk a filmbarátokat 12:45-re, a Cinema City Aréna 8-as termébe. A film egy drogfüggő, börtönviselt apa és lányának kapcsolatát követi: azt az erőfeszítést, ahogy Sofia, a saját történetét filmre vivő rendező szeretne visszatalálni ahhoz az apához, akinek emlékét gyermekkora óta őrzi… Úgy gondoljuk, a film problematikája nem ismeretlen a droggal, egyéb szenvedélybetegséggel, konfliktusokkal küzdő családokban és fontos tanulságokkal szolgálhat a nézőknek. Megköszönjük, ha megosztják híreinket és másokat is buzdítanak a részvételre. A film megtekintését különösen ajánljuk a középiskolás korosztálynak, csoportosan is!
Ahogy a mellékelt linken is olvasható: a Göteborg Film Festival különdíját elnyerő alkotás nagykövete: Dr. Purebl György főorvos és a Petőfi Sándor Gimnázium "Láss, ne csak nézz" filmklubja.
Még egyszer az időpontok: január 29. kedd, 12:45 illetve január 30. szerda, 19:45.

A film előzetese itt érhető el.


A továbbiakban:

A tematikát megőrizve készül a tavaszi sorozat műsora, melyet január végén hirdetünk meg. Az Akadályok, korlátok, kiutak tematika sok tartalékkal bír, lesz mit nézni és megbeszélni! Az első vetítésünket február 5-én tartjuk.

Házunk tája hírei:

Sikeresen lezajlott az idei sí-tábor!

Köszönet a kísérő kollégáknak a messzemenő figyelemért és a jó hangulatért!

Bordács Erika kolléganőnk jóvoltából már most szerveződik az idei Öregdiák-találkozó, melyet március 8-án 17.00 órától rendezünk meg: ebben az évben a 10, 20, 30, 40, 50, 60, sőt 70 éve érettségizett diákjainkat várjuk szeretettel iskolánkba!
Kérjük, segítsenek az egykori osztály- és iskolatársak értesítésében, ill. elérhetőségeik megadásában.


Kulturális programok, ajánló:

A Pótkulcsban
, Pethő Zoltán klubjában január 21-én, 18h 30-tól a Férfiak, nők, gyerekek című film lesz műsoron.

Január 21. (hétfő) 10 óra. – Az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete "Teljes dallamtérkép…" A népzenei monográfia műfaji vizsgálata címmel rendez konferenciát.
Helyszín: Pesti Vigadó, Makovecz terem

Január 21-én, hétfőn, 18.00 órától Urbán Ádám fotográfus Hossala Tamás kurátor közreműködésével tart tárlatvezetést Urbán Ádám Esély című kiállításán. Az eseményen való részvétel ingyenes.

Január 21. 18:30 - Cinemascope - A Metropolitan Egyetem 2018-ban diplomázott hallgatóinak fesztiválja, a helyszín az Uránia. A vetítések ingyenesek. Mellékeljük a részletes programot:
I. blokk
18:30 - 20:15
Figyelj már oda (13'38") rendező: Almási Zsolt
Fiú a kútról (21'24") rendező: Pekár Áron
Szobanövények (18'22") rendező: Jakobetz Zoltán
Idegenek (30'18") A producer specializációs Mozgóképművész hallgatók szkeccsfilmje/rendező: Balogh Dorottya, Kárpáti László, Molnár Péter Miklós,Török Éva, Moldovai Katalin
Narancs útelvél (19'42") rendező: Fazekas Gyöngyi

II. blokk
20:30 - 22:10
A játékgyáros (11'11") rendező/szerkesztő: Hegyesi Fanni
Maradj velünk (20'30") rendező: Bajor Marcell
Les (11'27") rendező: Rácz Dia
Kata (20'00") rendező: Makláry Eszter
Szokásjog rendező: Füzes Dániel

Január 24. csütörtök 17:00 óra: Arnóti András festészete címmel nyílik kiállítás A cím: Bp. V. Honvéd tér 10/a bal lh II. em.

Január 24. 20h 30 - KóBORdal címmel Fekete Bori és Bolya Mátyás ad izgalmas koncertet a Lumen kávéházban. Miről énekeltek valójában a trubadúrok? Miért nem tanultuk az iskolában Janus Pannonius itáliai epigrammáit? Mit gondolt a fiatal Balassi Bálint a borról és a szép nőkről? Berzsenyi a pillanat hatalmáról? Miért írta Bartók egyes népzenei lejegyzéseire, hogy illetlen? Fekete Bori éneke mellé Bolya Mátyás varázsol hangszeres kíséretet; a népdalok és történeti énekek mellett tréfás elbeszélések segítenek bepillantani a zenetörténet – és egyúttal a kultúrtörténet – kevésbé ismert fejezeteibe.

Január 24., csütörtök, 19:00–22:00: Bukta Imre kiállításának megnyitója a Kieselbach Galériában: Nálunk, vidéken.

2019 januárjában lesz harminc éve, hogy elhunyt Salvador Dalí, a szürrealizmus zseniális mestere. A művészet templomai ismeretterjesztő sorozat következő része Dalí és múzsája-alkotótársa, Gala életén és művészetén vezeti végig a nézőket. A bemutatóra szinte napra pontosan az évfordulón, január 24-én kerül sor, először 18:30-tól, másodszor 20:45-től. Mindkét vetítés előtt klubunk kedves vendége, Bodor Kata művészettörténész, a Szépművészeti Múzeum munkatársa tart bevezető előadást. A helyszín az Uránia díszterme.

Január 27., vasárnap, 14:00: Schindler listája (a film 16 éven aluliaknak nem ajánlott): a film premierjének 25. évfordulója alkalmából, a holokauszt nemzetközi világnapján.

Január 27-én, vasárnap, 15 órától a Capa Központ meghívására Lentulay Edina meseterapeuta kiscsoportos foglalkozást tart fiataloknak és felnőtteknek a művészetterapeuták, fotográfusok és gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalok együttműködését bemutató KÉP-ÉLMÉNY kiállításhoz kapcsolódóan.
Melyik arcodat veszed fel ma? A kedveset, barátságosat vagy a dühöset, ijesztőt? Mit üzen a belsőd, mit kíván a környezet? Ezek voltak a KÉP-ÉLMÉNY kiállítás részeként is bemutatott maszkos meseterápiás projektet elindító gondolatok.

Január 27. 19 óra: Ady Endre – emlék-est (Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti és Irodalmi Tagozata által szerkesztett emlékműsor). Helyszín a Pesti Vigadó Díszterme. Január 28. – február 3. – Itt az V.BIDF!
Kiváló dokumentumfilmek a világ minden tájáról! Már folyik a jegyárusítás!
A művészeti élet és a sajtó elismert szereplőiből álló rangos, nemzetközi zsűri, valamint nemzetközi diák- és nyugdíjas zsűri dönt a díjakról öt kategóriában. A teljes program itt böngészhető. A filmek vetítése után a közönség találkozhat a meghívott alkotókkal is.

Január 28-án 17 órakor Filmmesélés avagy történetmesélés a filmekben előadás az ELTE-n. Január 28., hétfő, 19:00: Pawel Pawlikowski Ida, majd február 1. péntek, 19:00: Pawel Pawlikowski Hidegháború című filmje - amelyet még egyszer láthatunk premier előtt - nemcsak Cannes-ban nyert, de év végén tarolt az Európai Filmdíj főbb kategóriáiban is.

Január 31. – február 3. – FACT Fesztivál
A budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem nemzetközi találkozója. A fesztivált kiegészíti egy szakmai konferencia is, amelynek fő témája a színházművészeti nevelés. Helyszín: Színház- és Filmművészeti Egyetem

Február elején a Soldivision alternatív filmterjesztő igazi moziélményt kínál a vállalkozó kedvű filmrajongóknak a saját lakásukban, a barátaik körében. A lakásmozi keretein belül a jelentkezők otthonuk kényelmében nézhetnek meg olyan filmeket (nemcsak hazai és külföldi játék-, de különleges dokumentum- és kísérleti filmeket is), melyek moziban nem – vagy csak alig láthatók. A kínálatból: Halász Glória az indiai savtámadásokról szóló Rupa butikja című alkotását és Lichter Péter Üres lovak című kísérleti játékfilmjét – premier előtt láthatják az érdeklődők. De választható az Így csajozz egy földönkívülivel, A monostor gyermekei vagy Bogdán Árpád Genezis című filmje is.

A tíz éve elhunyt Cseh Tamásra két koncerttel is emlékeznek barátai, tisztelői: február 3-án 17.00, illetve 20.00 órai kezdettel. Helyszín: Budapest Kongresszusi Központ


Kulturális hírek, olvasnivalók:

Néhány emlékezetes évforduló:


A 196 éve született Madách Imre.
1921-ben, január 19-én született Mészöly Miklós.
18 éve hunyt el Sinkovits Imre Kossuth-díjas színművész, a Nemzet Színésze.

Mindhárman a magyar kultúra megkerülhetetlen alakjai.

Életének 75. évében hosszú betegség után elhunyt Andy Vajna, a magyar és a nemzetközi filmipar meghatározó alakja, filmproducer, nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos. A Magyar Nemzeti Filmalap Andy Vajnát saját halottjának tekinti.

A Magyar Operatőrök Társasága és a Magyar Operatőrök Iskolája együttműködésében, a Sparks kamera és lámpakölcsönző céggel közösen idén második alkalommal rendezik meg a Kovács László és Zsigmond Vilmos Operatőr Versenyt. Január 31-én, csütörtökön este 19 órakor a Pesti Vigadó nagytermében tartják a díjátadó rendezvényt. Már nyilvánosságra került, hogy Vagyóczky Tibor, Gyurikó László és Pap Ferenc életműdíjban részesül.
Idén első alkalommal a Bojkovszky Béláról elnevezett díjat kiemelkedő életművért Marton József fővilágosító kapja. A versenyzők közt van Dévényi Zoltán is, akivel klubunk nézői is találkozhattak Kovács István filmjei vetítésén.

A 69. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon magyar résztvevőknek szurkolhatunk majd, hiszen két hazai animációt is beválogattak a rövidfilmes versenyprogramba. Tóth Luca a Lidérc úrral, Buda Flóra Anna pedig az Entropia című MOME-s diplomafilmjével szerepel.

Már csak néhány nap és január 22-én eldől, hogy idén is lesz-e magyar jelöltje az Oscar-díjnak? Tóth Barnabás szinkrontolmácsokról szóló kisfilmje kategóriája tíz esélyese között szerepel.

A velencei filmfesztiválon debütált, most pedig a rangos svéd fesztiválon, Göteborgban száll versenybe Szőcs Petra első nagyjátékfilmje, a Déva. A misztikus hangulatú, az 'Új hangok' szekcióban szerepel.

A Trieszti Nemzetközi Film Fesztivállal egy időben zajlik a When East Meets West szakmai program, ahol a koprodukciós prezentációs fórumon a legnépszerűbb projekt Till Attiláé.

Január 24-én Párizsban látható Vranik Roland filmje, Az állampolgár a Kino Visegradban. A vetítés után a közönség a rendezővel beszélgethet.

Ipar- és tervezőművészek sorozatcímmel jelzett kötetsort indított el az MMA Kiadó. Az új sorozat bemutatja az MMA Iparművészeti Tagozatának tagjait és munkásságát. Megismerhető a művészek pályaképe, művészi hitvallása, továbbá a velük készült interjúk során bepillantást nyerhetünk az alkotók életébe, műveik keletkezésének történetébe. A kismonográfiák egyben albumok is, hiszen a köteteket a legfontosabb művekről készült fotók illusztrálják. A könyvek végén lévő Függelékek pedig segítik az életutak fontos állomásainak megismerését. Mezei Gábor bútortervezőről Kernács Gabriella, míg P. Benkő Ilona keramikusművészről Csenkey Éva állított össze színvonalas kismonográfiát.

Kedves barátaink, Persányi Norina és Fitos Adrián is az Új-Nautilusban publikált nemrégiben. Gratulálunk és olvassuk őket.

Szvoren Edina nyerte el az idei Mészöly Miklós –díjat, melyet a Mészöly Miklós irodalmi hagyatékát gondozó egyesület 2004-ben alapított. A díjátadón Szörényi László méltatásában megjegyezte, hogy az írónő szereti rejtélyességgel felruházni minden szereplőjét", több párhuzamot említett Mészöly és a díjazott művei között.

"Együtt vagyunk felelősek a filmért" – Beszélgetés Ugrin Juliannával, aki az Éclipse Film alapítójakét és producereként egyre több sikeres dokumentumfilmmel került a figyelem középpontjába, mint például Az Egy nő fogságban vagy a Könnyű leckék.

Magyar művészeti katalógusok, ritkaságok vásárolhatók a Klauzál tér 13-ban, a Raklapos könyvvásáron.

És végül egy kis természet on-line erdélyi tájakról…

Kérjük, támogassák-támogassátok a BIDF fesztivált, így tartsanak/tartsatok velünk január 29-én 12:45-kor és találkozzunk rendszeresen klubunkban is!
2019.01.14. Január 8-án a Kafka című filmmel nyitottuk az újévet: köszönet minden lelkes és kitartó nézőnek, aki ezen a délutánon velünk tartott és a beszélgetésben is részt vett. Sajnáltuk, hogy a próba-érettségi miatt nem láttunk végzős diákokat, pedig bizonyára hasznos lett volna számukra az élmény.
Külön köszönet vendégeinknek; Sólyom Attilának és Varga Zoltánnak, akik remek szakértő párost alkottak, sokat tanulhattunk tőlük: noha más-más kiindulópontból közelítettek az értelmezéshez, egy tipikus kafkai jegyekből építkező filmet, egy koherens kafkai világképet segítettek feltárni és még a filmes ízlésükben is sok a közös pont.
Visszavárjuk mindkettejüket a következő évadokban is: Varga Zoltánt úgy is mint a méltatlanul elfeledett, alulértékelt filmek újra-felfedezőjét! Ezúttal is igaza volt Steven Soderbergh munkája kapcsán.

További januári előadásaink:

Január 15-én tehetséges PETŐFILMeseinket, FARAGÓ PÉTERT és BALLA BENCÉT várjuk, akik egy-egy csokor rövidfilmmel mutatkoznak be.
Péter már mint a Metropolitan Egyetem filmes hallgatója, Bence pedig mint most érettségiző petőfis hozza el néhány munkáját. Szeretettel várunk minden érdeklődőt, barátot kedden, fél 4-re!
Január 22-én műsorunkon az Én, Tonya, melynek szakértő vendége sokoldalú kolléganőnk, Marti Zsófia, aki a korcsolyázó Tonya Hardingról is szinte mindent tud…

FONTOS!!!
A hónap végén, 29-én nem klubunkban nézünk filmet: mint az V. BIDF A szívem apáé című dokumentumfilmjének nagykövetei várjuk a filmbarátokat 12:45-re, a Cinema City Aréna 8-as termébe. A film vetítéseinek népszerűsítése a filmklubozás népszerűsítése is, így köszönjük, ha olvasóink továbbadják a hírét és hálásak lennénk, ha klubunkat a film vetítésein való részvételükkel segítenék!
Még egyszer az időpontok: január 29. kedd, 12:45 illetve január 30. szerda, 19:45. A film előzetese itt érhető el.

A tematikát megőrizve készül a tavaszi sorozat műsora, melyet január végén hirdetünk meg. Az Akadályok, korlátok, kiutak-tematika sok tartalékkal bír, lesz mit nézni és megbeszélni!

Házunk tája hírei:

Iskolánk színkörében már folynak az idei előadás próbái: örömmel jelentjük, hogy Moliere Tartuffe című darabjának átiratát láthatjuk majd márciusban ifjú színművészeink előadásában. A rendező Flaskay Zsuzsa.

Kulturális programok, ajánló:

A Pótkulcsban, Pethő Zoltán klubjában január 14-én, 18h 30-tól A boldogságtól ordítani című film lesz műsoron.

AAz Egy nap délelőttönként is látható az Art+ Cinemában (Budapest, Erzsébet krt. 39.), hála a forgalmazó Vertigo Médiának!
Január 17., csütörtök, 10h

Január 12. – február 10. – Balázs János festményei a Műcsarnokban: Balázs János (1905–1977) a két osztályt végzett, vidéki cigánytelepen élő festőművész és költő 63 esztendősen kezdett festeni, életművét mindössze 8 év alatt hozta létre. Szűkebb pátriájában, Salgótarjánban ezután hamar felfedezték, itt rendezték meg első kiállítását a hatvanas évek végén, és azóta is lelkiismeretesen ápolják az emlékét. A legjelentősebb számban magángyűjtők őrzik a rövid, de termékeny, egyedülálló életmű darabjait – mindenekelőtt Horn Péter, akinek a gyűjteményéből a Műcsarnok kiállításának anyaga kikerült.

Január 14-én 18 órától a KÉP-ÉLMÉNY kiállításhoz kapcsolódva a Lágy eső című filmet vetítik a Capa Központban. A film után Nagy Dénes rendezővel, Dobos Tamás fotográfus-operatőrrel, valamint Hossala Tamással, a KÉP-ÉLMÉNY projekt vezetőjével beszélget Mucsi Emese, a KÉP-ÉLMÉNY kiállítás kurátora.

Január 14., hétfő, 19:00: Egon Schiele - A halál és a lányka az Uránia vásznán!

Január 17–18. – Rejtett történetek - az életreform-mozgalmak és a művészetek 2 napos nemzetközi konferencia lesz angol és német nyelven a Műcsarnokban, mely a Műcsarnok jelenlegi alapkiállításához, a hamarosan záruló Rejtett történetek - az életreform-mozgalmak és a művészetek tárlathoz kapcsolódik.

Január 16-án 19:30-kor, az Uránia Nemzetek zenéje című kamarakoncert-sorozatában Spanyol-argentin est következik Szabó Péter gordonka-, Oláh Vilmos hegedű- és Lajkó István zongoraművész közreűködésével.

Január 16-án nyílik Stefanovics Péter Munkácsy-díjas képzőművész kiállítása a B32 Galéria és Kultúrtérben (Budapest XI. kerület, Bartók Béla út 32.).

Január 18-án 18 órakor Köböl Vera fotói Kenedi János lakásában címmel kiállítás nyílik a Fugában.

Január 17-én este Radu Jude román rendező új filmjét, a Bánom is én, ha elítél az utókor-t láthatjuk az Urániában. A cím a II. világháborúba a németek oldalán belépő román állam hadseregének 1941-es odesszai mészárlására utal.

Itáliai utazás – az Uránia sorozatának következő darabja: Dogman - A kutyák királya – Premier előtt!!!, január 18., péntek, 20:00

Január 19-én Hamvas Béla Nap a Műcsarnokban
Ötven éve, 1968-ban hunyt el Hamvas Béla esszéíró, filozófus, a magyar kultúra egyedülálló alakja. A Rejtett történetek – az életreform-mozgalmak és a művészetek c. kiállításhoz kapcsolódva a Műcsarnok a Hamvas Béla Alapítvány közreműködésével egész napos eseménysorozattal idézi meg Hamvas Béla szellemi örökségét.



Január 19., szombat, 20:30: Csodálatos fiú az Urániában.
Megtalálja-e az utat egy apa fia szívéhez, hogy megmentse őt. Ez a kérdése ennek a küzdelmes apa-fiú történetnek.

Január 21. 18:30 - Cinemascope - A Metropolitan Egyetem 2018-ban diplomázott hallgatóinak fesztiválja, a helyszín az Uránia. A vetítések ingyenesek.

Január 24., csütörtök, 19:00–22:00: Bukta Imre kiállításának megnyitója a Kieselbach Galériában: Nálunk, vidéken.

2019 januárjában lesz harminc éve, hogy elhunyt Salvador Dalí, a szürrealizmus zseniális mestere. A művészet templomai ismeretterjesztő sorozat következő része Dalí és múzsája-alkotótársa, Gala életén és művészetén vezeti végig a nézőket. A bemutatóra szinte napra pontosan az évfordulón, január 24-én kerül sor, először 18:30-tól, másodszor 20:45-től. Mindkét vetítés előtt klubunk kedves vendége, Bodor Kata művészettörténész, a Szépművészeti Múzeum munkatársa tart bevezető előadást. A helyszín az Uránia díszterme.

Január 27., vasárnap, 14:00: Schindler listája (a film 16 éven aluliaknak nem ajánlott): a film premierjének 25. évfordulója alkalmából, a holokauszt nemzetközi világnapján.

Január 27. 19 óra: Ady Endre – emlék-est (Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti és Irodalmi Tagozata által szerkesztett emlékműsor). Helyszín a Pesti Vigadó Díszterme.

Január 28. – február 3. – Itt az V.BIDF!
Kiváló dokumentumfilmek a világ minden tájáról! Már folyik a jegyárusítás!
A művészeti élet és a sajtó elismert szereplőiből álló rangos, nemzetközi zsűri, valamint nemzetközi diák- és nyugdíjas zsűri dönt a díjakról öt kategóriában. A teljes program itt böngészhető. A filmek vetítése után a közönség találkozhat a meghívott alkotókkal is.

Január 28., hétfő, 19:00: Pawel Pawlikowski Ida, majd február 1. péntek, 19:00: Pawel Pawlikowski Hidegháború című filmje - amelyet még egyszer láthatunk premier előtt - nemcsak Cannes-ban nyert, de év végén tarolt az Európai Filmdíj főbb kategóriáiban is.

Január 31. – február 3. – FACT Fesztivál
A budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem nemzetközi találkozója. A fesztivált kiegészíti egy szakmai konferencia is, amelynek fő témája a színházművészeti nevelés. Helyszín: Színház- és Filmművészeti Egyetem


Kulturális hírek, olvasnivalók:

Újabb fájdalmas hírt kaptunk: elment ebből a világból kedves kárpátaljai zenekarunk, a Técsői banda muzsikusa, Csernavec Jóska, akit azóta már elhunyt társaival együtt személyesen is köszönthettünk egykor a Tabán moziban, Surányi z. András és Sívó Júlia csodaszép filmjének, Az utolsó kolomejkának a vetítése után. Zenéjüket, emléküket megőrizzük.

Ezekben a januári napokban jusson eszünkbe, hogy 1943-ban ilyenkor a II. Magyar Hadsereg katonái embertelen körülmények között, a Don folyó nagy kanyarjában küzdöttek. A hadtestet gyakorlatilag teljesen megsemmisítette a Szovjet Hadsereg. A kevés számú visszatérő katona visszaemlékezéseiből Sára Sándor készített dokumentumfilm-sorozatot.

Restaurált klasszikusok New York-ban is. Mészáros Márta Ők ketten című filmje felújítva először a MoMa The Museum of Modern Art-ban látható!

Új kiadvány jelent meg Polcz Alaine életművéből a Jelenkor Kiadónál, Gyermekkorom címmel. A könyvben Polcz Alaine felnőttek és gyerekek, románok és magyarok közti árkokról, színekről, szagokról, villanásokról vall, és egy régi karácsonyra kapott babaszobáról, amely elindította az úton.
A most megjelent Gyermekkorom több, korábban közre nem adott forrásanyag összeillesztéséből keletkezett. A férj, Mészöly Miklós hagyatékában talált Vízakna I-IV. elnevezésű fájl és az életművet gondozó Ablonczy Anna által készített befejezetlen életinterjú mind-mind fontos adalék egy impériumváltozásokkal tűzdelt, rég eltűnt világban játszódó gyerekkorhoz.

Hazaért Rakonczay Gábor, aki első magyarként, az Antarktisz partjáról indulva 44 nap és 4 óra alatt teljesítette a Déli-sarkig tartó 917 kilométeres távot, egy 94 kilós szánt húzva maga után.

Messze földön híres kiállítás zárul a mai napon Bécsben: Pieter Bruegel halálának 450. évfordulója alkalmából a bécsi Szépművészeti Múzeum rendezett monografikus kiállítást a kivételes tehetségű művész életművéből. Sokan nem jutottunk el személyesen, vigasztalásul itt a lehetőség, hogy legalább virtuálisan barangoljunk a Bruegel világában.

Reméljük, találkozunk személyesen is keddenként!
2019.01.10. Kedves barátiank! Kedves érdeklődők!

Nem tervezett körülmények következtében, sajnos, elmaradt az időben történő tájékoztatás klubunk jelenéről és a kultúrális érdekességekről.
Ez utóbbiakat ugyan pótoltam, de az időben visszalépni, bármennyire is szeretném jelen esetben, nem tudok. Elnézést kérek mindenkitől, aki a késlekedés miatt elmaradt a vetítésről, és főképpen Edittől, ki áldozatos munkájával hiába fáradozott.
Mea Culpa.

Baum Attila
2019.01.06. Köszöntjük Olvasóinkat az új esztendő első hírei élén és kívánunk minden jót!

Reméljük, elnézik nekünk az ünnepi elcsendesedést; hiszen az ünnep a visszavonulás és erőgyűjtés ideje is.
December 19-én Domokos János A te neved című filmjével zártuk filmklubunk 2018-as évét. Nagy örömünkre nem csak egy revelatív filmet ismerhettünk meg, de a Szent Egyed Közösség egyes tagjait és munkáját is: köszönet a rendezőnek, s köszönet Mihályi Anikónak, Hollókövi Stefinek és Beöthe Dorkának, hogy személyesen is találkozhattunk. Nagy hatást tettek valamennyi nézőnkre a látottak-hallottak, s "A te neved óta" sok mindenről másképpen gondolkodunk…
Külön köszönjük a beszélgetésben is résztvevő nézőink, kivált a 10/a osztályosok, Horváth Edina tanárnő és Ludassy tanár úr érzékenységét és figyelmét!

A vetítést követően adtuk át vendégeinknek, illetve a Dunatáj Alapítvány munkatársainak az adventi időszakban gyűjtött adományokat is: bízunk benne, sikerült kicsit enyhíteni a Budapest utcáin, valamint a Miskolc melletti Lyukó völgyben élők életén, s ünnepi pillanatokat is szerezhettünk.

Legközelebb, január 8-án a Kafka (a film 16 éven aluliaknak nem ajánlott) című filmmel nyitjuk az újévi vetítések sorát: vendégeink gazdag értelmezést ígérnek, hiszen Sólyom Attila tanár úr az irodalmi, Varga Zoltán esztéta pedig a filmes megközelítés szakértője. Számítunk minden érdeklődőre, érdemes lesz eljönni!

Házunk tája hírei:

Iskolánk karácsonyi koncertjével és az osztálykarácsonyi ünnepségekkel fejeződött be a naptári év
: köszönet a kórus tagjainak, a zenélő-éneklő diákoknak, a TNB zenekar tagjainak és nem utolsó sorban Király Éva tanárnőnek az élményért!

Megtisztelő felkérést kapott iskolánk filmklubja: az idei, immár V. BIDF egyik filmjének nagykövetei, népszerűsítői lehetünk!
Köszönjük Sós Ágnesnek és csapatának, hogy ránk is gondoltak. A My Heart Belongs to Daddy / A szívem apáé című dokumentumfilm vetítéseinek híresztelése szép feladat: a (drog)függő apa és lánya kapcsolatáról szóló történet bizonyára nem ismeretlen sok családban, ezért is fontos, hogy lássuk és beszéljünk róla. A film vetítéseinek népszerűsítése klubunk népszerűsítése is, így köszönjük, ha olvasóink továbbadják a hírét és persze azért lennénk a leghálásabbak, ha eljönnének a film vetítéseire! Az időpontok: január 29. kedd 12:45, a Cinema City Aréna 8-as terem, illetve január 30. szerda, 19:45, ugyanott.
A film wlőzetese itt érhető el.

Kulturális programok, ajánló:

A Pótkulcsban
, Pethő Zoltán klubjában január 7-én, 18h 30-tól a Téli álom című film lesz műsoron.

Az Egy nap délelőttönként is látható az Art+ Cinemában (Budapest, Erzsébet krt. 39.), hála a forgalmazó Vertigo Médiának!
Január 10., csütörtök, 10h
Január 17., csütörtök, 10h


Január 12. – február 10. – Balázs János festményei a Műcsarnokban: Balázs János (1905–1977) a két osztályt végzett, vidéki cigánytelepen élő festőművész és költő 63 esztendősen kezdett festeni, életművét mindössze 8 év alatt hozta létre. Szűkebb pátriájában, Salgótarjánban ezután hamar felfedezték, itt rendezték meg első kiállítását a hatvanas évek végén, és azóta is lelkiismeretesen ápolják az emlékét. A legjelentősebb számban magángyűjtők őrzik a rövid, de termékeny, egyedülálló életmű darabjait – mindenekelőtt Horn Péter, akinek a gyűjteményéből a Műcsarnok kiállításának anyaga kikerült.

Január 13., vasárnap 15:00, Uránia. Ön-Tér-Kép. Jelenczki István filmrendező Zseni Annamária pszichiáter mélylélektani tesztsorozattal vizsgálta a magyar nemzet jelenét meghatározó lélekrészecskék mineműségét és egymáshoz való viszonyát, a nemzet pozitív érzelmeitől a szakralitásig, a nemzet fájdalmaitól az önazonosság kérdéséig, a múlthoz fűződő, feldolgozatlan érzelmek világáig.

Január 14., hétfő, 19:00: Egon Schiele - A halál és a lányka az Uránia vásznán!

Január 16-án 19:30-kor, az Uránia Nemzetek zenéje című kamarakoncert-sorozatában Spanyol-argentin est következik Szabó Péter gordonka-, Oláh Vilmos hegedű- és Lajkó István zongoraművész közreűködésével.

Január 16-án nyílik Stefanovics Péter Munkácsy-díjas képzőművész kiállítása a B32 Galéria és Kultúrtérben (Budapest XI. kerület, Bartók Béla út 32.).

Itáliai utazás – az Uránia sorozatának következő darabja: Dogman - A kutyák királya – Premier előtt!!!, január 18., péntek, 20:00

Január 19-én Hamvas Béla Nap a Műcsarnokban
Ötven éve, 1968-ban hunyt el Hamvas Béla esszéíró, filozófus, a magyar kultúra egyedülálló alakja. A Rejtett történetek – az életreform-mozgalmak és a művészetek c. kiállításhoz kapcsolódva a Műcsarnok a Hamvas Béla Alapítvány közreműködésével egész napos eseménysorozattal idézi meg Hamvas Béla szellemi örökségét.

Január 19., szombat, 20:30: Csodálatos fiú az Urániában.
Megtalálja-e az utat egy apa fia szívéhez, hogy megmentse őt. Ez a kérdése ennek a küzdelmes apa-fiú történetnek.

Január 27., vasárnap, 14:00: Schindler listája (a film 16 éven aluliaknak nem ajánlott): a film premierjének 25. évfordulója alkalmából, a holokauszt nemzetközi világnapján.

Január 27. 19 óra: Ady Endre – emlék-est (Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti és Irodalmi Tagozata által szerkesztett emlékműsor). Helyszín a Pesti Vigadó Díszterme.

Január 28., hétfő, 19:00: Pawel Pawlikowski Ida, majd február 1. péntek, 19:00: Pawel Pawlikowski Hidegháború című filmje - amelyet még egyszer láthatunk premier előtt - nemcsak Cannes-ban nyert, de év végén tarolt az Európai Filmdíj főbb kategóriáiban is.


Kulturális hírek, olvasnivalók:

Lehullt az óév, végre ott a kotta
végén a jel, hogy elvégeztetett.
Én mégis azt dúdolnám el naponta,
a megszokott, a régi éneket.

Mint téli erdőn egyedül dalolgat
az ember, ha már ijesztő a csend,
érzem én is, hogy volt leszek maholnap,
és holtnak a múlt semmit sem jelent.

Évek és ének... Élni elfeledtem,
kupacba gyűltek elhullt dalaim,
az évek sorra múlnak el felettem,
s úgy eltűnök, mint letűnt eleim.

De mért vágynék rá, hogy az újra feldúlt
év avarában zöld levélre leljek –
nem hull le ismét, elmúlt, ami elmúlt,
s az elmúlásról minek énekeljek?

Mind elmúlunk, és elmúlik az ének,
el a visszhangja, emléke is el,
de él majd, aki konok ütemének
dobogására új ént énekel.

(Szabó T. Anna)

Decemberi veszteségeink:

December 18-án, kedden meghalt Grendel Lajos író, a kortárs magyar irodalom egyik legjelentősebb határon túli alkotója.

Néhány napja elment ebből a világból Peter Ogi, klubunk kedves vendége, az első magyar punkzenekar alapítója és számos fontos magyar film zenéjének szerzője. Szerettük.
Legyen neki könnyű a föld!

99 éve született vitéz Szentiványi János repülő alezredes, aki Szentgyörgyi Dezsőhöz hasonlóan a legendás PUMA század vadászpilótája volt a II. világháborúban.
Mindenki Sminyuja tavaly hagyott itt bennünket. Igaz barátja volt minden repülést szerető embernek. A Veteránfilmet a szívünkbe zártuk…

75 éve született Schütz Ila, a feledhetetlen színművész.

Lichter Péter Fagyott május című filmje felkerült egy cseh filmes lap éves toplistájára.

Bogdán Árpád Genezis című filmje elnyerte a Fünf Seen Filmfestival fődíját!

Kovács István Ostrom című Oscar-díjas filmjét több alkalommal is vetítik januárban a Flickerfest 2019 keretében.

Összesen 129 pályázat érkezett
a Pannónia Stúdió által meghirdetett nemzetközi versenyre, amelyben a zeneszerzőknek Mundruczó Kornél Jupiter Holdja című filmjének részletére kellett filmzenét komponálniuk. Az első helyezett az amerikai Michael Simon lett, mögötte Kovács Levente és a brit Ed Beesley végeztek a dobogó második és harmadik fokán. A nyertes zeneműveket a Pannónia Stúdió oldalán lehet meghallgatni.

Ujjak a felvevőgombon - Az erdélyi magyar gyakorlati filmes oktatás rövid története címmel írt tanulmányt Németh Szabolcs Előd a Filmtett portálján.

Megjelent az előzetese az Arctic című drámának, amelyben Mads Mikkelsen egy Északi-sarkon ragadt pilótát alakít. A film különlegessége, hogy a történet nagy részében Mikkelsen végig egyedül látható a képernyőn. A filmet Izlandon forgatták és Cannes-ban a szaksajtó minden idők egyik legjobb túlélőfilmjei között emlegette. Az Arctic február elejétől látható az amerikai mozikban.

Szóval még nem Magyarországon... Mi meg itthon vagyunk, tehát menjünk moziba!
A mozi nem tv! És nem internet! Sokkal több!!!

Reméljük, találkozunk személyesen is keddenként!
Korábbi híreinket itt találja.